Építkezéses színezők gyerekeknek

A gyerek rajzol, apa mesél, így jobban telik a karantén.

Számos önkéntes ötlet segít enyhíteni a koronavírus-járvány miatti karantén kínjait, elsősorban a gyerekeket fontos lekötnie a szülőknek az egész család érdekében. Legutóbb a Foster+Partners letölthető template-jeiről írtunk, most pedig a Market Építő Zrt. tett közzé színezőket.

A gyerekek számára készült színezők óriási előnye, hogy nemcsak lekötik a kicsiket, de beszédtémát is adnak: a szülők utána elmondhatják, melyik gép mit csinál egy építkezésen, arról is beszélgethetnek, hol van a városban hozzánk legközelebb építkezés, vagy hol zajlik a legnagyobb.

A színezőhöz eredeti képek is vannak, így segítséget is kaphatnak a gyerekek (vagy a szülők az ellenőrzéshez), ráadásul a Market-színező – amelyet itt tölthetsz le – jól kiegészíti a Foster+Partners template-jeit, ez utóbbiak ugyanis többek között megépíthető felhőkarcolóból és egyéb épületekből áll, vagy épp tanítja fát rajzolni a gyereket.

A két történet pedig egy ponton összeér: a Kopaszi-gátnál épülő MOL Campust a Market Építő Zrt. kivitelezi, a Foster+Partners tervei alapján.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egyetemistáknak hirdet pályázatot a Market Építő Zrt.

Egyetemistáknak hirdet pályázatot a Market Építő Zrt.

Magyarország vezető építőipari vállalata kiemelten fontosnak tartja a fiatal generációk szakmai képzését és fejlesztését.

Folyékony nitrogént, oxigént és argont állítanak elő Gyöngyöshalászon

Folyékony nitrogént, oxigént és argont állítanak elő Gyöngyöshalászon

Teljesen automatizált, károsanyag- és hulladékkibocsátás nélkül működik a Market Zrt. által kivitelezett gyár.

Sheila O'Donnell 2019 legjobb női építésze

Sheila O'Donnell 2019 legjobb női építésze

Az ír O’Donnell + Tuomey építész iroda vezetőtervezője a CEU budapesti kampuszának megtervezéséért kapta az elismerést. 

Hirdetés