Nincs kiugróan több baleset, mint más iparágakban, ám a következményeik jellemzően súlyosabbak.

Bár 2010 óta nagymértékben csökkent a számuk, még mindig sok a tragikus következményekkel járó munkahelyi baleset az építőiparban, ezért a munkavédelmi hatóság ezért idén is a szektor célzott ellenőrzését tervezi – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Bodó Sándor szerint az építőipar teljesítménye a régióban a legnagyobb mértékben, közel 70 százalékkal nőtt az elmúlt évtizedben. 2010 elejéhez képest 2019 végére mintegy 90 ezerrel többen dolgoztak az ágazatban.

A szektorban bekövetkező halálos balesetek száma a termelés felfutása ellenére a korábbi, 40-50 körüli értékről 30 alá csökkent évente.

Az építőipar sajátossága, hogy más iparágakhoz viszonyítva nem kiugróan gyakoriak a balesetek, ám következményeik jellemzően súlyosabbak. A tavaly tapasztalt szabálytalanságok alapján továbbra is indokolt az építkezések fokozott ellenőrzése.

Az építőipari munkakörülmények javítását munkavédelmi kampány és országos célvizsgálat szolgálta 2019-ben és 2020-ban. Előbbi elsősorban az állam szolgáltató szerepén alapult, prevenciós, tájékoztató jellegű volt. Az ismeretek bővítése érdekében elektronikus úton és tízezres nagyságrendben nyomtatott formában juttattak el kiadványokat, szakmai anyagokat az ágazat vállalkozásaihoz mások mellett a megyei kormányhivatalok és az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége közreműködésével. A kampány második ütemében, 2020 nyarán-őszén lebonyolított országos építőipari célvizsgálat ellenőrzési szempontjait előzetesen közzétették, ezzel is irányt mutatva a munkáltatói intézkedésekhez.

Az összesített adatok szerint az ellenőrzött munkaeszközök közül a teheremelő gépek több mint 40 százaléka, a kisfeszültségű felvonulási berendezések közel negyede, a földmunkagépek ötöde szabálytalan körülmények közt üzemelt. Tízből kilenc munkáltató biztosított megfelelő védősisakot, azt azonban a munkavállalók közel harmada mégsem használta. A munkavédelmi hatóság a célvizsgálat során mintegy 10 ezer intézkedést tett a hiányosságok megszüntetése érdekében, 137 ügyben összesen több mint 16 millió forint bírságot szabott ki.

2020-ra a három munkanapon túl gyógyuló munkahelyi sérülések száma ezer alá, a halálos kimenetelű baleseteké huszonhétre csökkent az építőiparban. Minden hasonló tragédiának elejét lehet venni az előírások betartásával, ebben azonban még van hová fejlődni. A folyamatos hatósági jelenlét elengedhetetlen a munkavállalók biztonságához, ezért a munkavédelem idén is országos célvizsgálatot tart.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Balesetben meghalt Mies van der Rohe egyik tanítványa

Balesetben meghalt Mies van der Rohe egyik tanítványa

Helmut Jahn a biciklizés közben figyelmen kívül hagyott egy stoptáblát. 

Kevesebben autóztak a covid miatt, mégis több lett a halálos baleset - miért?

Kevesebben autóztak a covid miatt, mégis több lett a halálos baleset - miért?

Egy meglepő statisztika Amerikából; a magyarázat a gépjárművezetők felelőtlensége lehet.

Nemsokára elkészül Genovában az összedőlt Morandi híd utódja

Nemsokára elkészül Genovában az összedőlt Morandi híd utódja

Az új hidat Renzo Piano tervezte.

Hirdetés