Jenei Nikolett középiskolás benyomásait felhasználva megtervezte a saját alternatív iskoláját.

Az iskolapadban töltött évek mindenkinek meghatározóak, Jenei Nikolett életében is kiváltképp fontos szerepet játszottak az iskolás, főleg a középiskolás évek. Diplomamunkájához ez az érzés szolgáltatta az inspirációt, a magával hozott gondolatokat, érzéseket és emlékeket összevetve megtervezte a saját alternatív iskoláját.

Témaválasztás és helyszín
Az alternatív iskola makettje

Bármilyen rendszerről is legyen szó, annak előbb-utóbb mindig lesznek kritikusai is. Nincs ez másképpen az oktatási rendszerekkel kapcsolatban sem, az alternatív iskolák is egyfajta ellenhullámként születtek meg. Az építészet is elkezdte ezeket a változásokat lekövetni, ma már egészen változatos oktatási terekkel találkozhatunk világszerte.

Tanulmányok szerint egy megfelelően együttműködő közösség nagyjából maximum 150 fő esetén tud kialakulni, ezért a diplomamunkában egy ilyen létszámú iskola került kidolgozásra. Ugyanezen tanulmányok megállapították, hogy a legideálisabb osztálylétszám 15-20 fő, mivel a tanároknak nem okoz túlzott stresszt ennyi ember egyszerre kezelése, illetve ekkora létszámnál a személyre szabott, közvetlen oktatás is meg tud megvalósulni. Egy 12 fős tanári gárda pedig ennek az iskolának a működéséhez elegendő. A közösséggé alakulás fontos kiindulási alap, ezt erősítené, hogy az évfolyamok nem izoláltan tanulnak, hanem az évfolyamok közötti interakcióra is lehetőség van. Ez az elv a termek kialakításában is tükröződik, nincsenek külön dedikált osztálytermek, minden terem szakteremként funkcionál. Ezt azért fontos, hogy minden gyerek minden teret a sajtjának érezzen, akarja és tudja is belakni, ne legyenek olyan zónák az épületben, ahova nem szívesen jár, vagy fenntartásokkal kezeli.

Koncepció
A telek és a külső látványterv

A végső telekválasztás a debreceni Tímár és Varga utcán található hegyesszögű saroktelek és a szomszédos, két oldalra átfutó telek. A két utcafrontra kommunikálás is indokolja, hogy miért volt egyértelmű, hogy ezt a két szomszédos telket együtt kezelendő.

Emellett azért is esett a választás végül erre a helyszínre, mert a környéken több oktatási-nevelési intézmény is található, bölcsőde, két óvoda, három középiskola és két középiskolai kollégium, ebbe a sorba pedig beleillik egy újabb oktatási intézmény.

Mivel a telek maga eléggé szokatlan formájú, ezért elsődlegesen nem a tömegformálás volt a kiindulási pont, hanem a funkciók helyrekerülésével adta ki az épület a végső formáját. A déli oldalon található előkertet jelenleg egy robosztus téglakerítés határolja, amit laposacélból hegesztett, a téglakerítést visszaidéző, de transzparens szerkezet váltotta fel és növénnyel borítja, így teremtve egy belátható, mégis intim előkertet. Az eredetileg is a telken található fákat így meg lehetett őrizni, illetve az épület ereszmagasságát is ellensúlyozzák a természeti magasságok. A másik zöldfelületet egy belső homlokzat kialakításának vágya hívta életre.

A közösségi tér
A tornatér

Az iskolák többségének általában a legnagyobb légterei a zsibongók, aulák. Ezek azonban legtöbbször mindent csinálnak, csak nem zsibonganak. Átközlekedésre és nem időeltöltésre használják a gyerekek, így a nagy tér a legtöbbször kihasználatlan, kihalt. Célzott események esetén, mint iskolai vásárok, ünnepségek, megtelnek ugyan élettel, de ez a tanév töredékét teszi ki.

