Az idő urai

Brennbergbányai családi ház a Partizan Architecture tervezésében.

Mondhatjuk, hogy a 17. Média Építészeti Díj Épület kategóriájának ezen finalistájára nem a látványos homlokzati megoldások, anyagtársítások, merész tömbformálás okán fogunk emlékezni. Mégis a változás épülete ő, szemléletbeli és gyakorlati értelemben egyaránt. Cikkünk az Octogon magazin 172-es (2021/8-as) lapszámából.


Sokszor olvashatnak építészeti műleírásokban, értékelő cikkekben a tervező és a megbízó jó, inspiratív együttműködéséről, de nagyon ritkán esik szó a leírásokban az időről. Mond arról valamit a megrendelő, mit szeretne kezdeni, mondjuk 10–20 év múlva a házzal? Mit gondol arról, hol lesz/mi lesz vele/ velük akkor? Szóba hozza mindezt a megbízott építész? Itt nem öregedő szerkezetekre, gépészetre, megkopott anyagokra, esedékes felújításokra utalok, hanem a változó élet tereire. Életünk tereire, amelyeknek valamikor változniuk kell. Ezekkel vagy hasonló, bizonyára gyakorlatiasabb részletkérdésekkel indult ennek a brennbergbányai családi háznak a története.


Néhány évvel ezelőtt még egy soproni társasházban élt a fiatal házaspár (megrendelők), ám a gyarapodó család számára egy nagyobb, természetközelibb otthont képzeltek el. Nyilván az anyagi és a teleklehetőségek miatt döntöttek úgy, hogy nem a városban, hanem az attól mindössze 10–12 kilométerre fekvő, határmenti, alpesi jellegű Brennbergbányán keresnek építési telket. Megrendelők és építészek 2016-ban találkoztak egymással.

Némi túlzással mondhatom: sorsszerű találkozás lehetett, mert a Partizan Architecture azt megelőzően kisebb, alapvetően belsőépítészeti munkákat vitt, terveik fundamentuma minden esetben a flexibilitás volt azért, hogy megbízóik könnyen a saját igényeikre formálhassák át a Partizan tervezte belső tereket. „Ez azért érdekes – tudtam meg Major Zoltántól, az iroda egyik építészétől –, mert a brennbergbányai megrendelők nem tudták ezt rólunk. Nem ismerték a flexibilitáson alapuló tervezői módszerünket: ők igényelték ezt a módszert, csak most éppen egy ház felépítéséhez, és ehhez kerestek tervezőirodát”.
 


Nagyon dinamikusan változott a család mérete, emiatt egy hosszú tervezési folyamat indult el (míg az indulásánál három gyerek volt, időközben világra jött a negyedik is).

„Az alapkérdés számunkra az volt – mesélte Zoltán –, hogy lehet-e könnyen változtatható alaprajzot, ezzel könnyen és gazdaságosan változtatható tereket létrehozni ennek a családnak?”

Úgynevezett táblás (falpaneles) építési módra esett a megbízó választása. „Lényegét tekintve egy vázas rendszerrel dolgoztunk – jellemezte ezt a technológiát Müllner Péter, a tervező trió tagja –, amely ugyanakkor »falas« szerkezetként viselkedik, hiszen egyben érkeztek a falelemek az építési területre. Olyan ez, mint egy panelház, csak éppen fából készült.” A tervezőknek tehát a későbbiekben egyszerűen és olcsón, a lehető legnagyobb szabadsággal változtatható belső térhez igazodva, illetve a falpaneles technológia nyújtotta lehetőségek figyelembevételével kellett megtervezniük ezt a házat. Illetve máris korrigálnom kell: egy programot, működési modellt kellett lefektetniük, hiszen a megrendelői igény sem egy fix térről szólt, hanem egy rugalmas rendszerről, aminek a szükségességét, sőt érvényességét már a tervezés idején történt változások (pl. az újabb gyerek érkezése) is igazolták.
 


A falpaneles technológia lényege, hogy adott egy fa tartóváz, amelynek közeit hőszigeteléssel töltik ki, ezekre kerülnek rá kívül (de igény esetén akár belül is) a plusz hőszigetelő részek és a vakolat. Az építészek egy nagy, vázszerkezetes csarnokrendszert határoztak meg a tervezési folyamat elején, mert ennek terében a megrendelők szabadon alakíthatták ki a különféle helyiségeket. Ezt a szabadságot azonban szinte a startnál korlátozniuk kellett.

