• 2021-11-26 12:44
  • Deco

Maradnék egy teára

London jellegzetes, patinás negyedének egyik nemrég felújított lakásában, a hagyományos angol építészeti keretek között izgalmasan keveredik a múlt és a jelen – a klasszikus lakberendezés jellemző relikviái mellett, néhány 20. századi magyar bútor és kortárs festmény is helyet talált magának. Cikkünk az OCTOGON Deco 2020/6-os lapszámából.

 

 

Jó pár évvel ezelőtt, Budapesten kezdődött a tervező, Varró Zoltán és a tulajdonosok barátsága. A baráti pár időközben áttette székhelyét Londonba, ahol végleg letelepedtek – számukra nem volt kérdés, hogy új otthonuk terveinek elkészítésére régi barátjukat fogják felkérni. A feladat izgalmasnak ígérkezett, hisz London egyik elegáns negyedében, nem messze a Hyde Parktól, egy viktoriánus sorház enteriőrjeit gondolták újra.

Ismerős lehet a londoni vöröstéglás házak utcaképe, azt azonban már kevesebben tudják, hogy az itteni tulajdonviszonyok a mai napig szinte átláthatatlanok: az egykori, nem nevesített földbirtokosok telkeire épített házakat zömében ma is leszármazottaiktól, vagy azok bérlőitől lehet tovább bérelni – nagy lépést jelentett, amikor a lakások egy része megvásárolhatóvá vált.

 

 

Egy ilyen szerencsés jogi helyzetű, saját tulajdonú, ám ma már korszerűtlen és elavult elosztású lakást kellett Varró Zoltánnak új életre keltenie. Első lépésként lecsupaszította a tereket, az összes falat elbontotta, és egy teljesen új koncepciót dolgozott ki a tulajdonosok igényeihez igazítva.

A lakás hosszú, csőszerű alaprajzából kiindulva, funkcionálisan két jól elkülönülő egységben gondolkodott: a bejárattól jobbra, három, egymással szorosan összefüggő helyiségben kaptak helyet a közösségi terek és egy dolgozósarokkal kiegészített könyvtárszoba, míg velük szemben, az intim zónát képező hálót, gardróbot és egy kényelmes fürdőszobát rendeztek be – így a közlekedőből nyíló kisebb vendégfürdőnek is jutott hely.

 

A metrócsempe és a fölötte megjelenő tapéta az angolszász stílushoz köthető, míg a függöny és a tapéta valójában a tervező saját kollekciójának része, ami a JAB Anstoetz számára készült.

A megnyugtató mélybarna színek mellett az arany tónusok emelik a hálószoba fényét, ami a leglátványosabban talán az arany gömbfüggesztéken jelenik meg. A hálóban egyedi, méretre készült, beépített fiókos tároló készült a funkciótlan kandalló helyére. Összhangban a szobát jellemző barnás tónusokkal, ez a beépítés is sötétbarna színt kapott, miközben az elegáns arany tónusok az art déco mintás függönyön jelennek meg.

Az olyan hagyományos angolszász elemek, mint a kandalló, a szimmetrikus elrendezés, vagy épp a metrócsempe mellett az art deco és a kortárs, modern design keveredik minden helyiségben.

Karakteres, angolos stílusjegyek határozzák meg a lakás egészét összhangban az épített környezettel, ám a részletekben rengeteg rendhagyó, ötletes és praktikus megoldás rejlik. Néhány, angol felmenőtől örökölt antik bútor mellett jól megfér itt egymás mellett a hazai art deco ülőgarnitúra különleges világítótestekkel és modern műalkotásokkal párosítva – összességében a belső terek hangulatos és otthonos, egyedi stílusú otthonná alakultak át.

 

Mivel a nappali és a könyvtár kizárólag a konyhán keresztül közelíthető meg, ezért a tervező igyekezett egységes stílust teremteni az eltérő funkciójú helyiségek között. Így a konyha nem csak színeiben, de beépített szekrényével és konyhaszigetével együtt is szándékosan szobaszerű hatást kelt.Az elmaradhatatlan kandalló előtt kapott helyet a családi örökségből származó étkezőgarnitúra. Az elegáns, felújított, antik székek modern kárpitozást kaptak, hogy illeszkedjenek a nappali falain és más bútorain is megjelenő szürkés tónusaihoz.

 

A nappali impozáns ablakfülkéjébe szervezték külön kis társalgóként a felújított, aranysárga kárpitozású art déco ülőgarnitúrát, ami Magyarországról érkezett.

 

Tervező: Varró Zoltán, Varrodesign

 

Még több fotókért katt a képgalériára! 

 


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Építészet 2020: A tatai Platán Udvarház spája

Építészet 2020: A tatai Platán Udvarház spája

Tetőtől talpig megújult a tatai Platán Udvarház, ami egy új, Pesti István séf irányításával működő fine dining étteremmel és egy nagyon látványos kültéri spával is bővült. 

Kortárs tájépítészet a tatai várárokban

Kortárs tájépítészet a tatai várárokban

Varró Zoltán tájelemei több dimenzióban láttatják a várfal ódon köveit.

Ilyen a topdesigner karanténja
  • 2020-04-09 18:00
  • Deco

Ilyen a topdesigner karanténja

Mindig érdekes egy belsőépítész lakása. Pláne most, pláne Varró Zoltáné.

Hirdetés