Jön a 15. Budapesti Építészeti Filmnapok.

A Kortárs Építészeti Központ szervezésében megvalósuló Budapesti Építészeti Filmnapokra idén március 2-5. között kerül sor a Toldi Moziban, immár 15. alkalommal. A fesztivál Budapest 150. születésnapjának alkalmából rendhagyó programmal készül: a főváros szempontjából releváns kérdésekkel foglalkozó filmekkel jelentkezik.


Az egyesülésének 150. évfordulóját ünneplő Budapest, miközben Európa egyik büszke fővárosává és kedvelt turisztikai központjává vált, korábban nem ismert nehézségekkel találta szemben magát. A dzsentrifikáció és a hátrányos helyzetű csoportok perifériára szorulása, a lakhatási válság, a várost megfojtó egyéni közlekedés, a geopolitikai nagy szereplőinek városi térfoglalásai, a modern örökség megtagadása és eltűnése mind olyan kihívások, amelyekkel szemben Budapestnek csak akkor van esélye, ha más nagyvárosoktól tanul, más nagyvárosokkal működik együtt.
 


Budapest egyesülésének 150. évfordulója egybeesik a Budapesti Építészeti Filmnapok 15. születésnapjával. Miközben nevében őrzi építészeti örökségét, a fesztivál mára befogadta mindazokat a témákat is, amelyek a kortárs építészetet meghatározzák: filmjeik az urbanisztika, a várospolitika, az ökológia, a közlekedés, a technológia, az aktivizmus, a társadalmi átalakulás kérdéseivel is foglalkoznak.

A fesztivál idei kiadásában Budapestre, a 150 éves magyar főváros kihívásaira fókuszálnak a szervezők. A műsorkínálatban egyaránt helyet kapnak emlékezetes filmek a programsorozat elmúlt másfél évtizedéből, Budapestről szóló rövidfilmek, vagy olyan, más városokban vagy tájakon forgatott filmek, amelyek rímelnek Budapest legfontosabb kihívásaira. A vetítéseket különböző előadások és kerekasztal-beszélgetések kísérik, melynek résztvevői

arra keresik a választ, hogyan akarunk élni a következő 15 vagy 150 évben Budapesten.


A Kortárs Építészeti Központ szervezésében megvalósuló fesztivál küldetése, hogy évről évre körképet adjon a világot, a régiót és Magyarországot aktuálisan foglalkoztató építészeti kérdésekről, valamint találkozási pontként szolgáljon építészek, filmkedvelők és érdeklődők számára egyaránt. Az építészetet és városfejlesztést közös ügynek tekinti, ezért célkitűzése, hogy párbeszédet kezdeményezzen az épített és nem épített környezetről, továbbá gondosan válogatott programjával gondolkodásra és cselekvésre ösztönözze közönségét.

Házban laksz? Szereted a filmeket? Ünnepeld a 150 éves Budapestet a 15. Budapesti Építészeti Filmnapokon!
 

 

15. Budapesti Építészeti Filmnapok

Időpont: 2023. március 2-5.
Helyszín: Toldi Mozi (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.)

A programok a filmfesztivál honlapján érhetőek el.
Facebook-esemény



Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Vár mindenkié! – Budapest100

A Vár mindenkié! – Budapest100

Május második hétvégéjén ismét Budapest100.

Nézz körül a világban, inspirálódj és cselekedj! 

Nézz körül a világban, inspirálódj és cselekedj! 

A környezetformálás globális cselekvés: ACT GLOBAL! – 14. Budapesti Építészeti Filmnapok március 3-6. között a Toldi moziban.

Hallgatók terveztek és készítetek bútorokat a Budai Arborétumba

Hallgatók terveztek és készítetek bútorokat a Budai Arborétumba

Hétfőn indul az egyhetes közösségi installáció-építés a Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium szervezésében.

Hirdetés