„Az elején még azt sem akartuk meghatározni, hogy hol legyen a közlekedőrendszer – tudtam meg Zoltántól. – Tiszta alapunk volt, amiben akár a ház középső tengelyébe is elhelyezhettük volna a közlekedőt, ezzel kétoldalra nyíló szobák rendszere jött volna létre. De rájöttünk, hogy ez túlságosan elaprózott, zavaros rendszert eredményez, amit a későbbiekben nem lehet továbbgondolni. Végül úgy döntöttünk, hogy a rendszer fix elemeinek – a vizes helyiségek, amelyek csak drágán lennének mozdíthatóak egy jövőbeli átalakítás során, illetve a közlekedők – helyét mi jelöljük ki. Egyrészt ezek a fix terek határozták meg a kereteket, másrészt azzal, hogy ezeknek a helyét mi jelöltük ki és nem a megrendelőnk, költséget és alapterületet is csökkenthettünk. A modulunk alapján másfél méteres tengelytávolságban, aszimmetrikus T-alakú belső tartókat (pillér-gerenda) helyeztünk el. Ezek az utcára merőlegesen három sávra osztják a házat. Ebben a három sávban van egy szűkebb fix és egy szabadon alakítható, szélesebb rész, a kettő között pedig egy ún. átmeneti zóna, amiről átalakításkor eldönthető, hogy melyik szomszédos teret bővítik, azaz a fix részt (pl. a közlekedő terét) vagy egy flexibilis részt (pl. egy szobáét) inkább. Kezdetben, még azelőtt, hogy a fix elemeket meghatároztuk volna, 2–3 egységgel hosszabb volt a ház, de amint kijelöltük ezeket a tereket, és ezzel elindult a hármas térszerkezeti rendszer kidolgozása, lecsökkenthettük a ház hosszát.”
 


A külső homlokzatok nyíláskiosztása leköveti a belső szerkezet kiosztását, valamint a gépészetet is úgy tervezték meg, hogy akár a válaszfalak, akár a födémek elbontása (vagy újak építése) ne befolyásolja a rendszer működését (pl. egy kétszintmagas nappali létrehozásakor, ha majd „kirepülnek” a gyerekek, és már nem lesz szükség az emeleten a mostani gyerekszobaszámra). Néhány komponens ezek kielégítéséhez: a földszinti közösségi tereket – mert a területen nincs gázellátás – a hőszivattyú által működtetett padlófűtési rendszer fűti, a felső szint hálószobáiba viszont fancoil beltéri egységek kerültek, így ennek köszönhetően váltható ki igény esetén pl. a födém. Vagy például az ablak alatt, tengelybe kerültek a konnektorok, a lámpakiállások pedig a mennyezeti falmezők közepére.

A szerkezet és a használat kölcsönösen határozták meg egymást ebben a házban, sőt ez a szerkezet nem csupán a jelen, hanem a jövő használati szokásait is képes kiszolgálni. És hol az esztétika? Tehetik fel (és tették is fel néhányan) a kérdést a tervezőknek.

„Az esztétikát tulajdonképpen »csupán« a belső látványt meghatározó faszerkezet adja. Mi alapvetően itt egy szabályrendszert kívántunk meghatározni – fogalmazott Péter. – Ez egy kísérlet volt részünkről, ami arról szólt, hogy mennyire lehet az építészetet kissé »kilúgozva«, kizárólag rendszerszintű gondolkodás, tervezés keretében létrehozni valamit.”

 

Tervezés: 2016–2018
Kivitelezés: 2019–2020
Nettó alapterület: 152 m2
Bruttó alapterület: 180 m2
Vezető tervezők: HORY GERGELY, MAJOR ZOLTÁN és MÜLLNER PÉTER (PARTIZAN ARCHITECTURE)
Statika: Faszerkezet – DR. HANTOS ZOLTÁN, Betonszerkezet – DANKA PÉTER



 

Még több és nagyobb fotók a képgalériában! 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Jövő héten átadják az idei Pirán építészeti díjat

Jövő héten átadják az idei Pirán építészeti díjat

Cikkünkben az öt magyar jelölt
 

TOP TRIÓ | Partizan Architecture

TOP TRIÓ | Partizan Architecture

TOP TRIÓ elnevezésű sorozatunkban mindig egy-egy általunk felkért építésziroda fejti ki a véleményét három kedvenc épületéről – építészek építészekről.

Hotel Experience | Partizan Architecture

Hotel Experience | Partizan Architecture

Danyi Balázsnak az OCTOGON magazin 176-os (2022/4-es) lapszámában megjelent képesszéje a Partizan Architecture által tervezett Flow Spaces és Hotel Noble enteriőrjét tárja elénk – világos és sötét világok anonimitása az ideiglenesség és maradandóság jegyében.

Hirdetés