Hirdetés

Ami közös bennük: mindegyik prémium minőségben készült és gazdag történelmi múltat hordoz.

Hirdetés

Budapesten – és Magyarországon – az elmúlt években látványos növekedést produkált a turizmus, és reménykedünk abban, hogy a járványhelyzet csak megtöri a lendületet, de hosszabb távon visszatérnek majd a vendégek. A szállodaipar mindenesetre felkészülten várja a fejleményeket: az újonnan épülő hotelek reagálnak a trendekre, belsőépítészeti megoldásaikkal a város lakóinak is kedveznek, és adott esetben rugalmasan alakítható tereket is kínálnak. Következzen egy válogatás az elmúlt évek szállodáiból.

Hotel Moments

A Hotel Moments múltjával és jelenével az OCTOGON 2016/2-es (126-os) lapszámában foglalkoztunk részletesen, ám utóbb online is közültük az írást. Megvolt rá az okunk: visszaugrottunk az időben Hild Jánoshoz és fiához, Józsefhez, József nádorhoz, Széchenyihez, Andrássy Gyulához – és végül báró tornyai Schossberger Henrikhez, aki 1880-ban megbízást adott az akkor 30 éves Feszty Adolfnak egy bérpalota megtervezésére. Ez a mai Andrássy út 8., ahol egykor dr. Szent-Györgyi Albert is lakott, no meg miniszter, papírgyári igazgató, sokan a kor vezető értelmiségéből, az épületben pedig működött mozi és automobil-szalon is. 1917-ben leégett a tetőszerkezet, a helyére egy új emeletet húztak fel, később kisebb-nagyobb átalakítások történtek.

1994-ben helyreállították az első emelet öntöttvas oszlopait, 2007-ben felújították az utcai homlokzatokat, de összességében az épület rossz állapotát jelzi, hogy a 2010-es évek elején málló falú romkocsma működött benne rövid ideig, Úri Muri néven. 

2016 márciusában a CD Hungary Zrt. tulajdonában és fejlesztése révén Hotel Moments néven nyitják meg a házat – a szálloda üzemeltetője a Continentál Group, a kivitelezést a Market Építő Zrt. végezte. Az építészeti minőség Nagy Csaba és az Archikon stúdió tervezőinek, a belsőépítészeti a Krokit vezető Göde Andrásnak köszönhető. A megmentett sgraffitók szakszerű, műemléki felújítását a New York kávéház és megannyi Andrássy úti épület freskóin vezető restaurátorként dolgozó Herling Zsuzsanna jegyzi, a fémrestaurátor Lehoczky Tivadar, a terazzo restaurátora Kiss Róbert volt. A földszinti, külsős vendégeket is kiszolgáló Bistro Fine étterem Radnóczy Eszter (este’r partners) kreatív munkáját dicséri. A szerkezetépítést a Moratus végezte el, a világítástechnikát a Be Light! szállította.

Nagy Csaba és Göde András közös tervezői zsenialitása több ponton is megmutatkozik. A függőfolyosó üvegfedése önmagában csak egy szellős, napfényes, de csarnokhangulatú, akusztikailag terhelt átriumot eredményezne, annak köszönhetően viszont, hogy egyedi világítótestekkel, szőnyeggel, zongorával berendezett zónát alakítottak ki a földszinten, a vertikális adottság ellenére is a belátható, horizontális térélmény dominál. A tetőszint megemelése az utcáról láthatatlan, miközben légies, üvegfalú, panorámás padlásszobák létrehozására adott lehetőséget. 

Ma a 99 szobás, négycsillagos hotel tökéletes harmóniát alkot a történelem és a modernitás között, a példaértékű épülethasznosítást bizonyítva.

