Elkerülhetetlen az új lakások további drágulása

Így látja az építőanyagok áremelkedését a régió egyik legnagyobb lakóingatlan-fejlesztője.

2021 májusában az építőipar újra növekedésbe váltott, a termelés volumene a nyers adatok szerint 18,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a lakóépületeket is magába foglaló építményfőcsoport, vagyis az épületek építése 38,6 százalékkal volt magasabb a 2020. májusi, rendkívül alacsony bázisnál, az egyéb építményeké pedig 0,8 százalékkal csökkent – derül ki a KSH ma publikált adataiból. Az építőipari gyorstájékoztatót a Cordia International Zrt. kommentálta. 

„Az építőipar teljesítményének növekedése jelentős költségemelkedés mellett valósul meg, hiszen a korábbi nyugalmasabb időszakot követően a tavalyi harmadik negyedévtől újra erőteljes, a legtöbb esetben kétszámjegyű, az acél esetében például 8 hónap alatt mintegy 80%-os drágulás következett be az alapanyagok globális piacán” – kommentálta a KSH ma megjelent gyorstájékoztatójának adatait Földi Tibor, a Cordia International Zrt. igazgatóságának elnöke.

Az intenzív alapanyagdrágulás egyik oka az, hogy sok gyár leállt a pandémia alatt, a karbantartásra felhasznált szünet után pedig csak most indulnak újra. Ezzel egy időben ugyanakkor az elmúlt hónapok során a beruházások, fejlesztések száma jelentősen nőtt, így a megszokottnál szűkebb kapacitásra zúdult rá a felgyülemlett kereslet. 

„A költségoldalról jelentkező jelentős nyomás miatt elkerülhetetlen az új lakások további drágulása, ám tapasztalataink szerint a vevőkben ez a folyamat még nem tudatosodott” – nyomatékosított a szakember. Földi Tibor kiemelte: „mivel a hazánkban felhasznált építőanyagok jelentős része importból származik, az említett hatások begyűrűznek, a magyarországi fejlesztéseket is érintve, ráadásul az építési telkek folyamatos drágulása is az újlakásárak további emelkedésének irányába hat”.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Új ingatlanfejlesztő céget indított Futó Gábor

Új ingatlanfejlesztő céget indított Futó Gábor

HelloParks néven új ipari és logisztikai ingatlanfejlesztő és befektető vállalatot indított a Futureal és a Cordia alapítója.

Jönnek a növényi alapú építőanyagok

Jönnek a növényi alapú építőanyagok

Technológiák és anyagok a fenntartható házakhoz.

250 millióval segíti a koronavírus elleni küzdelmet a Futureal és a Cordia

250 millióval segíti a koronavírus elleni küzdelmet a Futureal és a Cordia

A Futureal– és a Cordia–csoport 250 millió forint adománnyal segíti a koronavírus elleni küzdelmet.

Hirdetés