Legótelep

László-Kun Gábor a panelépítészet rajongójaként kockaházakat tervez és épít Legóból. Az elmúlt évek során kutatásban elmélyedve szakkönyvek és online források sokaságát gyűjtötte össze, ezekkel felvértezve fogott neki nagyszabású projektjének, melynek keretében Magyarország tíz legmagasabb lakócélú házát tervezi és építi éppen, és melyet a témának szentelt Instagram-oldalán tesz közzé. Gáborral izgalmas hobbijáról beszélgettünk.

 

Mivel foglalkozol „civilben”, mióta legózol és honnan jön a panelépítészet iránti rajongásod?

Informatikus vagyok és egy hematológiai analizátorokat fejlesztő és gyártó magyar cégnél dolgozom szoftverfejlesztőként. A Legózás, mint mindenkinél, nálam is gyerekkoromban kezdődött, aztán néhány év kihagyással az egyetemi évek elején tért vissza az életembe. Az első „újkori” tervem 2012-ben a néhai Albert Flórián Stadion makettje volt, amit meg is építettem közel háromezer kockából. Ma már az eredetijéhez hasonlóan csak emlék, mivel nem éreztem elég profi munkának és irgalmatlanul sok helyet is foglalt.

A panelházak egy évvel később kerültek képbe. Ennek több magyarázata is lehet. Többek között az is, hogy az egyetemi évek alatt a csepeli belvárosban laktam a lakótelepen egy tízemeletes sávházban. Lenyűgözött a környezet, majd szépen lassan kinyílt előttem az egész főváros. Ugyanakkor nem elhanyagolható szempont az sem, hogy lényegesen egyszerűbb Legóra leképezni, mint mondjuk egy szecessziós stílust.
 


Mikor készült az első Legótelep, és hogyan lett ebből ekkora rajongás? Mennyi időt töltesz ezzel a hobbival, vagy több is esetleg ez már annál?

Az első terv egy hagyományos, négyemeletes nagyblokkos kockaház volt 2013-ban. Hamar szembesültem vele, hogy ez még nem igazi panel. Elkezdtek érdekelni a részletek, szakkönyveket, online anyagokat és képeket gyűjtöttem, ami mára már odáig fajult, hogy két polcot megtölt a háttéranyag a könyvespolcon. Az első, ténylegesen megépült ház után (2015) meg már nem volt megállás. Sorra jöttek az izgalmas épületek, így egyre nagyobb polcokra lett szükség. Nehéz megmondani, hogy mennyi időt töltök a hobbimmal, de igyekszem napi szinten időt szánni rá, főleg a digitális tervezésre. Valós építésre jóval ritkábban kerül sor. Ott egy-egy ház építése elvisz akár egy egész napot is, valóságos szertartás az egész.

 

Hogyan születik meg egy ötletből terv és abból egy igazi Lego épület?

Rendszerint a „meglátni és megszeretni” elve szokott bekövetkezni. Legtöbbször a hétköznapi útvonalaim során szúrtam ki a megmintázandó házakat, de sokszor filmek, cikkek vagy a Google Maps böngészése során jött az ihlet. Ritkán szoktam előkészíteni egy tervet. Általában csak leülök a tervező szoftver elé és elkezdem nagy vonalakban összeállítani az arányokat a főbb ismertető jegyek alapján. A sokadik háznál már kialakultak a bevált formulák. Mára már több száz Lego elem azonosító számát tudom fejből. Ha a terv kész és reális esély van a megépítésre, akkor összerendelem a hozzávalókat, és ha a csillagok állása is megfelelő, akkor leülök és építek.
 


Hány épület terve készült el eddig? Mindet meg is építetted?

Eddig közel száz épületet mintáztam meg, aminek jelentős része panel, vagy legalábbis lakótelepi ház, de megmintáztam már a Népstadiont, vagy éppen egy Ikeás fotelt is. Utóbbival díjat is nyertem. Ezeknek egy része megépült, szám szerint tizenhat, de van néhány projekt, amik dobozban várják, hogy megépítsem őket. Az évek alatt rájöttem, hogy a tervezés részét jobban élvezem, mint az építést. Meg aztán lassan a világ összes vitrinje se lenne elég.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A post shared by Legótelep (@legotelep)

 

Speciális, vagy bárki számára elérhető elemekből épülnek fel a házaid? Az ablakok például elég extrának látszanak... Hol lehet ezeket az elemeket beszerezni?

A felhasznált elemek bárki számára elérhető, hivatalos kockák. De még a digitális terveknél is ügyelek arra, hogy az adott elem-szín páros is valóban létezzen a kínálatban. Az ablakokat például leggyakrabban 1x1-es méretű átlátszó lapokból oldom meg. A hozzávalókat az interneten szerzem be, leginkább a Bricklink-ről, ami egy online piactér Lego alkatrészek kereskedésére. Itt frissen bontott készletek elemei és persze használt kockák cserélnek gazdát. Néhány alapigényt lefektettem magamnak még az elején. Csak új alkatrészeket rendelek. De ilyen elv még, hogy sosem használok ragasztót és nem preparálok elemeket például fúrással vagy más roncsolással.

 

Ezeket a terveket tervezed esetleg közkinccsé tenni, hogy mások is építhessenek belőlük?

