Egy ház, ami a geometrikus megformálásával is a környező tájra reflektál.

Régóta a család birtokát képező telek adta az alapot az enyhe lejtésű domboldalba ültetett családi ház létrehozásához. Egy ház, ami méretével, és bármily meglepő, geometrikus megformálásával is a környező tájra reflektál. Cikkünk az OCTOGON 152-es (2019/4-es) lapszámából.

Hétvégi házas, üdülőövezetes terület volt jellemzően az Ürömhegy jó egy évtizede is még, de a hol ad hoc módon, hol meg épp szakszerűen metszett gyümölcsfák, a kis zöldségesparcellák itt-ott tükrözik, hogy ma sem tűnt el teljesen ez az idill. Jánszky Györgyi Teréz építész és belsőépítész családjának tulajdonában volt régtől ezen a tájon egy dupla telek – ahol a nagyapja szőlőt nevelt –, aztán pár éve a tervező úgy döntött, hogy otthonát, műtermét építteti fel itt: a két telket elválasztották, és a felső telek lett végül a tervezési helyszín. Az építész ebben az időben végezte tanulmányait – és kapta kézhez alapdiplomáját az Yblön, majd kezdte mestertanulmányait a Pollackon –, így mint pályakezdő fogott bele a Markó Balázzsal közös tervezési munkába.

A „hazai pálya”, vagyis az ismert táj, kert számára azt is jelentette, hogy épp a natúra, a környék geográfiája, a nap járása határozza meg a ház építészetét. Ennek az energiatudatos kialakítású és üzemeltetésű épületnek nem túlzó a mérete, vagyis

a mai családi házas építkezésekhez viszonyítva nem nyomja agyon a kertet, kertkapcsolati pontjai az adott térszintekhez igazítottak, és magassági viszonyaira tekintve is elmondható: ez a ház nem emelkedik a táj fölé.

A megérkezés szintje a lejtőbe csúsztatott kétállásos garázst, a gépészeti helyiséget és tárolótereket tartalmazza, a lakóterekhez – a bejárathoz – egy fedett kültéri, kerti lépcsőn felsétálva jutunk el. A lakótérben három egymástól megkülönböztethető zónát érzékelhet a látogató, ezeket az eltérő funkciók választják el egymástól, ugyanakkor az egységes anyaghasználat harmóniát teremt közöttük. Zuhanyzós, a vendégek által is használható fürdővel és egy bejárható gardróbbal indul a belvilág a bejárat utáni szakaszon, és mint az alaprajzból kitűnik, belépve rögtön a nappalit-étkezőt-konyhát egyesítő közösségi térbe érkezünk. A bejárathoz vezető lépcső előtetővel árnyékolt szakaszáról napfényes enteriőrbe lépünk be, mivel a fő közösségi teret majdnem minden oldalról a szinte teljes belmagasságot átfogó ablakok határolják.

Érdekes esztétikai adalék, hogy e ház tervezésének idején a tervező-tulajdonos kedvenc háza, a Bődey AttilaPolgár Ágnes építészházaspár transzparens pavilon jellegű, ismert családi háza a második kerületben. A nappali és a már a privát terek zónájához tartozó dolgozószoba (ami lehet plusz hálószoba is) közös, déli tájolású terasza felől előtető biztosítja az árnyékolást. A garázsbejáró feletti nappaliszakaszon, ahová az ülőgarnitúra került, viszont a megdöntött homlokzatba 6 méter széles és 2,8 méter magas ablakot építettek be, ez a határozott, karakteres építészeti megformálás szintén a tűző nap ellen véd, plusz árnyékolását egy textiles, automata árnyékolórendszer segíti. A harmadik zóna a már említett dolgozószobával indul és egy közös közlekedőre felfűzött térsort foglal magában: a dolgozószobát követően gyerekszobát, fürdőt és a szülői hálószobát. A déli oldali teraszon fölül észak felé is megnyílik az épület, közepén fával, bokorral beültetett kőkertre lehet az étkező teréről kijutni.

Jotul I 400 CB - öntöttvas kandallóbetét

E kert építészeti érdekessége a ház szögtöréseit a perforált mintáival is megismétlő betonfal. Innen nézve a fehér vakolt homlokzat és a beton kettőse mintegy bevezeti a belső tér konzekvens anyaghasználatát: a fehér falakat, az öntött fehér műgyanta padlót és látszóbeton mennyezetet. Vagyis nem csak a nagy megnyitások, az átszellőztetést is elősegítő terasz és kertkapcsolatok adják meg azt az érzést, hogy itt a ház és a gondozott kert egymás kiegészítői, egyaránt főszereplői ennek a történetnek. 

Hasznos alapterület: 218 m², teraszok: 80 m²
Kert területe: 1060 m²
Tervezés éve: 2010
Megvalósítás: 2017
Építészeti és belsőépítészeti tervezés: Jánszky Györgyi Teréz, Markó Balázs




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ez a videó a cáfolat az új házak sterilitására

Ez a videó a cáfolat az új házak sterilitására

Megtelt élettel Jánszky Györgyi Teréz építész, belsőépítész otthona.

Tájjal élve – családi ház az Ürömhegyen

Tájjal élve – családi ház az Ürömhegyen

Egy ház, ami a geometrikus megformálásával is a környező tájra reflektál.

Hannover különös építészeti zárványa

Hannover különös építészeti zárványa

Bolega Niki fotónaplója

Hirdetés