Éppen ezért, hogy a zsibongás visszaköltözhessen ebbe a térbe a diplomamunkában a tornaterem lett a zsibongó, így az nem csak a testnevelés órákon, hanem a szünetekben is ott tartja az életet.

Mivel a tornatérről alapvetően az utcai cipős forgalmat ki kell zárni, ezért az egész iskolarendszer váltócipős alapú lett, amely funkció a pincébe került, ugyanígy az öltözők is, illetve egy kicsi, úszópultos büfét, amit az iskolába járó srácok felváltva üzemeltetnek. Emiatt a pincetér egy része klubhangulatot is ébreszthet az emberben.

A földszinten további lehetőség van bandázni, vagy esetleg játszani az első óra előtt, illetve itt található a melegítőkonyha és az étkezést is itt lehet megoldani. Az étkezést lehetővé tevő asztalok és padok adott esetben akár nézőtérré is összetolhatóak, ugyanakkor nincs dedikált nézőtér, se pódiumok, hiszen alapvetően az iskola sok teréből belátható a tornatér.

A tanulótér
A tanulótér

Az épület további két emelete pedig a tényleges tanulótereket foglalja magában. Általánosságban igaz, hogy a tantermeket a lehető legnagyobb flexibilitással kerültek kialakításra, a legtöbb fal mobilfal rendszerből áll, ami biztosítja a nagy térről való leválasztást, vagy azzal összenyitást. Ezeknek a felülete a terek használati lehetőségeitől függ.

Az épületben található fix falrészek általában valamiféle bútorelemek. Mivel minden terem szaktanterem, ezek a bútorelemek szertárként is funkcionálnak, ezekben találhatók meg a gyakorlati oktatáshoz szükséges eszközök és anyagok. A felületük, ahol szükséges, fehér felület, ahova lehelyezhetők a mobil interaktív táblák, vagy filccel lehet rájuk könnyedén írni.

Ide lehet elpakolni a mobil bútorokat, az asztalokat és székeket is, illetve bizonyos szaktermek előadóvá is alakíthatóak, szintén a szekrénybe visszahúzható, mobil pódiummal. Az első szintre tudatosan az olyan szaktantermek kerültek, amelyek használata vagy nagyobb zajjal jár, vagy kevesebb koncentrációt igényel. Így kerültek ide a művészeti, és média-ének termek, illetve a műhely. Ezen a szinten kapott még helyet a tanári is, egy közvetlen erélykapcsolattal az előkertre, ahova a gyerekek is kijuthatnak. A második emeleten a tornatér egy üvegtetővel került lezárásra, amin keresztül leláthatunk a tornatérre, illetve ez biztosítja a megfelelő fény bejutását is. Motoros árnyékolókkal van lehetőség az üvegtető árnyékolására. Ekörül található egy kerengőt, ami a falvégeken leülős-pihenős lehetőséget nyújt, egyébként gyülekezőhelynek is lehet használni.

Összegzés

Egy szerethető, gyerekbarát intézmény megteremtése volt a cél.  Bár az iskola működése nem tud teljesen elszakadni a hagyományos, termes rendszertől, de a gyakorlatiasabb és kötetlenebb tudásátadást igyekszik elősegíteni. Az építészeti eszközök és elemek mind a megszokottból indulnak, de különböző alternatívákat biztosítanak, hogy létrejöhessen bármilyen igénynek megfelelő oktatás.

A koncepcióról készült videót itt tudjátok megnézni:




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Elegáns, városi és zöld: átadták a HillSide Offices irodakomplexumot

Elegáns, városi és zöld: átadták a HillSide Offices irodakomplexumot

Az épületet nagyvállalatok vették bérbe.

Ebben a lebegő házban garantált a kikapcsolódás

Ebben a lebegő házban garantált a kikapcsolódás

Egy startup találta ki azt a vízre bocsátott nyaralót, amely új szintre emeli a pihenést.

 
Falusi szerelem

Falusi szerelem

Családi ház bővítés Felsőtárkányban ARKT módra. 

Hirdetés