Hirdetés

Íme egy jó példa arra, hogyan lehet megmenteni az elnéptelenedett falvakat. 

Hirdetés

A becslések szerint 2050-re egymilliárd városlakó lesz Kínában, már most kínaiak százezrei hagyják el a falvakat, és sok olyan település van, amely teljesen elnéptelenedett. Ezt próbálta orvosolni Jinxi megye kormányzata, amely a régió 102 elhagyatott falvának egyikét művészeti központtá alakítatta. Az ősi Dafang falu újjáélesztésével a holland NEXT Architects szakembereit bízták meg.

A kreatív falu létrehozásában a holland építésziroda mellett tájépítészek, grafikusok, holland és kínai művészek egyaránt részt vettek, az így megújult, Holland-Dafang névre keresztelt, negyvenháromezer négyzetméternyi területen elterülő falu az alkotók szerint inspiráló modellként szolgálhat valamennyi elhagyatott település számára.

Az átalakítási stratégia három fő pillérre épült: a meglévő és megmenthető épületeket a tájjal összhangban helyreállították, új épületeket emeltek és újragondolták a falu főbb tereit a létrehozott művészeti funkcióknak megfelelően. 

A több mint 900 éves múltra visszatekintő település épületeit új anyagok felhasználásával állították helyre, ahol lehetett, az eredeti épületelemeket meghagyták, és újakkal keverték (így került például üvegcserép a tetőkre). Helyreállítottak egy ősrégi öntözőrendszert, új elemként pedig felhúztak egy kilátót is, amellyel az ókorban előszeretettel alkalmazott őrtornyokat szerették volna megidézni. A falu egykori, közösségi térként funkcionáló csarnokát a kulturális forradalom idején elpusztították, ezt most kámforfából építették fel újra.

A régi épületek új funkciót is kaptak, falumúzeumként, könyvtárként vagy éppen művészstúdióként nyitották meg kapuikat. John van de Water, a NEXT építésze elmondta, hogy Kína jövője attól is függ, miképp és mennyire sikeresen tudja rendezni a falvak elnéptelenedési problémáit, a Holland-Dafang azonban jól jelzi, hogy akár a legkisebb települések is attraktívvá, élettelivé alakíthatóak.

Forrás: Next Architects




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Lombfűrészelt indák alatt - Az újjászületett zugligeti lóvasút végállomás-épülete

Lombfűrészelt indák alatt - Az újjászületett zugligeti lóvasút végállomás-épülete

A volumenét tekintve nem túl nagy projektben közel 20 építész és szakági tervező dolgozott együtt az épület újjászületéséért.

Sokan akár végleg elhagyhatják Budapestet

Sokan akár végleg elhagyhatják Budapestet

De a városok maradnak a döntéshozatal, az innováció és kreativitás legfontosabb forrásai.

Állásfoglalás és petíció a Villamos Teherelosztóról

Állásfoglalás és petíció a Villamos Teherelosztóról

A MÉSZ aggódva, de nem csak passzívan figyeli az épület sorsát.

Hirdetés