A terveimre úgy tekintek, mint szellemi termékre. Rengeteg időt és energiát öltem a megalkotásukba. Volt már példa rá, hogy egy-egy építési útmutatót közkinccsé tettem, de nem ez a jellemző. Ritkán előfordul, hogy dolgozom megrendelésre, illetve megcsináltam a munkaeszközömet, egy hematológiai analizátort is Legóból. Később készült belőle még három példány, búcsúzó kollégák kapták ajándékba. Nagy sikert aratott.
 


Hogyan, vagy miben látod a Legótelep projekt kifutását? Min dolgozol éppen?

Szeretném magam minél több helyen megmutatni a makettjeimmel. Voltam már tévében, rádióban (noha ez nem egy igazán audio műfaj) és számos újságban, weboldalon. Missziómnak tekintem, hogy megismertessem az emberekkel a magyar építészetnek ezt a korszakát, aminek hatásai hosszú időre meghatározzák az életünket. Terveim közt szerepel, hogy az összegyűjtött tömérdek forrás felhasználásával valami hasznos és átfogó anyagot készítsek, ami lehet egy honlap, de lehet akár egy vagy több kiadvány is. Itt már nem is feltétlen a Lego kapná a főszerepet.

Nagy álmom, hogy a marseille-i Lakógép makettjét az eredeti épületben is bemutathassam. Jelenleg magyar magasházak megmintázásán dolgozom. Célom, hogy a tíz legmagasabb, lakócélú magasházunk ott sorakozzon a vitrinemben. Tervek szintjén már csak a veszprémi hiányzik, de fizikai valójában áll már a pécsi, szolnoki, gyöngyösi, miskolci magasház és a Víztoronyház is. Lesz néhány „póttag” is, például a Körszálló.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A post shared by Legótelep (@legotelep)

 

Szintén aktuális projekt, hogy a klasszikus Kádár kockákat is megörökítsem. Ehhez még anyagot és inspirációt gyűjtök, de a méretarány és a forma nagy vonalakban már megvan. Egy-egy, az iménti sorba nem illő ház azért mindig beesik, így több más épület is folyamatban van.

 

Melyik épületed volt a legnagyobb kihívás, és melyiket ajánlanád megépítésre kezdő szintű hobbistáknak?

A marseille-i Lakógép a legtöbb elemből álló, és legkomplexebb tervem. Tízezer kockából öt kiló tömény történelem. Mind a tervezés, mind az építés komoly kihívás volt. Az összerakás több héten át húzódott, mivel főleg munka után tudtam foglalkozni vele. Nem szívesen csinálnék hasonló léptékű tervet a jövőben.

A korábban már említett magyar magasház projekt épületei jók lehetnek kezdő szinten is, mivel komplexek és kellően stabilak. Elemszám tekintetében is barátiak, ezer és kétezer kocka között mozognak. Vannak ennél is egyszerűbb és kisebb költségvetésű makettjeim is, amik ötszáz kocka környékén vannak. Ilyen például az első projektem, a nagyblokkos kockaház, de a nemrég megtervezett Walter Rózsi-villa makett is.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A post shared by Legótelep (@legotelep)

 

 

Kialakult esetleg bármiféle kommunikáció, kollaboráció közted és a Lego között a projekt kapcsán? Szerintem a magyar piacon hatalmas sikere lenne például egy Körszálló csomagnak!

A Lego egy multicég. Tetszik vagy sem, de nem úgy működnek a dolgok, hogy besétálok a nyíregyházi gyárba, hogy nekem lenne megannyi remek tervötletem és legyenek kedvesek elkezdeni sorozatban gyártani. Minden készlet piacra dobását bonyolult folyamatok kísérik, például a várható eladási számok felmérése. Egy ennyire kis ország helyi szinten érdekes épületének valós készletként való szerepeltetésére nulla az esély, bármennyire szeretném is. Mindenesetre gyárlátogatáson már voltam, illetve nemrég a billund-i Legolandet is felkerestem, szóval az első lépést már megtettem az irányukba. Most rajtuk a sor.

Van lehetőség a közösség erejét használva saját projektet felfuttatni. A Lego Ideas projektje éppen ezért jött létre. Ha egy terv eléri a 10.000 szavazatot, akkor a Lego megfontolja a gyártást, természetesen egy alaposan lebutított és áttervezett formában. De az elért szavazatszám sem garancia még semmire. Azon a szinten még a gyártó is megvizsgálja a várható sikerességet, így ezek a speciális tervek, mint akár egy Körszálló, ezen a ponton szoktak kiesni.

Két tervem is verseng a sorozatgyártásért az Ideas oldalon. A marseille-i Lakógép és a Nakagin Capsule Tower sokkal több eséllyel kerülhetne a polcokra, mivel világszerte ismert épületeket mintáznak meg. 

 

Legótelep | Instagram

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

1552 LEGO kockából bárki kirakhatja Van Gogh Csillagos éj című festményét

1552 LEGO kockából bárki kirakhatja Van Gogh Csillagos éj című festményét

A készlet alkotója egy 25 éves doktorandusz, aki feltöltötte ötletét a LEGO Ideas oldalra.

Alkosd újra a világod!

Alkosd újra a világod!

Országos pályázatot hirdet a LEGO Hungária Kft. és a MOME.

Amikor fiktív Lego-koncepció került az Octogon címlapjára

Amikor fiktív Lego-koncepció került az Octogon címlapjára

Hogyan került egy budapesti épület fiktív Lego-verziója a 2015-ös utolsó lapszámunk borítójára?

Hirdetés