Múzeumba megy a BKF

A Szépművészeti Múzeum és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) stratégiai megállapodásának ünnepélyes aláírására került sor 2015. június 18-án a Magyar Nemzeti Galériában.
\r\n 

A Szépművészeti Múzeum és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) stratégiai megállapodásának ünnepélyes aláírására került sor 2015. június 18-án a Magyar Nemzeti Galériában.

A megállapodást a Múzeum részéről Baán László főigazgató, a BKF részéről pedig Vass László rektor írta alá.

Az együttműködés előzményeként 2008-ban indította a BKF a Szépművészeti Múzeum támogatásával Arts and business szakirányú továbbképzését, amelynek célja, hogy olyan szakemberek hagyják el a főiskola padjait, akik megtalálják a kapcsolatot a forprofit és a nonprofit vállalatok között és támogatni képesek a kultúrát.

„A jelenlegi megállapodás során a korábbi közös munkára építve a cél képzési, innovációs, kutatás-fejlesztési, pályázatszervezési és egyéb szakmai programok megvalósítása.  A Múzeum tervei olyan progresszív szellemiséget jelentenek, mely messze túlmutat a hagyományos múzeumi feladatkörön.  Az elkövetkező évek múzeumfejlesztése olyan új, az eddigiektől eltérő múzeumi feladatokat jelent majd, amelyhez szükség van a kulturális terület innovatív partnereire. A Főiskolával létrejött megállapodás elősegíti a megújulás lehetőségét, új prezentációs és kommunikációs elemek tervezésével”- fejtette ki Vass László, a BKF rektora.


 
Mint ahogy Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója fogalmazott: „A Múzeum nagy múltra visszatekintő kultúramegőrző és -közvetítő tevékenységét ötvözve a Főiskola egyre növekvő – nemzetközi elemekkel is folyamatosan bővülő – gyakorlatorientált képzési palettájával, a nemzeti és egyetemes  kulturális értékek megőrzéséhez kapcsolódó szakmai tevékenység fejlesztése és szakember-utánpótlása is könnyebben megvalósítható.”
 
A korszerű technológiák művészeti és kulturális célú felhasználására irányuló „Hazavihető múzeum” projekt keretében interaktív, multimédiás eszközök felhasználásával, a technológiai ipar kiemelkedő képviselőinek bevonásával, innovatív virtuális megoldások fejlesztésével – a múzeum modern társadalomban betöltött meghatározó értékőrző szerepének hangsúlyozása mellett – az információáramlás, a technika és a kultúra összekapcsolását tűzik ki célul.
 
Emellett a tervek között szerepel egy, a hallgatók kreatív energiáinak hasznosításán alapuló ún. Tech LAB létrehozása, amely a média design, a film, az animáció, az építészet, a grafika és a digitális műfajok területén, valamint más kapcsolódó területeken tesz ajánlásokat és old meg feladatokat a Múzeum érdekében. A LAB a tervek szerint workshopok szervezésével, szakmai mentorprogram bevezetésével, belső pályázatok meghirdetésével ad lehetőséget a különböző művészeti ágakban tevékenykedő alkotócsoportok kibontakozására.
 
A két intézmény felelősséget érez a diplomás fiatalok jövőjéért, a magyar kultúra, a művészeti és művészetközvetítő képzés és szakma színvonalának megőrzéséért, ezért ennek érdekében – korábbi sikeres szakmai kapcsolatuk folytatásaként és megerősítéseként – hosszú távon, közös stratégiai elvek mentén kívánnak együttműködni.

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Már otthonunkban is nézegethetjük a Seuso-kincs ezüstedényeit

Már otthonunkban is nézegethetjük a Seuso-kincs ezüstedényeit

A Seuso-kincs már az interneten is elérhető    

Már több mint másfél millióan látogatták meg a Liget fejlesztéseit

Már több mint másfél millióan látogatták meg a Liget fejlesztéseit

A Szépművészeti Múzeumot 600 ezren keresték fel, de népszerű a Kutyás élménypark és a Sportcentrum is.

Egy macchiato Csontváryval?

Egy macchiato Csontváryval?

Limitált kiadású Mizo Art Coffee kollekció érkezett a Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria együttműködésével. 

Hirdetés