Júniusban kezdetét veszi az Építészeti Világverseny Szentendrén.

Egy hét múlva startol az idei Solar Decathlon Europe Nemzetközi Innovációs és Házépítő verseny Szentendrén. A versenycsapatok projektjeik előkészítésén dolgoznak, június 27-ével pedig kezdetét veszi a versenyépítés, amelyet egy két hetes mérési versenyszakasz követ majd. A BME csapata (koeb) továbbra is nagy erővel dolgozik a Horizont Global Kft. telephelyén, hamarosan elkészül a koeb modulokat bemutató versenyház.

A koeb csapata ezidáig sikeresen teljesített, a szponzorokkal történő megegyezésekben előrehaladás történt, megállapodások születtek, amelyeket közösen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem képviseletével megünnepelttek a Horizont Global telephelyén. A találkozón részt vett az egyetemről dr. Alföldi György, az Építészmérnöki Kar dékánja. Az előépítés során látogatást tett a csapatnál dr. Józsa János, a BME rektora.

A sikeres egyetemi toborzásnak köszönhetően, a csapat új lelkes tagokkal bővült, akik aktívan részt vesznek az előépítésben, amelyet Csúsz István projektvezető és Tóth Nándor építésvezető irányít.

A munkálatok gőzerővel folynak és sikerült további hallgatókat bevonni a projektbe. Nagyrészt építész karos hallgatók csatlakoztak, a felvételt Berczi Zsófia építész hallgató szervezte. Az előépítés jó ütemben halad, a támogatóknak és a csapat fáradhatatlan munkájának köszönhetően. Elkészült a versenyház alapja, amely mindamellett hogy lakhatásra is alkalmas lesz, bemutatótérként is szolgál majd, hiszen a felújítás jegyében kidolgozott modulrendszert fogják bemutatni működés közben a zsűrinek és a látogatóknak.

Az építészmérnök csapat, Horóczi Flóra friss diplomás építészmérnök vezetésével a ház tervezésekor alakították ki az Északi és Déli Modult. Ezekben helyezték el a meglévő lakóházak felújítására kidolgozott helyiségeket. A Déli Modulban a térbővítő, környezetbarát árnyékolástechnikával és tértágító hatású nyílászárókkal ellátott napteret helyeztek el, amely megoldást nyújthat a lakásbővítésre és a gyors, egyszerű átalakításra. Benne található az innovatív Gabion fal, amely az épület hűtő-fűtő rendszerének újszerű megoldása.

“A belsőépítészeti és fenntarthatósági szempontból is optimálisnak számító természetes kőanyag energetikailag is új lehetőségeket biztosított számunkra”, mondta Csapó Dániel, a koeb gépész csapatának vezetője.

Az Északi Modulban helyezték el a gépészeti egységet és az akadálymentesített, modern fürdőszobát. A modul fő funkciója az energiahatékony otthonok kialakítása, hiszen a gépészeti egység a házra felhelyezett napelemekkel elegendő, jól hasznosítható energiát biztosít a teljes háztartásnak, valamint lehetővé teszi további koeb modulokkal összekapcsolva az energia átcsoportosítást és megosztást. A kivitelezési szakasz lezárulását követően, rövid tesztelés után a koeb csapata Tóbiás Csaba csapatkapitány vezetésével útnak indul Szentendrére, ahol 240 óra alatt kell majd a házat teljesen megépíteni és a rendszereit használatba hozni.

A versenyházakat, így a koeb munkáját is megnézhetitek Szentendrén már a mérési szakasz alatt és így a csapatokkal is találkozhattok. A versenyidőszak első napjától, július 12-től kezdődően a szakmai és lakossági érdeklődők díjmentesen látogathatják a „Szoláris falut”, önállóan vagy idegenvezető kíséretében tekinthetik meg a mintaházakat kívülről-belülről.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mintaházparkként nyit újra 2020-ban a Solar Decathlon Europe 2019 kiállítása

Mintaházparkként nyit újra 2020-ban a Solar Decathlon Europe 2019 kiállítása

A mintaházpark közvetítőként működne a szereplők között a közös, fenntartható jövőt támogató értékteremtés érdekében.

Négy díjat is besöpört a magyar fészek+mintaház

Négy díjat is besöpört a magyar fészek+mintaház

Komoly elismerést kapott a Solar Dechatlon egyetemi innovációs házépítő világversenyen.

A francia csapat nyerte a Solar Decathlon egyik díját

A francia csapat nyerte a Solar Decathlon egyik díját

"Cirkularitás és fenntarthatóság" témában osztotta ki díjait a zsűri.

Hirdetés