Idegenként is lehet otthon lenni - ez az idei Serpentine Pavilon üzenete.

„Meg akartam mutatni Londont a londoniaknak" – nyilatkozta Sumayya Vally, a Serpentine Pavilonok húszéves történetének legfiatalabb kurátora. A pandémia miatt egy éves csúszásssal megvalósított projektben a dél-afrikai tervező a londoni bevándorlók és a városi helyszínek bonyolult kapcsolatára reflektál.

A londoni Serpentine Galéria ötven, a Kensington Gardensben megrendezett építészeti program húszéves volt 2020-ban. A jeles évforduló alkalmával egy dél-afrikai, csupán nőkből álló tervezőcsapat, a Counterspace kapta a megtisztelő felkérést az ikonikus pavilon megtervezésére. A három hölgy 2020-ban még nem töltötte be harmincadik évét, így a pavilonok történetének legfiatalabb kurátorai alkották a végül 2021. június 11-én megnyitott és október 17-ikéig látogatható pavilon terveit.

A galéria pázsitján húsz esztendőn keresztül minden évben felépülő, kulturális események, tematikus beszélgetések megtartására szolgáló pavilon tervezésére mindig olyan építészt kérnek fel a szervezők, akinek még nincs megvalósult épülete az Egyesült Királyságban. A Kensington Gardensbe először Zaha Hadid tervezett pavilont, őt olyan nevek követték, mint Oscar Niemeyer, Alvaro Siza, Rem Koolhaas, Sou Fujimoto, Bjarke Ingels vagy a SANAA. A johannesburgi Counterspace munkáinak fókuszában építészeti munkáik mellett a közösségi együttműködésen alapuló projektek, kiállítástervezés és városkutatás áll, melynek során szívesen kooperálnak más területek szakértőivel. 

A Counterspace pavilonja a londoni bevándorlók és az általuk használt városi terek kapcsolatát dolgozza fel absztrakt módon. A kisebbségi és multikulturális közösségek által lakott jellegzetes negyedeket idézik meg, Brixton, Hoxton, Hackney, Whitechapel, Edgware Road, Peckham, Ealing működő, vagy már megszűnt ikonikus helyeit, amelyek kapcsolódási és tallkozási pontul szolgáltak és szolgálnak Londonban ezeknek a nem „őshonos” közösségeknek. Néhány közülük már megszűnt, néhány még működik, de közös bennük, hogy egy-egy közösség identitásának fontos téri szimbólumai a számukra idegen városon belül.

 

 

A pavilon terében absztrahálva, felnagyítva, vagy kicsinyítve, geometrikus formákra redukálva megjelennek ezeknek a helyeknek az építészeti fragmentumai. Az artisztikus „régészeti parkban” az elemek pontos eredete nem ismerhető fel, mégis, bizonyos pontokról tudható, mi szolgált inspirációul a kurátornak az újragondolt több, mint ötven helyszín közül. Az alkotók azzal, hogy a londoni magaskultúra ikonikus helyszínét a periferikus kisebbségek által látogatott városi terek darabkáival töltik meg, egyúttal tisztelegnek is e helyek közösségteremtő és identitásformáló szerepe előtt. Olyan intézményeket választottak, amik a londoniak által  köztudottan más kisebbségi kultúrákhoz köthetők, például a Londonban elsőként felépült Fazl mecset és a Kelet-Londoni Mecset, a Centerprise és a Hackney közösségi könyvesbolt; vagy ismert szórakozóhelyek mint a Four Aces Club a Dalston Lane-en, a Mangrove étterem vagy a Notting Hill Carnival. A felsorolt városi terek kiragadott, más és más léptékben megjelenített részletei a pavilonon belül új téri konstrukcióvá állnak össze, és így adnak téri keretet a Spepentine Pavilon eseményeinek. A pavilonban megjelenő formák újrahasznosított acélvázon rétegelt lemez burkolattal épültek, mikrocement felületképzéssel. A rózsaszín és barnás árnyalatok London hagyományos építészeti karakterét idézik

Újítás, hogy négy elem, a pavilon négy darabkája kikerült a város tágabb terébe, és London különböző helyszínein újabb találkozási pontokat jelöl, kiterjesztve a kurátori koncepciót az egész városra: színpad, pódium, polc, és pad kerül London különböző pontjaira. A helyszínek maguk is szimbolikusak: a Finsbury parkban található New Beacon Books az Egyesült Királyság egyik első fekete könyvkiadója és forgalmazója; a Tabernacle  közösségi központ Notthing Hillben; az Albany művészeti központ Deptfordban; a Becontree Forever Kultúrpontot pedig az Egyesült Királyság legnagyobb szociális lakótelepe, a  Becontree Estate centenáriumára hoztak létre a Valence Könyvtárban, ahol a Serpentine kihelyezett fragmentuma rádióadóként fog működni.

A Serpentine programja részeként a Listening to the City projekt, Ain Bailey és Jay Bernard munkája London kiválasztott negyedeinek hagjaival és történeteivel ismerteti meg a látogatókat. A Support Structures for Support Structures program pedig olyan művészeket támogat, akik maguk is különféle londoni lakóközösségek támogatásának szentelik a munkájukat. A programmal a Serpentine az intézményi rendszer igazságosabb, fenntarthatóbb és kreatívabb újragondolására biztat. 

„Nagyon megragadtak a városnak azok a helyei, amik a bevándorló közösségeknek fontosak, a kávézóktól a könyvtárakon át a fodrászműhelyekig és imahelyekig. Ezeket akartam a pavilonban megidézni, de azt szerettem volna, hogy a dolog visszafelé is működjön: a pavilon ’kiköltözzön’ Londonba. Ezek a helyek a hovatartozás érzését adták az embereknek, akik megőrizték a nyelvüket, a távoli otthon hangjait, ízeit. A mi építészeti ’adatbázisunkban’ ezek a helyek nem szerepelnek, ezért is fenyegeti sokukat a pusztulás veszélye" – nyilatkozta az indiai-dél-afrikai Sumayya Vally.

A talán nem sértő jelzővel nőies, azaz a befogadó minőséget erősen hangsúlyozó pavilon ezúttal nem öncélú művészi alkotás, hanem egyszerre emlékmű, és olyan funkcionális létesítmény, amely sokféle kommunikációs helyzetnek teremt teret a párbeszédtől a közösségi eseményeken át a csendes magányig.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Betonalapokon – Londonból szeretettel

Betonalapokon – Londonból szeretettel

Betontalapzatos magánház projekt a DGN Studio tervezésében.

Maradnék egy teára
  • 2021-11-26 12:44
  • Deco

Maradnék egy teára

Maurer Dóra tanítványainak nyílt kiállítás-sorozat Angliában

Maurer Dóra tanítványainak nyílt kiállítás-sorozat Angliában

Három helyszínen is találkozhat a munkákkal a londoni közönség.

Hirdetés