Különdíjas lett a Párisi Udvar a MÉD-en

Pénteken adták át a Média Építészeti Díját. Az egyik elismerés a Párisi Udvarnak jutott.

Az idei MÉD egyik nagy nyertese az ARCHIKON stúdió volt, amely összesen négy díjat is hazavihetett. Az egyik díjnyertes projekt a Párisi Udvar felújításának tervéért járt. 

Az Index.hu online szavazatai alapján kiosztott különdíj érdekessége, hogy – a díjat átadó Földes András szerint – az olvasók évről évre olyan családi házakat díjaznak, amelyekben el tudják képzelni önmagukat,

idén azonban egy frissen felújított hotelre, a Párisi Udvarra esett a választásuk.

Persze tökéletesen megérjük a közönség lelkesedését: a Párisi Udvar felújítása rendkívül nagyszabású műemléki vállalkozás volt, amely több mint négy éven át tartott, és összesen 13,5 milliárd forintot költött rá a Mellow Mood csoport. Ahogy a kivitelezést végző Market Építő Zrt. honlapja írja, a cég „a legjobb magyar szakembereket bízta meg a tervezéssel és a munkálatok felügyeletével. Különös tekintettel az épület történetére, illetve arra, hogy a műemléki épület szervesen illeszkedik Budapest építészeti szövetébe.”

Ennek egyik bizonyítéka, hogy a Párisi Udvar az alábbi videóban is felbukkan:

A Párisi Udvar különlegességei egy vaskos kötetet is könnyedén megtöltenének – olyannyira, hogy az OCTOGON külön mellékletet is szentel majd az épületnek –, most emeljünk ki csak egyetlen dolgot: az ötemeletes, 41 méter magas üzletpasszázsos, két belsőudvaros szálloda homlokzata Európában ritkaság, összesen 3000 négyzetméter egybefüggő, 250 ezer darabos kerámia burkolat fedi.

Az épületet Schmahl Henrik tervezte, az egykori budapesti Belvárosi Takarékpénztár megrendelésére. A tervező több híres Budapesti épületen dolgozott, építésvezetőként a budapesti Operaházon is, ám fő műve a Párisi Udvar volt. A 2000 négyzetméteres, gótikus, a mór, a bizánci homlokzati stílus Velencében „fogta meg” onnan merített ihletet, amely visszatükröződik az épületen. A keleti stílusjegyek miatt igazán különleges a Budapest szívében álló ház. Az építést 1909-ben kezdődték, ám a tervező betegsége miatt az átadás 1912-1913-ban fejeződött be. A földszinten található passzázsrész Budapest egyetlen megmaradt bevásárlóudvara, amely szintén visszakapta eredeti pompáját.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Újabb lépés a túlélés felé

Újabb lépés a túlélés felé

Megkezdődött a polisztirolhab újrahasznosítása.

Agora a lakótelepen

Agora a lakótelepen

Piac és közösségi tér Békásmegyeren, II. ütem.

Hirdetés