Többtonnás szobrok a nyolcméternyi hamuréteg alól!

Habár a vírushelyzet átmenetileg visszavetette a múzeumok látogatottságát is, az úgynevezett vándorkiállítások a jövőben is biztosan nagy népszerűségnek örvendenek. Mindnyájan ismerjük a Vezúv lávája által elveszejtett város, Pompeji történetét, illetve a helyi múzeumban kiállított elszenesedett maradványokat. Azt azonban kevesen tudják, hogy „sok érdemi leletet” egy mozgó múzeum is bemutatja elhozva Pompeji-i kincseit Krakkótól egészen Marosvásárhelyig. A kiállítás installációi és vitrinjei a magyar Arterior munkáját dicsérik!

A Pompeji - élet és halál a Vezúv árnyékában című kiállítást 2019 őszén elsőként a krakkói Archeológiai Múzeumban tekinthették meg az érdeklődők. Az ókori római kultúra legnagyobb drámájáról, a Pompeji-katasztrófa páratlan lelet-együtteséből nyílt grandiózus kiállítás több mint száz eredeti, közel 2000 éves páratlan értékű műtárgyat mutatott be a lengyel közönségnek. Eredeti pompeji leletek most jártak először Lengyelországban. A Nápolyi Régészeti Múzeum gyűjteményét ilyen keretek között 2016-ban mutatták be Szegeden; a több milliárd értékű leletek tehát folyamatosan vándorolnak, utaztatásukhoz és kiállításukhoz valódi bravúrra van szükség. A műkincsek logisztikájával járó feladatot a kiállítás anyagát kezelő HexArt az Arterior közreműködésével oldotta meg. A szállítás szigorú előírásainak feltételeit az Arterior által tervezett és gyártott, többször is használható duplafalú biztonsági ládák és dobozok biztosították.

A leleteket – köztük több többtonnás szobrot –, egy, a speciális elvárásoknak megfelelő klimatizált kamion szállította, a helyszínen pedig olasz restaurátorok helyezték el a kiállítás tárgyait szintén az Arterior által a szükséges méretre készített biztonsági vitrinekbe.

Az Arterior nemcsak a „logisztikai mutatványhoz” járult hozzá, hanem a kiállítás esztétikai élményéhez is.

A Pompeji valódi hangulatát és látványát idéző installációk – gerendák, kőoszlopok – Lestyán-Goda János szobrászművész alkotó kezei közül kerültek ki. Olyan ámultba ejtően jól sikerültek, hogy elsőre még a szakavatott szemek is eredeti pompeji díszletnek gondolták azokat.

A különleges archeológiai élményből a határon túli magyarok sem fognak kimaradni, ugyanis a pompeji „cirkusz” tovább vándorol, és jövő tavasztól a kiállítást az érdeklődők Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában is megtekinthetik. A tervek szerint a pompeji kiállítás egy angliai „látogatás” után ismét Magyarországon nyitja majd meg kapuit.

Arterior Komplex Kft.
Budapest, Panorama Office - 1024 Ady Endre út 19.
arterior.hu  |  arterior@arterior.hu  I  Facebook  I  Instagram
tel. +36 30 399 35 00




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Imádjuk a székeket! – adventi „székfoglaló”

Imádjuk a székeket! – adventi „székfoglaló”

Advent minden napjára jut egy-egy designdarab.

Hirdetés