Újabb fázisba ért a Jókai tér megújításának öt éve húzódó projektje. Hogy lehívható legyen a Főváros által évekkel ezelőtt felajánlott 200 millió forint, év végéig el kellene indulnia a kivitelezésnek, amelyre több érvénytelen közbeszerzés után újabbat írt ki a terézvárosi önkormányzat. A végleges terveket azok egyik készítője mutatta be egy lakossági fórumon, amelyen a helyi lakosok kérdéseire a szakember és az önkormányzat vezetői válaszoltak. A jelenlévő terézvárosiak nehezen fogadták el, hogy már nincs lehetőség a tervek módosítására, de azt az ígéretet kapták, hogy kéréseiket, javaslataikat – például egy kutyaillemhelyre vonatkozóan – más módokon megpróbálja megvalósítani az önkormányzat – derül ki Kertész Anna Terézváros oldalára írt cikkéből.

Közel negyvenen vettek részt azon az április 8-i online fórumon, amelyet a Jókai tér megújítási terveinek bemutatására szervezett az önkormányzat – írja a honlap. A beszélgetés moderátorának, Temesvári Szilvia zöld ügyekért és részvételiségért felelős alpolgármesternek nem volt könnyű a dolga, mivel a megjelentek egy része nehezen fogadta el, hogy ez már nem egy egyeztető fórum a lakosság és az önkormányzat között, hanem a megvalósítani kívánt tervek ismertetése.

Soproni Tamás, Terézváros polgármestere bevezetőjében összefoglalta az előzményeket: 2016-ban, még az előző önkormányzati vezetés idején a képviselő-testület döntött arról, hogy a fővárosi Tér-Köz Pályázat keretében megújítják a Jókai teret, ehhez a Főváros 200 millió forintos támogatást ígért akkor. A Lépték Terv Kft. a lakossági igények figyelembevételével készítette el a terveket, amelyeket 2018-ban be is mutattak. A következő másfél évben több közbeszerzést is kiírtak a tervek megvalósítására, de ezek nem jártak sikerrel, mert olyan drága ajánlatok érkeztek, amelyekre nem volt fedezet.

Az új vezetés 2020 elején áttekintette a projektet, az időközben lejárt engedélyeket beszerezte és most újra kiírta a közbeszerzést, nehogy elveszítse a 200 millió forintos fővárosi hozzájárulást.

„A kormányzati megszorítások miatt a Főváros nagyon rosszul áll, idén novemberben csődbe mehet, ha nem hívjuk le a 200 millió forintot, akkor később már nem valószínű, hogy meg tudjuk tenni. Ezért már nincs lehetőség az újratervezésre” – hangsúlyozta Soproni Tamás hozzátéve, hogy nemrégiben reményteljes tárgyalást folytatott Fürjes Balázs fővárosi fejlesztésekért felelős államtitkárral, melynek folyományaként kormányzati támogatást is kaphat a Jókai tér felújítása.

Vizes elemek, utcabútorok

A terveket a Lépték Terv Kft. munkatársa, László Viktor mutatta be, a későbbiekben ő válaszolta meg a tervekre és megvalósításukra vonatkozó lakossági kérdéseket is. Egy hosszú, sok szempontot (lakossági igényeket, adottságokat stb.) figyelembe vevő tervezési folyamat eredménye a végleges terv, amelynek megvalósítása remélhetően hamarosan elkezdődik.

Fontos szempont volt a tervezés során a meglévő zöld értékek megtartása és bővítése, a pihenőpark-jelleg erősítése vizes elemmel és utcabútorokkal, melyek egy része mobil, és egy színpadként is használható részen kap helyet. Ez utóbbi volt a legtöbbet vitatott elem, többen úgy gondolták, hogy azon a környéken, ahol a legtöbb kulturális intézmény megtalálható, fölösleges egy ilyen funkció, és aggódnak, hogy az ott zajló események zavarhatják a lakókat.

Az egységes arculat érdekében egy szintbe kerülnek majd a teret körülvevő járda- és úttestszakaszok, némileg csökken a parkolóhelyek száma (79-ről 45-re), de 260 négyzetméterrel nő a zöldfelület. Elszórtan játszóelemek is kerülnek a parkba, amelyet zárható kerítés vesz majd körül.

A helyiek közül többen hiányolták a tervekből a kutyaillemhelyet, illetve -futtatót, erre Kecskés Balázs, a körzet önkormányzati képviselője javaslata a fórumon az volt, hogy a színházi teret lehetne ezekre a célokra használni, amikor épp nincs esemény. Győrffy Máté fejlesztésekért felelős polgármester emlékeztette a képviselőt arra, hogy nincs mód a tervek megváltoztatására a Soproni Tamás által már elmondottak miatt.

Temesvári Szilvia elárulta, hogy az önkormányzat tervezi kutyaillemhely kiépítését a környéken, de nem a megújuló Jókai téren.

Jókai tér
Budapest, VI. kerület
Terület: 5 200 m2
Tervezési év: 2018-2019
Megbízó: Terézvárosi Önkormányzat
Együttműködő partnerek: Közlekedés Kft., Tetracom Kft., Pest-terv Kft., Technoconsult Kft., Rilti Kft.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Bemutatkozik a TRIBE hotelmárka Magyarországon (X)

Bemutatkozik a TRIBE hotelmárka Magyarországon (X)

Az ibis & TRIBE Budapest Stadium megnyitásával 

Felhők a fejünk felett, vagy óriási lehetőség? 

Felhők a fejünk felett, vagy óriási lehetőség? 

A Főváros tanulmányterve Rákosrendezőre

Nekem Budapest | Molnár Szabolcs

Nekem Budapest | Molnár Szabolcs

Molnár Szabolcs, a Paradigma Ariadné építésze a 150. születésnapját ünneplő fővárosról

Hirdetés