A szakma nyílt levele a Kerényi József tervei alapján felépült kecskeméti könyvtárépület megmentéséért

A Modern Városok Program keretében Kecskeméten felújítják a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetnek otthont adó kolostort, azonban a hozzákapcsolódó könyvtárépületet bontásra ítélték. A szakma jeles képviselői most nyílt levélben kérik a vezetők segítségét, hogy a Kerényi József által tervezett épület megmaradhasson.

Szemereyné Pataki Klaudia
Kecskemét Város Polgármestere részére

Öveges László
Kecskemét Város Főépítésze részére

Turi Attila MMA Tagozatvezető részére
Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozat vezetője részére

Tisztelt Polgármester Asszony,
Tisztelt Főépítész Úr,
Tisztelt Tagozatvezető Úr!

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének otthont adó kolostorépület felújításával 2019 első felében megkezdődik az intézmény átfogó fejlesztése. A „Modern Városok Program” keretében készített tervek szerint az intézmény részét képező, Kerényi József tervei alapján felépült könyvtárépületet a döntéshozó bontásra ítélte.

Ez ellentmond Kerényi életművéről vallott és vállalt eddigi értelmezésnek és azon értékszemléletnek, melyben az életmű minden eleme összetartozó, egymásra épülő, egymást feltételező!

A lábakra állított könyvtárépület az egyik legizgalmasabb és legeredetibb példája a ’70-es évek törekvéseinek. Kerényi életművének elválaszthatatlan része ez a kecskeméti épület, amely az érett hazai modern történetének egyedi fejezete, a hagyomány és a kortárs törekvések egyesítésének ritka példája.

Kerényi épületeiben, megszólalásaiban a kultúra szerteágazó, egymást erősítő összefüggéseit fogalmazta meg, amely mögött az értékek tisztelete és elfogadása állt.

Kerényi József az Országos Műemléki Felügyelőségről a BME Lakóépülettervezési Tanszékének ajánlásával 1964-ben került a Kecskeméti Tanácsi Tervező Irodához. A költözést sem családi, sem baráti kötődés nem indokolta, egyedül az önálló munka lehetősége, a szellemi kötetlenség vágya generálta a döntést. Kerényi József szemlélete szerint a települési értékeket meg kell őrizni, a meglévő épületállományt korszerűen kell hasznosítani és használni. Az építész ennek szellemében Kecskemét rehabilitációja során nemcsak a műemlékvédelemre és az építészeti értékek mentésére, hanem az újonnan születő épületek adott kulturális környezetbe illesztésére is törekedett. Kerényi József építész a 20. századi magyar építészettörténet egy rendkívül erős vonulatának úttörője és példaadója volt.

Hatalmas veszteség lenne az épület megsemmisítése, ha az megtörténne!

Az épület védelmére tett fáradozások eddig nem jártak eredménnyel. Kerényi mint a magyar építész szakma és oktatás kiválósága, az Ybl-díj, Pro Urbe díj, Sir Robert Matthew diploma, Kossuth-díj, International Architectural Design Award, Prima Díj, Prima Életmű-díj birtokosa, de mint az MMA egyik alapítója, olyan életművet hagyott hátra, amit az örökösöknek védeni, ápolni, egyben tartani kell. Mint Kerényi kortársai, volt kollégái, tanítványai, tisztelői támogatjuk és sürgetjük az emblematikus épület védelmét és kezdeményezzük a műemléki védetté nyilvánítás elindítását. Közös kulturális örökségünk védelmében kérjük Polgármester asszony, Főépítész úr és Tagozatvezető úr aktív segítségét és támogatását Kerényi József alkotásának a Kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet könyvtárépületének megmentésében!

Budapest, 2019. 06. 18.

