Drasztikusan átalakul a Petőfi híd budai hídfőjének látképe.

Elbontják a Petőfi híd budai hídfőjének látképét markánsan meghatározó V2 jelű egyetemi tömböt, valamint a Goldmann menzaként ismert épületet, és a helyükön épül majd a BME Innovációs és Fejlesztési Központja – írta meg a 24.hu.

Noha az 1969-ben átadott V2 épület jóindulattal sem nevezhetjük turistacsalogatónak, odabent találni értékeket, így Hincz Gyula egyik legszebb alkotását, a Technika és Tudomány című 3,5×10 méteres üvegmozaikját. Az ígéretek szerint a művet átmentik majd az új épületbe is, mint a V2 egyetlen védett részletét. A mellette álló, 1983-ban átadott menzaépület a modern építészet jellegzetes alkotása, mellette egy amfiteátrum-szerű épülettel.

Hincz Gyula alkotása - Fotó: Arcanum Digitális Tudománytár

Az új épületbe – amelyet korábban zéró károsanyag-kibocsátású okosházként mutattak be – nemcsak a BME költözik majd, hanem a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a Bay Zoltán Nonprofit Kft. és több más szakmai partner is, legalábbis Kotán Attila kancellár erről beszélt egy tavaly nyári konferencián.

Az előkészítési fázisába lépett beruházásra, a tervezésre a 24.hu szerint hamarosan közbeszerzési pályázatot ír ki az ÉMI Nonprofit Kft. és a szintén állami hátterű Beruházási Ügynökség.

A kiemelt kormányzati projektre annak 2023-ra tervezett befejezéséig évi 1,76 milliárd forintot irányoztak elő a költségvetésből. Az új komplexum vagyonkezelője és üzemeltetője a BME lesz. A „BME Science Parkról” az egyetem honlapja is beszámolt, kiemelve, hogy annak megvalósulásával egy Műszaki Innovációs Negyed jönne létre a szomszédos ELTE-Infoparkkal, illetve a szintén jelenleg épülő MOL Campusszal együtt.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Így fest a Chat GPT saját filmterve Budapestről

Így fest a Chat GPT saját filmterve Budapestről

Az Animatiqua újabb időutazásra hív – most a múlt helyett a jövőbe!

Helyhéjak: a város téri és közösségi formái mint a művészet valósága | Urbanum meets OCTOGON

Helyhéjak: a város téri és közösségi formái mint a művészet valósága | Urbanum meets OCTOGON

Kulcsár Géza írása a Formák az építészetben aktuális tematikánk kapcsán – egy csoportos kiállítás elé.

Egy évtizedekig szerethető lakás – 31b
  • 2023-03-23 11:00
  • Deco

Egy évtizedekig szerethető lakás – 31b

A Mistudio legfrissebb belsőépítészeti projektje.

Hirdetés