Újrarendezték az elemeket egy törökbálinti családi házban: lett benne ég, föld, víz és különleges tűz is. 

A helyszín Törökbálint, a játéktér az egykori kastély közelében lévő nyeles telek, üresen. Répás Ferenc és a DÉR Építőművész Kft. megrendelői azzal az egyszerű kéréssel fordultak a tervezőhöz, hogy rendezze újra az elemeket egy családi ház képleteként: legyen benne ég, föld, víz és valami különleges, mondhatnánk azt is, hogy tűz. A számolás eredménye egy olyan családi ház lett, amely modern, egyszerű és funkcionális, mégis otthonos, pont úgy, ahogy azt a huszonegyedik században elképzeljük.

Fotó: Jaksa Bálint

„Nem árt, ha az ember itt vízbiztos” – hangzik el a tervezőtől az első mondat a törökbálinti házról és valóban, nem könnyű nem észrevenni, hogy az egy főre jutó kékvízű, panorámás medencék száma itt a magyar átlagnál valamivel magasabb. A tekintélyes alapterület (400 négyzetméter) és a benti medence eleganciája mellett a házat mégis minimalista ötletek mentén képzelték el és valósították meg, hiszen az U-alakú elrendezésben egyszerűen sorakoznak egymás mellett a lakóterek és a hozzájuk kapcsolódó funkciók. A hatalmas, központi közös tér (nappali és étkező, illetve a megemelt konyharész) mellett a hálószobák és a hozzájuk tartozó fürdőszobák a ház egyik „szárán”, míg a pihenéshez kialakított medencetér a másik „száron” találhatók.

A megrendelő kétgyermekes házaspár olyan otthont szeretett volna Törökbálintnak ennek a központtól távol eső, nyugodt részén, amely egyesíti a korábbi otthonaik tapasztalatait: emeletek és lépcsőzés helyett egy elnyúló, egyszintes házat, a pihenésért való ingázás helyett „telken belüli” megoldásokat játékra, úszásra, kikapcsolódásra.

Fotó: Jaksa Bálint

Az eredmény egy igazi 21. századi családi tér lett nagyvonalú térelrendezéssel, modern megoldásokkal és lehetőséget biztosítva akár a nagyméretű nappali-közösségi térben a család közelségének megélésére, de akár a csendes elvonulásra is. A tervezés során az egyszerűség mellett megfogalmazódtak igazán speciális kérések is, amitől a terv száz százalékig személyre szabott lett: a tulajdonos-megrendelő például szabadidejében autómodellezéssel foglalkozik, így a „Ferrari-fal” elhelyezése felkerült a belsőépítészeti teendők listájára.

A ház magas műszaki igényességgel és az informatika területén dolgozó tulajdonos örömére igazi „jövő háza” irányíthatósággal készült el. Akár mobiltelefon segítségével, szobánként állítható a hőmérséklet, illetve szabályozható a medence vízhőmérséklete is. A beltéri medence különlegessége az a perem nélküli, lefutó medencefal, amely látványra megsokszorozza a vízfelületet és elegáns érzetet kelt. A konyha egy emelet konyhaszigetként kiemelkedik a közösségi térből, itt a legkülönlegesebb megoldás egy rejtett szagelszívó, amelyet nemcsak a praktikum miatt választottak a tulajdonosok, hanem azért is, mert a konyhából csodálatos, egész házat és az előttük hömpölygő tájat belátni engedő kilátás nyílik – kár lett volna ezt megtörni.

Fotó: Jaksa Bálint

A törökbálinti házon könnyen felismerhető a DÉR-karakter: az épület minden elemében átgondolt és szerkesztett, a rendre való törekvés a legkisebb vonásokon is fellelhető. Elegáns, egyszerű formával oldja meg azt a nem is kis kihívást, hogy egy ilyen lejtésű területre egyszintes házat helyezzen el komolyabb belső szinteltolás nélkül. A használt formák egyszerűek és képletszerűek, a használt burkolóanyagok lekövetik a formát és a funkciót. A kívül vakolt épületben precíz koncepció mentén helyezték el a faelemeket: ezeknek nemcsak esztétikai minősége, de tartalmi mondanivalója is van, a külső házfalon például jelzésszerűén, de ízlésesen visszhangozzák az U-alakú belső udvar faborítását. Faanyagnak az ipe (vasfa) került kiválasztásra, egy olyan dél-amerikai fafaj, amely súlya miatt (1200 kg/m3) egyébként azonnal elmerül a vízben.

Répás Ferenc a BME oktatójaként Merőleges viszonyulás címmel tart akciómodell órát: papíron tervezés helyett rögtön az anyaggal dolgoznak diákjai és egyetlen szabály van – csak merőlegesek találkozásában gondolkodnak.

A törökbálinti ház legszerethetőbb karaktere ugyanehhez az alapvető gondolathoz nyúl vissza: a kezünkben lévő alkotóelemekből, égből, vízből, földből, fából és kőből egy olyan formát „összejátszani”, ami geometrikusságával megnyugtat, megoldásaival esztétikai élményt nyújt és minőségével a semmi játékteréből alkot családi otthont. 


Adatok

Generáltervező: DÉR - Építőművész Kft
Felelős tervező: Répás Ferenc DLA
Belsőépítész munkatárs: Tóth-Dobos Zsófi

Épszerk: Kovács Dóra, Kriszt Irén
Statika: Muszasi kft
Gépészet: Bócz Ferenc
Elektromos: Kovács Zsuzsanna, Kovács Péter
Kert: PAnda Pont, Andaházy László
Kivitelezés: Vadnai Péter, Majlik Károly, Árkossy Bútor, Hungary Holz, Forster Design (2017-2018)

Fotó: Jaksa Bálint 2018.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Otthonos eklektika: lakás a Bazilikánál
  • 2020-06-29 09:00
  • Deco

Otthonos eklektika: lakás a Bazilikánál

Éppúgy helyet kaptak benne a vintage bútorok, mint az indusztriális stílus, vagy épp a retro. 

A múzeum, ahová kiállítási tárgyakkal érkezünk

A múzeum, ahová kiállítási tárgyakkal érkezünk

Az új Közlekedési Múzeum épületére kiírt nemzetközi tervpályázat nyertes pályaműve.

Eladó a majdnem legnagyobb lakóház, amit Frank Lloyd Wright tervezett

Eladó a majdnem legnagyobb lakóház, amit Frank Lloyd Wright tervezett

Azért csak majdnem, mert az építész szellemi örökségét kezelő alapítvány nem ismeri el Wright alkotásaként.

Hirdetés