Tisztelettel:
Dr. habil Sugár Péter DLA tanszékvezető egyetemi tanár,
Ybl- és Pro Architectura díjas építész
BME Lakóépülettervezési Tanszék


További támogatók:

  • Vincze László DLA Ybl-díjas építész, egyetemi docens, BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Dr. Bitó János, Ybl-díjas építész, professor emeritus, BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Dr. habil Balázs Mihály DLA Kossuth-, Ybl- és Príma Primissima díjas építész, egyetemi tanár, a BME Középülettervezési Tanszék és az Építőművészeti Doktori Iskola vezetője
  • Prof. Lázár Antal DLA Kossuth-, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, Professor Emeritus, BME Ipartanszék
  • Csomay Zsófia Ybl-, Pro-Architectura-, Prima-, Érdemes művész -, Bp. Nívódíjas építész
  • Dobai János DLA Ybl-díjas építész, egyetemi docens, BME Ipartanszék nyugalmazott tanszékvezetője
  • Perényi Tamás DLA Ybl-díjas építész, egyetemi docens, BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Dr. habil Kőnig Tamás DLA, Ybl-díjas építész, BME Építéstechnológia és Építésmenedzsment Tanszék
  • Dr. habil Vasáros Zsolt DLA Ybl-díjas építész, tanszékvezető egyetemi docens, BME Ipartanszék
  • Nagy Iván DLA Ybl- és Pro Architectura díjas építész, egyetemi docens, BME Ipartanszék
  • Wéber József Ybl-díjas építész, címzetes egyetemi docens
  • Török Péter Ybl-, Prima Primissima, Pro Architectura, Reitter-, Europa Nostra díjas tájépítész, c. egyetemi docens. MMA köztestületi tag
  • Szász László Ybl- és Pro Architectura díjas építész, mestertanár, meghívott oktató BME Ipartanszék
  • Szenes Iván építész–belsőépítész, Ybl- és Europa Nostra-díjas, Érdemes Művész, sokszoros Pro Architectura díjas, Tiszteleti Egyetemi Tanár, az MMA rendes tagja, az Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat vezetője
  • Pazár Béla c. egyetemi tanár Ybl-, Forster-, Príma- és Európai Unió örökségvédelmi nagydíjas építész az MTA Építészettörténeti Építészetelméleti és Műemléki állandó bizottság elnöke
  • Jahoda Maja Ybl-díjas építész, belsőépítész
  • Kalmár László Ybl- és Pro Architectura díjas építész
  • Gunther Zsolt Ybl-díjas építész, vezető tervező
  • Batári Attila Pro Architectura díjas építész, meghívott oktató BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Klobusovszky Péter DLA Pro Architectura díjas építész, egyetemi adjunktus, BME Középülettervezési Tanszék
  • Bartók István DLA, Pro Architectura díjas építész, egyetemi docens, BME Ipartanszék
  • Bulcsu Tamás Pro Architectura díjas építész, vezető tervező, meghívott oktató BME Ipartanszék
  • Fortvingler Éva DLA Pro Architectura díjas építész, vezető tervező, meghívott oktató BME Ipartanszék
  • Hild György DLA építész, egyetemi docens, BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Nagy Márton DLA építész, egyetemi docens, BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Jancsó Miklós DLA építész, egyetemi docens, BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Varga Tamás DLA építész, egyetemi docens, BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Makrai Sándor DLA építész, egyetemi docens, BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Dankó Zsófia DLA építész, egyetemi adjunktus, BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Fülöp Gyula építész, egyetemi adjunktus, BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Juhász Ágnes építész, doktorandusz, BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Weiszkopf András építész, egyetemi tanársegéd, BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Ónodi Bettina építész, doktorandusz, BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Máthé Dóra építész, tudományos segédmunkatárs, BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Virág Anett építész, doktorandusz, BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Szabó Árpád DLA, építész, egyetemi docens, BME Urbanisztika Tanszék
