339 nap alatt épült fel a Budapest Airport új mólója

Rekord!

Újabb mérföldkőhöz érkezett a repülőtéren zajló fejlesztéssorozat: napra pontosan a tervezett határidőre elkészült az új 1. móló második fázisa is. Ezzel az új beszállítócsarnok építése befejeződött; a Budapest Airport már csak a használatbavételi engedély beérkezésére vár, amelynek kiadását követően az utasok gyönyörű, komfortos körülmények között, tágas és járványügyi szempontból is biztonságos környezetben tölthetik el a repülés előtti várakozási időt. A korábbi egyszerűsített beszállítókapukat kiváltó, modern 1. móló a Budapest Airport és a magyar kormány közötti, a repülőtér hosszú távú fejlesztését érintő együttműködés része.

Elkészült az 1-es móló

A 2020 januárjában átadott első fázis után a Budapest Airport június 22-én befejezte a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasmólójának építését, amelyet a használatbavételi engedély megérkezését követően azonnal át is ad majd az utasforgalomnak. Az új épületrész több ezer négyzetméterrel növeli meg a 2A Terminál kapacitását, minden elvárást kielégítő, kényelmes várakozást biztosítva az utasok számára.

A több mint 11,5 milliárd forintos (33 millió eurós) beruházásból megvalósuló 1. móló építése 2019. július 19-én kezdődött, és az épület minden részének kivitelezése – a 2A Terminállal összekötő folyosóval együtt – rekordidő, egészen pontosan 339 nap alatt befejeződött. Ezzel teljesült a Budapest Airport vállalása, hogy az új móló építését a nyári utazási szezon kezdetére befejezi. Az építkezés az elmúlt 11 hónap alatt folyamatosan, a tavaly nyári csúcsforgalom idején is zajlott, nem zavarva a repülőtér normál, napi forgalmát. A beruházást a Budapest Airport teljes egészében saját forrásból finanszírozta.

Mozgólépcső biztosítja az összeköttetést a fő terminálépülettelNagykapacitású mosdóblokkok

Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: „Az 1. móló átadásán januárban azt mondtuk: új év, új fejezet kezdődik a budapesti repülőtér életében. Az elmúlt fél év minden szempontból bebizonyította, hogy ez így igaz. A világjárvány miatt korábban sosem látott kihívásokkal kell megküzdenie iparágunknak, ami sokunk életét és terveit felülírja. Egy dolog azonban nem változott: szilárd meggyőződésünk, hogy Budapest és Magyarország vonzereje légiközlekedési úti célként továbbra is töretlenül nőni fog. Ezért a jelenlegi helyzetben is folytatjuk a repülőtéri fejlesztéseket, törekedve utasaink minél magasabb színvonalú kiszolgálására.

Az 1. mólóval mi a magunk részéről készen állunk rá, hogy utasainkat egy ultramodern, gyönyörű környezetbe várjuk vissza, ami az első fázis nyitása óta kapott pozitív visszajelzések alapján minden bizonnyal elnyeri majd a tetszésüket.”

Az új, 11 500 négyzetméteres épület egy 3000 négyzetméteres korábbi létesítményt vált ki, azaz több ezer négyzetméterrel megnöveli az utasforgalmi területet. Az 1. móló fűtött-hűtött, világos tereibe megérkező, vagy a járatuk indulására váró utasok kényelmét üzletek és extra szolgáltatások is biztosítják. Az egyszintes, 5,2 méter belmagasságú épület meghatározó elemei a fagerendák és a nagy üvegfelületek, amelyek a korszerű belsőépítészeti kialakításnak köszönhetően egyedi, kifejezetten kellemes környezetet biztosítanak. A móló 8 gyalogos beszállítókapuja közvetlenül a repülőgép-állóhelyekre nyílik, ami zökkenőmentes, kényelmes beszállást tesz lehetővé, illetve további 6 kaputól buszok szállítják majd az utasokat az épülettől távolabb parkoló repülőgépekhez.

Pihenő és várótér a központi csarnokban

A központi csarnokban pihenő- és várótér, étel- és italvásárlási lehetőség, 3 nagy kapacitású, akadálymentes mosdóblokk, valamint egy dohányzóterasz szolgálja az utasok kényelmét. A móló nagy előnye, hogy az összeköttetés a 2A Terminállal úgy valósul meg, hogy az utasok a jegykezelést követően egyetlen pillanatra sem hagyják el a komfortos épületet; a fő terminálépületből mozgólépcsővel és lifttel felszerelt összekötő épületen keresztül érik el a mólóhoz vezető, kb. 120 méter hosszú, tágas, klimatizált és fűtött folyosót.

Az új utasmóló a Lean Tech Mérnökiroda Kft. tervei alapján, a Market Építő Zrt. kivitelezésében, a HunGal Kft. műszaki ellenőrzésével és mérnöki tanácsadásával valósult meg. Az épület szerkezetének gyártója és szállítója a holland Neptunus B.V. volt, a belsőépítészeti terveket a DVM Group készítette.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Mint ékszer a ruhán”

„Mint ékszer a ruhán”

Acéllemez-installáció a Budapest Airport utasmólójában, az S39 Hybrid Design tervezésében.

Két hazai jó gyakorlat a karbonsemlegességre

Két hazai jó gyakorlat a karbonsemlegességre

A Budapest Airport példája és a Saint-Gobain Sustainability Roadmap.

Leszámolt a szívószállal a Budapest Airport augusztusban

Leszámolt a szívószállal a Budapest Airport augusztusban

Közben arról is tárgyalnak, hogy ez szeptemberben is így maradjon. 

Hirdetés