Év végéig több százan költözhetnek be a Kopaszi-gátnál épülő otthonokba.

Birtokba vehetők a BudaPart első, BRA elnevezésű lakóépületében elkészült lakások, ezek átadása megkezdődött – közölte a fejlesztő Property Market. Az épületet a Vikár & Lukács iroda tervezte. A nagyberuházás végére a tervek szerint összesen 15 lakó-, 14 irodaház és egy hotel várja majd a lakókat, dolgozókat, bérlőket, illetve a látogatókat.

Az új társasház 8 emelettel, két garázsszinttel és 162 lakással várja a lakókat, az ingatlanok mindegyike rendelkezik okosotthon-megoldással, és megfelel a legújabb energetikai szabályozásoknak.

A következő állomás a második, BRC nevű 15 emeletes lakóház átadása lesz, ennél a napokban kapták meg a használatbavételi engedélyt, az átadást heteken belül tervezik elkezdeni. A második épületben 106 lakást alakítottak ki, túlnyomó része már gazdára talált.

Mind a BRA, mind a BRC épületet a Vikár & Lukács iroda jegyzi, amelynek terveit nagyban inspirálta a változatos szintmagasságú, logikus beépítési javaslat. 

„A beépítési terv által kijelölt kontúron belüli tömegalakítást a legjobb benapozási tényezők és a megfelelő légtérarányok létrehozása határozta meg – áll a projektleírásban.

A BRA épületnél a megemelt belső udvar köré szerveződő keret három ponton történő átvágásával és kiszabadításával váltak maximalizálhatóvá a kilátási irányok, felértékelve a belső elhelyezkedésű lakásokat. A beépítés ez által négy toronyra vált szét, eltérő szintszámokkal, F+5 és F+8 között.

Az öböl partján fekvő BRC épületben a tömegformálást a legjobb benapozási tényezők és BRA épülettel együttes panoráma és átlátás vizsgálat határozta meg. A tömeg két különböző magasságú F+6 és F+13 emeletes toronyra és az őket összekötő háromszintes szárnyra tagolódik. A BRC épület kialakítása a BRA épületnél valamivel magasabb igényszinten történik.”

2020 első negyedévében újabb két lakóépület (BRB, BRD), és a BudaPart GATE irodaház átadása van napirenden.

A teljes fejlesztés végére várhatóan közel 250 ezer m2 iroda-, és mintegy 15 ezer m2 kereskedelmi terület jön létre, ahol mintegy 25-30 ezer városlakó élhet és dolgozhat.

Minden épülethez tartozik teremgarázs, azonban az elektromos és az önvezető autók térnyerésével kalkulálva az utcaszintű parkolókat úgy alakították ki, hogy a jövőben könnyedén új funkciót kaphassanak, amennyiben egyre kevesebb gépjármű lesz használatban.

A fejlesztő a további infrastrukturális fejlesztésekkel kapcsolatban folyamatosan tárgyal az érintett döntéshozókkal.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megvannak a Market BIM-pályázatának győztesei

Megvannak a Market BIM-pályázatának győztesei

Az egyetemista hallgatóknak meghirdetett pályázat nyerteseit összesen hárommillió forint pénzjutalommal és két hónapos szakmai gyakorlattal jutalmazta a Market Építő Zrt.

Hivatalosan is megnyitott a Párisi Udvar

Hivatalosan is megnyitott a Párisi Udvar

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalosan is megnyitotta a Párisi Udvar Hotelt pénteken Budapesten.

Több épületért is komoly díjakat kapott a Market

Több épületért is komoly díjakat kapott a Market

A Telekom székházért, a Párisi Udvarért és a Hill Side Office-ért is jelentős szakmai díjakat kapott Magyarország meghatározó építőipari vállalata.

Hirdetés