  • Kádár Bálint PhD építész, egyetemi docens, BME Urbanisztika Tanszék
  • Helfrich Szabolcs DLA építész, egyetemi adjunktus, BME Ipartanszék
  • Fábián Gábor DLA építész, egyetemi adjunktus, BME Ipartanszék
  • Szabó Dávid építész, egyetemi tanársegéd, doktorjelölt BME Ipartanszék
  • Árva József, építész, egyetemi tanársegéd, doktorjelölt BME Ipartanszék
  • Radnai Gergő építész, DLA hallgató, BME Ipartanszék
  • Terbe Rita DLA építész, egyetemi adjunktus, BME Ipartanszék
  • Zombor Gábor DLA építész, egyetemi docens, Debreceni Egyetem, Építész Tanszék, meghívott oktató BME Ipartanszék
  • Szécsi Zoltán DLA építész, egyetemi docens, BME Ipartanszék
  • Koczka István építész, meghívott oktató BME Ipartanszék
  • Rácz Anna építész, meghívott oktató, BME Ipartanszék
  • Sági Gergely, építész, doktorandusz, BME Ipartanszék
  • Petró Noémi építész, meghívott oktató BME Ipartanszék
  • Balázs Dénes okl. építészmérnök, vezető tervező, meghívott oktató BME Ipartanszék
  • Vavrik Ferenc okl. építészmérnök, vezető tervező, meghívott oktató BME Ipartanszék
  • B. Szabó Veronika okl. építészmérnök, vezető tervező, meghívott oktató BME Ipartanszék
  • Bálint Adrienn okl. építészmérnök, vezető tervező, meghívott oktató BME Ipartanszék
  • Bálint Anna építész, meghívott oktató, BME Ipartanszék
  • Kemes Balázs DLA építészmérnök, egyetemi adjunktus
  • Kovács Dávid építész, doktorandusz, BME Középülettervezési tanszék
  • Kovács Károly Lehel építészmérnök, doktorandusz BME Középülettervezési tanszék
  • Bánáti Béla építész, meghívott oktató BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Danyi Balázs építész, építészeti fotográfus
  • Glatz Zsófia DLA Junior Prima díjas építész, meghívott oktató BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Gyulovics István építész, meghívott oktató BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Kecskés Tibor építész, belsőépítész, iparművész, meghívott oktató, BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Lepenye Zoltán, építész, Frankfurt
  • Magyar Péter építész
  • Martinkó József építészet- és design kritikus, újságíró, az OCTOGON architecture & design magazin főszerkesztője
  • Niczki Tamás DLA építész vezető tervező
  • Schreck Ákos Diplomadíjas, BÉK Nívódíjas építész
  • Szaktilla Sebestyén Dipl.-Ing. építész, a német ICOMOS nemzeti bizottság tagja
  • Szőke Zsófia okleveles építészmérnök, okleveles belsőépítész, meghívott oktató BME Lakóépülettervezési Tanszék
  • Takács Gergely építész
  • Theisler Katalin okleveles építészmérnök
  • Tóth Csaba építész
  • Vékony Péter Podmaniczky-díjas építész
  • Villányi Norbert építész
  • Szilágyi Sándor PhD független fotóművészeti újságíró



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Közösségi lakópark épül a Lehel tér szomszédságában

Közösségi lakópark épül a Lehel tér szomszédságában

A Park West a belváros közelségét preferáló, környezettudatos fiatalok és aktív életmódot folytatók otthona lesz.

Így nézne ki a megújult Városmajori Szabadtéri Színpad

Így nézne ki a megújult Városmajori Szabadtéri Színpad

A pályamű a szabadtériségre, és a parkkal, természettel kialakított kapcsolatra helyezi a hangsúlyt.

Átadták az ICOMOS-díjakat

Átadták az ICOMOS-díjakat

Átadták az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság műemlékek felújításáért és gondozásáért odaítélt díjait a műemléki világnaphoz kapcsolódó ünnepi rendezvényen.

Hirdetés