A divattervezővel Várhelyi Judit beszélgetett. 

…soha nem vetődött fel bennem, hogy mint nő, hogyan tudok dolgozni. Én soha nem akartam férfi lenni, és a munkámban is abszolút nőknek, nőiesen tervezek. Az angolos, férfias kosztümöt is lehet nagyon jól csinálni, de tőlem távol áll.

Nemrég jártál ösztöndíjjal Londonban, a Royal College of Art képzésén. 
Már nagyon régen izgatott a kötés és a szövés együttes alkalmazása, az, hogy a két szerkezet tulajdonságait egyszerre megmutassam. Szeretem ütköztetni az eltérő felületeket, és erős kontrasztokat létrehozni. Ezen kezdtem el dolgozni Londonban, fantasztikus technikai körülmények között. Ugyanakkor nagyon érdekes tapasztalat volt, hogy a munkák végeredményén ez a jól felszerelt műhelyháttér nem látszik. Most tanítok itthon, és a diákokkal több olyan érdekes dolgot csináltatok, ami eddig nem jutott el hozzánk. A technikai háttér nélkül is sok mindent meg lehet valósítani, csak nem olyan kényelmes.

Az itthoni tervezők azonos színvonalon állnak az angolokkal?
Az a generáció, akikkel együtt végeztem, akiket ismerek, szerintem világszínvonalú munkára képes. Van egy társaság, ami nagyon hasonlóan gondolkozik, hasonló karakterű dolgokat készít. Egyébként, ha megnézed néhány világmárka üzletét, ha külön-külön kiválogatod a darabokat, akkor nem is olyan jók. Együtt jól mutat, de ha külön megveszed, semmi különös. Emiatt is szeretnék egy olyan műhelyt létrehozni, ahol minden egyes darab színvonalas, külön is megállja a helyét, és egy stílust karakteresen képvisel. Nemcsak ruhákra gondolok, hanem mindenféle kiegészítőkre is.

Kialakult már az a réteg, aki eltartaná a tervezőket?
Még mindig nincs általános öltözködési kultúra, nem tudnak az emberek összeválogatni ruhákat. Nem vállalják fel az egyediségüket. Ennek részben a történelmi háttér az oka. De a fiatal generáció már most is többet költ az öltözködésre. Azt hiszem, ez gyorsan fog változni.

A divattervezők alkotásai nem mindig néznek ki hordhatónak.
Én mindig azt szoktam mondani, hogy ha megnézed a F1-et, és utána megnézed az utcán az autókat, azok sem olyanok. De mindig átvesznek valamit a csúcsmodellek fejlesztéséből. A divatnál is így van. A bemutatott ruhák nem feltétlenül hordhatóak, de nem is az a feladatuk. Rengeteg tanulság, egy csomó ötlet átszivárog később a konfekcióba. Kísérletek nélkül nincs felfedezés.

Fotó: Szalontai Ábel

Az interjú nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2001/6. -os számában.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tízmilliárd forint keretösszegű támogatást kaphatnak a designipari vállalkozások

Tízmilliárd forint keretösszegű támogatást kaphatnak a designipari vállalkozások

A pályázati felhívást a Magyar Divat & Design Ügynökség kérdőíves kutatása előzte meg.

Technológiai fejlesztésekkel segítenék a divat-és designipari kkv-k megújulását

Technológiai fejlesztésekkel segítenék a divat-és designipari kkv-k megújulását

Összefog a Divat & Design Ügynökség az Innovációs és Technológiai Minisztériummal.

Hirdetés