Másodszor is lesz Nyitva! Kiadó üzletek fesztiválja.

A KÉK ‒ Kortárs Építészeti Központ jövő tavasszal (2016. április 1. - május 1.)  másodszor is megrendezi a Nyitva! Fesztivált. Az esemény célja, hogy üres budapesti üzlethelyiségek tulajdonosai és maguknak helyet kereső kezdeményezések egymásra találjanak és csökkentett kockázattal próbálhassák ki együttműködésüket. Már megnyílt a jelentkezési lehetőség mind az üzlettulajdonosok, mind a helykereső projektek számára.

Fotó © Székács Péter

A szervezők azzal a céllal alapították a Nyitva! Fesztivált, hogy a Budapesten tömegével üresen álló üzlethelyiségek problémájára innovatív, közösségi választ adjanak. A fesztiválra jelentkező projekteket első körben szakmai zsűri értékeli, a továbbjutók felkészítést és mentorációt kapnak. A fesztivál egy hónapjában a beköltöző projektek bérletidíj-mentesen próbálhatják ki a helyiségeket. Az üzletek eközben látogathatók, az érdeklődők működés közben is megtekinthetik őket, kiadásuk esélye mérhetően nő. Sikeres egy hónap után a beköltözők és a tulajdonosok megállapodhatnak a folytatásról.

Fotó © Dorkó Dániel

Tavaly kilenc üzlet nyílt meg városszerte és tizenhárom kezdeményezés próbálhatta ki magát, köztük tudományos kutatólabor, egészséges nassolda, grafikai stúdió és múzeumi szatellit-helyszín. Egy esetben hosszú távú bérleti szerződés született, öt esetben a használók tovább bérelték a helyiségeket az átmeneti konstrukcióban. A beköltöző szervezetek elmondása szerint a fesztivál nem csak a helyiségek kipróbálására adott lehetőséget, de a szervezetfejlesztésben és kapcsolatépítésben is sokat segített.

Fotó © Halisten Studió

Idén a szervezők szeretnének még nagyobb hangsúlyt fektetni a jelentkezők felkészítésére: a zsűri döntése után három alkalmas tréningen vesznek részt, februárban pedig bemutathatják terveiket az érdeklődő tulajdonosoknak, akik ez alapján kiválasztják az általuk támogatni kívánt projektet. A fesztivál weboldalán (nyitvafesztival.hu) már lehet jelentkezni helykeresőként (határidő: 2015. december 18.) és magán vagy önkormányzati tulajdonosként (folyamatosan).
 
forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kékeszöld tájépítészeti parádé négy tételben

Kékeszöld tájépítészeti parádé négy tételben

Három izgalmasnak ígérkező  zöld beszélgetés a KÉKben, ráadásként pedig egy képeskönyv - mindez a Garten Stúdiótól.

Mindjárt nyit a Nyitva!

Mindjárt nyit a Nyitva!

November 5-én kezdődik a Nyitva! Fesztivál Erzsébetvárosban!

Százéves házak és gyereképítészek a Bartókon

Százéves házak és gyereképítészek a Bartókon

Archikids VárosÁlmodók és Budapest100 különkiadás a Budapesti Őszi Fesztivál-Ablak a Bartókra keretében.

Hirdetés