Párisi Udvar

A Párisi Udvar már egy másik korszakban készült: Schmahl Henrik épülete egy korai vasbeton szerkezet, ami 1909-12-ig épült. Az a vasbeton persze nem az, mint a mai vasbeton, erről Szerencsés Botond, a Market építésvezetője nyilatkozott a lapunknak. A Párisi Udvar annyi titkot, meglepetést, revelációt okoz, hogy szinte lehetetlen röviden mesélni róla, olyan időutazással ajándékozza meg a látogatót, amelyben korok és stílusok, fantázia és valóság, élő munka és százéves high-tech alkot lélegzetelállító elegyet.

A rendkívül komplex, speciális műemlékes feladatok egész sorát felvonultató rekonstrukció négy és fél évig tartott. Számos különleges anyagot használtak a restaurálás során (elektró-üveg, réz díszműbádog, ólom, bronz, trieszti mészkő), ám a tágas térnek köszönhetően mindez nem zsúfoltan, hanem harmóniában simul be az épületbe. Elsőre leginkább egy labirintust idéz a belső, ahol időről időre felbukkan egy-egy lélegzetelállító látvány – és ez bárhol megtörténhet, a kettős lépcsőház valamelyik pontján éppúgy, mint egy hirtelen a látótérbe kerülő kupolánál.

A legszerencsésebbek nyilván a szállodai szobák egyikéből gyönyörködhetnek a belvárosra néző kilátásban. Van lakosztály, ahonnan a panoráma fürdés közben is a szemünk elé tárul. 

Nem véletlen, hogy a Párisi Udvar számos díjat hozott azóta, köztük nemzetközi és hazai elismerést is, továbbá Bajnok Sándor, a Market műszaki igazgatója – aki az épületen projektvezetőként dolgozott – Lechner Ödön életműdíjat kapott a felújítás levezényléséért. Különleges, hogy a koronavírus-járvány első hullámában a hotel étterme, a Párisi Passage Café & Brasserie napi 50 adag étellel támogatta az orvosok és nővérek munkáját. A Párisi Udvarral külön mellékletben foglalkoztunk, amiből az OCTOGON 2019/1-es (149-es) tematikus műemlékes lapszámában is közöltünk szemelvényeket. 

Hotel Clark

Az összeállításban szereplő hotelek közül ez a legújabb, lényegében egy teljesen új épület, mégis van történelme. A Clark Ádám téri (egykori) foghíjtelket számtalan városi legenda övezte Ybl Miklóstól kezdve a kőoroszlánokig. A II. világháború óta üresen álló telek évtizedekig emlékeztette a járókelőket az ország – és a világ – egyik legszomorúbb eseményére, viszont a különleges helyszínen fekvő telek hasznosításával kapcsolatos kérdések és ötletek folyamatos mozgásban tartották mind a szakmát, mind a közvéleményt.

A szüntelen gondolkodás eredménye 2018-ban öltött formát a Hotel Clark épületében. Egy olyan szálloda jött létre, amely amellett, hogy tiszteletben tartja a történelmi környezetet, minden elemében modern és cseppet sem hasonlít a már megszokott szállodaláncok épületeihez. Sőt, a mindössze 677 négyzetméteres telken épült hotel

olyan apró gesztusokat rejt magában, mint a belsőkertben visszaállított Ybl-oszlopok, a főmotívumként megjelenő Lánchíd oroszlánjai, a Mátyás-templom padlóburkolatával egyező homlokzat vagy éppen az éttermet határoló paravánokon megjelenő rácsmintázat, ami a főváros úthálózatának leképezése.

Az Anthony Gall tervei alapján és a Market Építő Zrt. kivitelezésében felépült Hotel Clark a kitartás, a hosszútávfutás szimbóluma, hiszen nemcsak a válságot élte túl, hanem a kivitelezés közben is olyan akadályokkal szembesültek az építők, ami újszerű gondolkodást és megoldásokat igényelt, kezdve a szűk, sajátos alaprajzú telekkel, ami speciális megoldásokat és nagyon precízen ütemezett tervezőmunkát és szervezést igényelt. A Hotel Clarkkal – amely azóta több díjat is nyert, például a Gastro&Hotel Design Awardon ötből ötöt – külön mellékletben foglalkoztunk, majd írtunk róla az OCTOGON 2018/2-es (142-es) lapszámában, és több cikket utánközöltünk az online-ban is, köztük a Bősze Zoltán építésvezetővel készített interjút vagy a Májer Andrással, a Market Építő Zrt. műszaki igazgatójával készült beszélgetést.  

