Helyére került a Nyugati pályaudvar toronytetője

Jó ütemben halad a pályaudvar felújítása.

A Nyugati pályaudvar teljes tetőszerkezetének felújításának részeként helyére emelték a csarnok 10-es vágány melletti toronytetőt. A tető új üvegtábláinak beépítése is folyamatosan halad és megkezdődött a pályaudvar Teréz körút és Nyugati tér sarkán található két tornyán a tetőszerkezet bontása is – adta hírül a MÁV-csoport.

A Nyugati pályaudvar teljes, mintegy 8200 négyzetméteres tetőszerkezetének felújításának részeként óriási előrelépés, hogy helyére emelték a csarnok bal oldali tornyát, amely a 19 méter magas párkány fölé magasodik.

A Teréz körút felől jó ütemben halad a tetőszerkezet üvegezése. Kevésbé látványos, ám nagyon fontos része a munkáknak, hogy megkezdődött a pályaudvar Teréz körút és Nyugati tér sarkán található két tornyán a tetőszerkezet bontása. Ezen építményekről darabokban, szakaszosan távolítanak el kisebb elemeket, hogy később megújulva visszaépítsék azokat.

A toronysisak beemelése

Az ősz elején elbontották és felújítják a peronvégi táblákat és az óraszerkezetet is. A lámpatestek, a hangszórók és a kábelezés bontása is folyamatos, épül a pallózás mellett az új csapadékvíz elvezető-rendszer. Az asztalos díszítő munkák és a főpárkány restaurálási munkálatai folyamatban vannak, új gipszdíszek és húzott főpárkányvakolat készül.

Korábban a csarnokba futó vágányok felsővezeték-hálózatát szerelték, és a csarnok előtt új, ideiglenes ütközőbakokat építettek be a 10-13. vágányok lezárására, hogy a külső sínpárok a felújítás alatt is használhatók legyenek a vonatforgalom számára. Megépült a csarnokban egy 70 ezer légköbméteres térállvány, jelenleg további állványok építése zajlik. Egy 7000 négyzetméteres védőhálót is kialakítottak az utasok és a munkások védelme érdekében, valamint két toronydaru is felépült.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Atomic Designnal újult meg a MÁV online arculata

Atomic Designnal újult meg a MÁV online arculata

A DOT Creative ügynökségnek köszönhető az ígéretes munka, ami még további meglepetéseket tartogat.

Fél évszázados rejtett hibákat találtak a Nyugati tetőszerkezetének felújításakor

Fél évszázados rejtett hibákat találtak a Nyugati tetőszerkezetének felújításakor

A 143 éves pályaudvar felújítása a járvány ellenére folyamatosan zajlik, de történnek meglepetések.

Megnéztük a Biodóm különleges tetőszerkezetét

Megnéztük a Biodóm különleges tetőszerkezetét

Tavasszal lezárul a szerkezetépítés, a következő ütemben végzik a Hullámvasút rekonstrukcióját.

Hirdetés