A losonci zsinagóga felújítása.
Losonc használaton kívüli zsinagógája sokáig az enyészeté volt. 2015-ben uniós támogatással újult meg, jelenleg kulturális központként funkcionál. Felújítása jó példa arra, hogy nem csak az utolsó kőig visszaépített architektúra tudja közvetíteni a történeti építészet, és azon keresztül a történelmi múlt szellemiségét. A Baumhorn Lipót által tervezett zsinagógát az Építésztovábbképző Felvidékre szervezett tanulmányútjának egyik állomásaként járhattuk be, és áprilisi Építészet és Művészet tematikánk jegyében mutatjuk be oldalunkon.
Az Éptésztovábbképző nem csak távoli vidékekre kalauzolja hűséges utasait, olykor a szomszédba is kiruccan, három földrajzi régióra osztva állított össze tanulmányutat a Felvidék építészeti kincseinek felfedezésére. Idén tavasszal Középföldét járhattuk be, Tornaszentandrástól Garamszentbenedekig, a felvidéki bányavárosokon át. Ennek az útnak az egyik, legkevésbé látványos, ám annál csapadékosabb állomása volt Losonc, amely azonban váratlan meglepetést tartogatott.
A zuhogó esőben szerencsére csak pár lépést kellett sétálnunk a szállodától a város léptékéhez képest hallatlanul nagyvonalú kupolás zsinagógáig, amelyet mellesleg épp a szálloda építésének apropóján, a Losoncon rendezett Ejtőernyős Világbajnokság bűvöletében akartak lebontani. Nem először viszontagságos története során. A második világháború után a közösségét és funkcióját vesztett, eleve túlméretes épületet a holokauszt-túlélők kis csoportja eladta az államnak, amely azután raktárnak használta a szocializmus idején, bár időről időre felmerült a nemesebb hasznosítás igénye. Erre azonban a rendszerváltás után sem akadt tőkeerős befektető, pedig az épület többször is gazdát cserélt. Végül jelképes 1 Eurós összegért a Losonci Városi Hivatal (önkormányzat) ideiglenes tulajdonába került, azzal a feltétellel, hogy uniós pályázati forrásból felújítja, amelyhez csekély önerőt kellett biztosítani.
A kívánt forrást 2015-ben sikerült elnyerni, a zsinagóga felújítása 2016-ban fejeződött be, azóta kulturális intézményként szolgálja a várost. A történetből nyilvánvaló, hogy az ilyen-olyan okból funkciójukat vesztett épített értékek életben tartása korántsem csak elhatározás, vagy elköteleződés kérdése. Az építészet alapvetően funkcionális és csak másodsorban kulturális termék, előállításának, karbantartásának költségét akkor hajlandó bárki is kifizetni, ha az a használatban megtérül, legyen szó akár anyagi, akár eszmei megtérülésről. Belátható, hogy a történeti építészeti hagyaték kezelése különösen összetett feladat egy pragmatikus, az üzleti érdeket mindenek felett érvényesítő korban. Ennek az komplex problémának az egyik, manapság kiélezett vitákat generáló összetevője a történeti hűség és a modern használati igények összeegyeztetése, amely egyszerre műszaki és szellemi feladat.
A losonci felújítás tudatosan kerülte a manapság divatos „szó szerinti múltidézést”, részben a leromlott állapotot konzerválta, megmutatva és megőrizve ugyanakkor az eredeti pompát idéző egyes részleteket.
  |
Az épület és használóinak történetéből egyébként sem törölhető ki a pusztulás fogalma, emellett nyilván a rendelkezésre álló források korlátai is nyilván szerepet játszottak abban, hogy a rom állapot, a hajdani míves részletek megmutatása és a kortárs hozzátétel közötti finom egyensúly megteremtése mellett döntöttek a tervezők. Mindez jól kooperál az épület jelenlegi funkciójával, amely részben a zsidó kultúrának szentelt múzeum, részben kortárs városi tér, kulturális, elsősorban zenei események számára.
Klein Rudolf építészettörténész, a zsinagógaépítészet szakértője így méltatja a felújítást A feledés ellenében – Eltűnt zsidó közösségek újjászületett zsinagógái a Kárpát-medencében című összefoglaló munkájában:
"A restaurálás David Chipperfield építész elveit és gyakorlatát követi, amint azt a berlini Neues Museumban láthatjuk, ahol részben felújított és nem felújított régi felületek ellenpontozzák egymást. A homlokzaton a helyreállított vagy stabilizált vakolat és a meztelen kő/tégla váltakozik. Ugyanez vonatkozik a belső felületekre is, beleértve az ízlésesen rekonstruált frigyszekrényt, ahol helyreállították és fehérre festették a lepusztulást túlélő háromkaréjos boltíveket, felettük az elveszett részeket vastag, rapancsos üvegfelületekkel pótolták. A négy hatalmas tartópillér fejezetei eredetiben láthatók, vakolat és festés nélkül. Ennek a technikának a csúcsát a lanterna színes, „Chagall-szerű” felületei jelentik, amelyek a minimalista belső színeit ellenpontozzák."