Vision Hotel

A legújabb gyöngyszem a sorban, az OCTOGON 2020/5-ös (161-es) lapszámából. A helyszín ismét különleges: Budapest sűrűjében, a régi városfalon innen, a Belgrád rakparton áll egy épület, ami 15-20 évnél tovább sosem szolgálta ugyanazt a funkciót. A dunai panorámás szálloda tulajdonképpen három épület egy fedél alá hozásából született: egyrészt a Belgrádi rakpart 24. alatt álló, 1907-ben Riva József tervei alapján készült szecessziós, historizáló lakóházból – pontosabban annak két részletben épült, közös lépcsőházzal összekapcsolt két tömbjéből –, hozzáadva a Molnár utcán mellette álló, húsz éve használaton kívüli ifjúsági ház telkét, így az egykori U-alakú bérházból egy zártudvaros épületet hozva létre.

Szemelvények az épület kissé zaklatott történelméből: az 1920-as években a német nagykövetség palotája lett, majd a Magyar Királyi Belügyminisztérium alakított ki irodákat az épületben, később a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének központi székháza lett. Ezt követően különböző egyesületek, tanácsok, államigazgatási szervek működtek benne, folyamatosan alakítgatva az épületet, míg a Kisgazdapárt székháza lett.

Végül csak eljött az az idő, és az a tulajdonos, Rákosi Tamás üzletember, aki különlegeset álmodott, és meg is valósította azt: a 82 szobás szálloda 9 különleges, gyakorlatilag ötcsillagos színvonalú lakosztállyal, wellness- és fitnesz-részleggel, konferenciateremmel, kétszintes mélygarázzsal és egy valódi spanyol tapas étteremmel fogadja vendégeit egy modern, letisztult designú környezetben.

A felújítás terveit Székelyhidi Gábor (KAS Design) készítette, a kiindulópont a szecessziós-orientalista vonal volt, tisztelegve a ház egyik első lakója, Vámbéry Ármin Kelet-kutató előtt. Bár részletekben, felületekben, anyaghasználatban, a virág- és geometrikus motívumokban valóban megjelennek ezek a jegyek, időközben társult hozzájuk az indusztriális, minimalista vonal, és a belső összképét pedig végül ezek fúziója adta ki. A szellős, tágas lobbi, az átriumos első tér, a superior szobák, az erkélyek, a hosszas tartózkodásra is alkalmas lakosztályok mind-mind reagálnak valamennyire az új helyzetre. Amelyben, legyen az bármennyire is kellemetlen, töretlenül hiszünk abban, hogy a turizmus, a vendéglátás, a belföldi turizmus újabb szép időszak előtt áll.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tavaly minden eddigi rekordot megdöntött a hazai szállodaberuházások összértéke

Tavaly minden eddigi rekordot megdöntött a hazai szállodaberuházások összértéke

Az igazán nagy bővülést az elkészült szállodák értékében azonban 2020-ra várják.

A Párisi Udvar felér egy időutazással

A Párisi Udvar felér egy időutazással

Korok és stílusok, fantázia és valóság, élő munka és százéves high-tech alkot lélegzetelállító elegyet.

Könyvtár és hotel lett az elhagyatott kínai vályogházból

Könyvtár és hotel lett az elhagyatott kínai vályogházból

Az építészirodát azzal bízták meg, hogy alakítson ki az épületből egy 20 fő elszállásolására alkalmas hotelt, amely egyben könyvtár is.

Hirdetés