II. Rákóczi Ferenc szülőházában az állandó kiállítás, szálloda és étterem mellett szabadulószoba, virtuálisvalóság-szoba és körpanoráma-vetítő is helyet kapott.

A szlovákiai Borsiban, a magyar határtól és Sátoraljaújhelytől alig öt kilométerre áll II. Rákóczi Ferenc szülőháza, a magyar reneszánsz építészet egyik gyöngyszeme, a Rákóczi-kastély, melynek felújított épületét Zuzana Čaputová szlovák és Áder János magyar köztársasági elnök adja át június 19-én.

A rossz állapotú épületet 2018-ban kezdte felújítani a budapesti Teleki László Alapítvány és a Borsi község önkormányzata által e célra létrehozott, szlovákiai bejegyzésű II. Rákóczi Ferenc nonprofit szervezet. A teljes felújítás Magyarország Kormánya támogatásából valósult meg hárommilliárd forintból. 

Az 1200 lelkes, többségében magyarok lakta Borsiban álló Rákóczi-várkastély felújítása a határon túli magyar műemlékvédelem kiemelt projektje. A kastély az 1563 és 1638 közötti időszakban épült, és számos eredeti részlete maradt fenn. Míg a sárospataki Rákóczi-vár jellemzően inkább reprezentatív helyszín volt, a meghittebb, kisebb borsi kastély a család kedvelt lakóhelyének számított. 1676. március 27-én itt született II. Rákóczi Ferenc. Örökségvédelmi szempontból ez a felvidéki magyar reneszánsz építészet egyik legszebb és legjelentősebb emléke. Felújítása az 1990-es évektől kezdve többször megindult, ám anyagi és egyéb okok miatt mindannyiszor leállt. Végül 2013-ban Áder János köztársasági elnök megállapodott akkori szlovák partnerével, Ivan Gašparovič államfővel, hogy a két ország együttműködik az épület felújításában. Az épület felújításának tervét Wittinger Zoltán, a NÖF (NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.) vezető tervezője és Pásztor Péter, kassai építész közösen készítették el, a környezetet pedig Szabadics Anita (NÖF) tervezte. 

A felújított kastélyban állandó kiállítás, szálloda, étterem és más turisztikai látványosságok mellett szabadulószoba, virtuálisvalóság-szoba és körpanoráma-vetítő is helyet kapott. Így amellett, hogy az épület továbbra is a Rákóczit tisztelő közép-európaiak zarándokhelye marad, remélhetően a turisztikai térképre is felkerül, növelve a zempléni régió vonzerejét a magyarországi és a szlovákiai turisták körében. 

A megújított kastélyt 2021. június 19-én adja át Zuzana Čaputová szlovák és Áder János magyar köztársasági elnök. A délelőtt 11 órakor kezdődő eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak, ám a járványhelyzet miatt várhatóan korlátozott számban lehetnek jelen résztvevők. A részvétel ezért regisztrációhoz kötött, melynek részleteiről a Borsi Kastély Facebook oldalán lehet tájékozódni.  
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A MOME által tervezett kiállítással, szabadulószobával és virtuálisvalóság-játékkal nyit meg a felújított borsi Rákóczi-kastély

A MOME által tervezett kiállítással, szabadulószobával és virtuálisvalóság-játékkal nyit meg a felújított borsi Rákóczi-kastély

A szlovákiai Borsiban található, felújított Rákóczi-kastély június 19-én nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

Júniusban átadják a felújított borsi Rákóczi-kastélyt 

Júniusban átadják a felújított borsi Rákóczi-kastélyt 

II. Rákóczi Ferenc szülőházában az állandó kiállítás, szálloda és étterem mellett szabadulószoba, virtuálisvalóság-szoba és körpanoráma-vetítő is helyet kapott.

Interaktív kiállítás és szabadulószoba is lesz a felújított borsi Rákóczi-várkastélyban

Interaktív kiállítás és szabadulószoba is lesz a felújított borsi Rákóczi-várkastélyban

A reneszánsz kastély a környék egyedülálló turisztikai attrakciójává válhat.

Hirdetés