(Egy 2012-ben megjelent újságcikk szerint a terveket egy Németországban élő, losonci születésú, magyar származású holokauszt-túlélő, Hidasi (Heksch) József készítette, aki Budapesten szerzett diplomát és Freyburgban végez építészti praxist – egyéb adatot sajnos egyelőre nem találtam)
  |
A nagy méretű épület nem csak Losonc kiemelkedő műemléke, előkelő helyet foglal el a neves zsinagógaéptő, Baumhorn Lipót életművében is. Baumhornt a huszadik század első három évtizedében a Trianon előtti és utáni Magyarország minden nagyobb városában épített zsinagógát az egyre nagyobb társadalmi szerepet betöltő neológ zsidóság számára. Kiemelkedik közülük méretében is a szegedi, Budapestre, az Újlipótvárosba készített nagyszabású pályázati terve végül nem valósult meg (ahogy a többi pályázóé sem), viszont ő jegyzi a Dózsa György úti és a Páva utcai zsinagógákat, ezen felül például Szolnokon, Cegléden, Egerben, a mai határokon túl Temesváron, Brassóban és még sok más városban épültek munkái. A második világháború deportálásai után a megcsappant számú hitközségek nem tudták a korábban nagy befogadóképességűre tervezett, reprezentatív épületeket fenntartani, ezért hasznosításuk a losoncihoz hasonlóan problémát jelentett. Sok esetben – például Szolnokon is – világi kulturális funkciót kaptak, sokszor múzeumként funkcionálnak, mint a Páva utcai Holokauszt-központ, de előfordul egészen unortodox használat is, a Dózsa György úton például a Budapesti Honvéd SE vívóterme található.
Losonc Baumhorn késői munkáinak egyike, 1924-26 között épült, méretében vetekszik a szegedi zsinagógával, és Közép-Európa legnagyobb zsinagógája. Valójában az utolsó a Baumhorn által tervezett zsinagógák közül, ez után már csak bővítések tervei készültek a közreműködésével, 1932-ben bekövetkezett haláláig.
Baumhorn a lechneri minta nyomán kifinomult, részletgazdag architektúrát művelt, épületein a kor haladó építészeti irányzatai, a szecesszió, a premodern geometria keveredik a történeti stíluselemekkel, illetve az előképekkel nem rendelkező nagyvárosi zsidó építészet keleties formavilágával.
Szabadon álló zsinagógaépületeinek tömegkompozíciója is monumentálisan összetett, többnyire centrális, kupolával koronázott. A losonci zsinagóga is ebbe sorba tartozik, középső terét 35 méterre emelkedő kupola fedi, három oldalról nagyméretű kapuk nyílnak a belsejébe, saroktornyait két kisebb kupola fedi, melléktereit még további tíz(!). Homlokzata lapos plasztikájú, keleties ívekkel, lizénákkal, és szintén keleti asszociációkat keltő fejezetes oszlopokkal. Baumhorn az építéstechnológia terén is követte és alkalmazta az újdonságokat, a kupolák könnytett vasbeton héjszerkezetek, a karzatot vasbeton gerendák tartják, így a háromhajós földszinti tér egységesen monumentális. Az épület több mint ezer fő befogadására szolgált, három oldalon karzattal a nők és gyerekek számára, itt négyszázan foglalhattak helyet. Lehet, hogy eredetileg is túlkalibrálták a létszámot, de az mindenesetre beszédes, hogy a második világháború után alig egy tucat zsidó származású lakos tért vissza a városba, akik 1948-ban eladták a zsinagógát az államnak.
A felújítás és méltó használat hetven évig váratott magára. A koncepció a rendkívül leromlott állagú épületet nem fényezte csillogóra, nyíltan megmutatja az idő és a történelem nyomait. Az in situ megőrzött díszes építészeti részletek árulkodnak a múlt dicsőségéről, de korhű kiegészítésekkel nem éltek, ami már elpusztult, annak létéről csak a megmaradt, konzervált részletek árulkodnak. A látogató azonban gondolatban ki tudja egészíteni a teljes architektúrát, a visszafogott kortárs kiegészítésekkel, modern üvegkompozíciókkal, az erőteljes múzeumi installációkkal és a lecsupaszított épületbelsőben hallatlan erővel érvényesülő térélménnyel komplex építészeti és kulturális benyomással lesz gazdagabb. A színtelen térben különös fénnyel ragyognak fel a színes üvegablakok és a helyreállított tóraszekrény modern üveg homlokfala, amely az itt rendezett koncertek hátteréül szolgál.
  |
  |
Külön említést érdemel a múzeumi szegmens, amely egyrészt a holokauszt áldozatainak szentelt emlékmű, másrészt a zsidóság és a zsinagóga történetét idézi fel a karzat egy szakaszán. Az installáció ráerősít a pusztulás-megőrzés metaforájának ellentmondásos mivoltára: a zsidó temetői gyakorlat részeként a sírokra helyezett kavicsok tömegét rézfoglalatba illesztve, ömlesztve zárja hatalmas, derékszögű ketrecekbe, melyek a kerítésmotívumot és az őrtornyokat épp úgy idézik, mint a hulladéktárolókat.
A szűkszavú, mégis drámai emlékmű nem magyarázza túl a történteket, ahogy maga az épület sem agitál semmilyen irányban, ehelyett szolgálja a ma ott élők igényeit.
   |
Peter Kalmus képzőművész Memento című alkotásának gondolatisága köszön vissza az emeleti történeti kiállítás installáción is. A kiállított díszes liturgiai tárgyak tömbszerű posztamensekre kerültek, amelyeknek szintén drótvázas oldalfalai mögött a zsidó kultúra alapját jelentő tanulás szimbólumait, könyveket, illetve a felújítás során megtalált kőtöredékeket zsúfoltak össze. Az erőszakos múlt hatásos metaforái nem csak a pusztulást, de a rajtuk elhelyezett tárgyakkal az öröklétet is szimbolizálják, ahogy a felújítás egésze is sokkal inkább a továbbélés lehetőségéről mesél, miközben nem tagadja a múlt történéseit sem. a losonci felújítás jó példa arra, hogy az elmúlás szükségszerű, néha igazságtalanul erőszakos, de mindig egyben a jövő csírája is, lehetőség is valami új és jobb születésére.
További képek a galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
