Országos pályázatot hirdet a LEGO Hungária Kft. és a MOME.

Különleges pályázatot hirdet a LEGO és a MOME, ugyanis a kreatív megmérettetésre – amelynek keretében résztvevőknek egy maximum 1x1 méteres, síkban épített mozaik képet kell a megálmodni – rendhagyó módon nem gyerekek, hanem felnőttek jelentkezését várják a szervezők.

A LEGO Hungária Kft. és a Moholy Nagy Művészeti Egyetem 2020 decemberében jelentette be hosszú távú együttműködését, melynek célja a design és a LEGO játékrendszer összekapcsolásával színes és korlátlanul kreatív ötletek, projektek megvalósítása. A tavaly év végen a MOME hallgatói és munkatársai számára meghirdetett TALENT AWARDS 2020/21 most egy országos felhívással is bővül, melyre Magyarországon élő 18 év feletti felnőttek jelentkezhetnek, hogy próbára tegyék magukat a mozaik technika világában.

A pályázók feladata, hogy a LEGO Csoport Rebuild the World szlogenjével összhangban saját szemszögükből újragondolják, átépítsék a világukat – illetve annak egy őket foglalkoztató szeletét. Mindezt síkban épített mozaik formában kell megvalósítani, az alkotás mérete pedig maximum 1x1 méter lehet. 

„Megtiszteltetés számunkra, hogy olyan nagy múltú és a kreatív szakmában meghatározó intézménnyel működhetünk együtt a pályázat kapcsán, mint a Moholy Nagy Művészeti Egyetem – mondta Sipos Judit, a LEGO Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. – Ez az első olyan projektünk hazánkban, amellyel Magyarország 18 év feletti kreatív gondolkodóit szeretnénk megszólítani – és ehhez a MOME kiváló partner.

A felnőttek körében világszerte és hazánkban is egyre népszerűbb a LEGO építés, amely a kreatív kikapcsolódás eszközével segíti a stresszoldást és a feltöltődést. Ezzel a pályázattal ezt az élményt szeretnénk megosztani minél szélesebb körben.”

A rendhagyó pályázatra 2021. február 28-ig lehet jelentkezni, a pályaművekről készült fotókat pedig 2021. március 16-ig várják a szervezők. 

„A MOME örömmel vág bele e közös pályázatba, hiszen alapvető feladataink közé tartozik, hogy a kor kihívásait, a bennünket érő impulzusokat megértsük, és innovatív megoldásokat keressünk azokra. Hivatásunk, hogy a világot érthetőbbé, élhetőbb tegyük, a fejlődést előmozdítsuk, s egyben alkalmazhatóvá tegyük a minket körülvevő társadalom számára. Innovatív, kreatív, kísérletező, kíváncsi, a határterületek izgalmas lehetőségeit kutató megoldásokra, eredményekre és mindezek láthatóságára törekszünk. Ebben kiváló partner a LEGO Hungária Kft., és ez a rendhagyó pályázat is, hiszen a világ is rendhagyó, melyben mozognunk és teljesítenünk kell” – mondta Barcza Dániel, a MOME stratégiai és kutatási rektorhelyettese.

A legjobb 10 munka automatikusan bekerül a TALENT AWARDS 2020/21-es kiállításának repertoárjába, a 10 versenyző közül a legjobb 3 további értékes nyereményekre számíthat. A nyertes közreműködhet a MOME berkein belül zajló pályázat fődíjának - egy többméteres LEGO mozaik falnak - a megépítésében!

További információ a pályázattal, illetve a jelentkezéssel kapcsolatban a MOME weboldalán és a LEGOHungary Facebook oldalon található.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Antitáskát tervezett a fiatal magyar designer

Antitáskát tervezett a fiatal magyar designer

Szekeres Ákos diplomamunkája.

Egy bútor, amellyel elindulhatnánk a hulladék nélküli társadalom felé

Egy bútor, amellyel elindulhatnánk a hulladék nélküli társadalom felé

Termékkoncepciója a bútoripar kihívásaira reflektál, egyúttal támogatja a körforgásos gazdasági szemléletet.

Új funkciók egy lakótelep kiüresedett hőközpontjainak

Új funkciók egy lakótelep kiüresedett hőközpontjainak

Technika-komplexum nyerte az Árkay-díjat.

Hirdetés