A divattervezővel Várhelyi Judit beszélgetett.

…az én évfolyamomon divattervező szakon csak lányok végeztek. Ez mostanában itthon egy divatos szakma, de úgy tűnik, egyelőre a férfiakat kevésbé érdekli. Pedig a világban sok a sztár férfitervező, és ennek előbb-utóbb itthon is lesz hatása. Nemrég meghívtak egy középiskolába, hogy a diákoknak magyarázzam el, hogyan működik ez a szakma, hogyan lehet valakiből divattervező. Öt vagy hat gimnazista érdeklődött komolyan, ezeknek a fele fiú volt.

Hogyan működik a szakma, neked milyen munkáid vannak?
Van egy megrendelőköröm, akiknek dolgozom, de saját szalon nélkül nehéz szélesebb körben megmutatni magamat. Volt néhány felkérésem cégektől is, de valahogy ezek a munkák mindig elakadtak. Mintha nem lenne túl nagy szükség azokra az öltözéktervezőkre, akik olyan dolgokat csinálnak, mint én, vagy mint akikkel együtt végeztem.
 
Az idén nyáron nyertem több ösztöndíjat, most ezeken dolgozom. Beadtam több alkotói programot, amit elbíráltak, és alkotói támogatással megvalósíthatom az elgondolásaimat. Az ösztöndíjrendszer a helyén van, létezik a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Fiatal Iparművészek Stúdiója, és még sorolhatnám. De ezek egyszeri alkalmak. 
Szerencsésnek mondhatom magam, mivel az elmúlt években megnyert pályázatok lehetővé tették, hogy elkészítsem és bemutassam a kollekciómat. De ennek ellenére úgy látom, hogy az embernek saját magának kell nagyon keményen kitaposnia az utat.

Mi az a következő lépés, ami hiányzik?
Nincsenek olyan cégek itthon, akik felvállalnának, elindítanának, menedzselnének egy fiatal tervezőt. Londonban láttam, hogy a Selfridges Áruházban kialakítottak egy sarkot a kezdő tervezőknek. Szerintem a közönség itthon is sokkal nyitottabb, érdeklődőbb lenne, mint azt a kereskedők, a gyártók képzelik. A piac túl van telítve egyszerűen beszerezhető európai kollekciókkal. A hazai divattervezőkkel nem mernek kísérletezni, az bizonytalanabb és macerás, több utánjárást igényel. De ha valaki belevágna, az kapna egy olyan nemzetközi szintű kollekciót, ami friss, ami ide készült.

Fotó: Batár Zsolt 

Az interjú nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2001/6. -os számában.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Párizs, Milánó, Budapest – bemutatkoztak a hazai design- és divatmárkák

Párizs, Milánó, Budapest – bemutatkoztak a hazai design- és divatmárkák

Divatbemutatók, lakberendezési kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, digitális konferencia és megannyi színes program tette még izgalmasabbá a tavalyi őszt az Magyar Divat & Design Ügynökség által megvalósított Fashion & Design Autumn keretében.

​​Ha október, akkor divat és design

​​Ha október, akkor divat és design

A Fashion & Design Autumn keretében megnyílik a 360 Design Budapest kiállítás és elindul a Budapest Central European Fashion Week.

Brad Pitt és Meryl Streep nyomában a magyar filmesek

Brad Pitt és Meryl Streep nyomában a magyar filmesek

Budapesten nyit bemutatótermet a Theaterkunst, Németország legnagyobb jelmezkölcsönző cége.

Hirdetés