Kivételes helyszín az építészet egyre komplexebb dilemmáinak feltárásához.

Az idei OSTROM alkotótábor kivételes helyszínt nyújt az építészethez kapcsolódó, egyre komplexebb és mélyebb morális dilemmák feltárásához. Tavaly a Club Aligában megrendezett tábor után az Építész Szakkollégium az EASA Magyarországgal közösen ismét izgalmas témákat és egy izgalmas helyszínt dolgoz fel több művészeti ággal és társszakmával közösen.

A 20. század szilárd alapelvei után a kétezres évekre az építészet egyre mélyebb morális dilemmákkal szembesült. Míg a modern építész egyszerre tudott humanista, progresszív és az eredetiség védelmezője lenni, addig a szakmának ma egyszerre kell megküzdenie a gazdasági környezet okozta érték-változásokkal, az ökológiai környezet átalakulásával, miközben a korábbi alapelvek és a közvélemény gyökeresen szembefordult egymással.

OSTROM szervezőinek a legfőbb célja, hogy a társszakmákkal együtt feltárja az előző generációktól örökölt mítoszokat, és fényt derítsen a szemléletváltást megakadályozó okokra. A pilisborosjenői Egri vár sok szempontból egy kivételes helyszínt nyújt ehhez a kísérlethez.

A vármásolat erős metafora az utóbbi időkben egész Európában reneszánszát élő történeti rekonstrukciókra, ugyanakkor önmagában is egy egyedülálló módon átalakuló helyszín; találkozik egymással a páratlan természeti környezet és a turizmus ellentéte, a helyi közösségek és az univerzális „műemlék” gondolata, a rendszerváltás előtti kulturális diktatúra és a minőségi nemzeti filmgyártás ellentmondása. Az idei összművészeti alkotótáborunk során ezekkel, a helyszínből fakadó kérdésekkel fogunk foglalkozni.

A tábort négy téma köré szervezik:

●    Elmerülünk a valóság és az utánzás rejtelmeiben és megvizsgáljuk, hogyan válhat az Egri vár másolata replikából önmagává. A műemlékvédelem dilemmáival foglalkozunk majd a reprodukálhatóság korában, a várat metaforaként és saját jogán is elemezve. Feltárjuk majd, hogy miért válik egyre inkább elfogadott eszközzé a történeti rekonstrukció, és arra is fényt derítünk, hogyan hatnak a legújabb technológiák a téri és időbeli érzékelésünkre.

●    Foglalkozunk a turizmus és a helyi identitás kapcsolatával, felderítve a vár helyét a kollektív emlékezetben. Feltárjuk a vár megítélését a helyiekkel együtt, és megalkotjuk a pilisborosjenői vár ideális történetét.

●    A borosjenői várrom, és rajta keresztül az itt készült kultikus játékfilm felveti a kérdést, hol tart a kortárs magyar filmművészet, és vele együtt a hazai tömeg- és magaskultúra, összevetve a szocializmus szigorúan ellenőrzött, de irigylésre méltóan gazdag kulturális életével. A táborban megvalósuló elméleti és gyakorlati workshopok keretein belül különböző társművészetek képviselőivel keressük a populáris kultúra átalakulásának okait. A filmes és színházi foglalkozásokon kívül előadásokkal, vitákkal és esti filmvetítésekkel készülünk.

●    Mindezt pedig egy olyan természetvédelmi területen tesszük, ahol a szükséges infrastruktúrát magunknak megteremtve a megszokottnál sokkal kisebb ökológiai lábnyommal kell, hogy működjünk. Mindeközben az egyszer használt, majd hátrahagyott várrom mellett azon is elgondolkozunk majd, hogy vajon elégségesek-e ennek az egyéni hozzáállásnak az elsajátítása a fenntartható életformához? A kérdést szakértőkkel, a gazdaság-és természettudományokhoz értő hallgatókkal együtt szeretnénk megvizsgálni, hogy ezeket a tapasztalatokat a szakmai munkánk során is hasznosítani tudjuk.

A táborba a fenti témák szerint augusztus 1. vasárnap éjfélig várunk workshopokat ezen űrlap kitöltésével, illetve a workshopokra résztvevőket.

Az érdeklődők az OSTROM honlapján bővebb leírást kaphatnak a tábor témájáról és ütemtervéről.

A kérdéseket az epitesz.szakkollegium@gmail.com címre várjuk.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mély morális dilemmák a pilisborosjenői Egri vár tövében

Mély morális dilemmák a pilisborosjenői Egri vár tövében

Kivételes helyszín az építészet egyre komplexebb dilemmáinak feltárásához.

A Baltikumból érkezik a MOME innovációs vezetője

A Baltikumból érkezik a MOME innovációs vezetője

Új szintre emeli kutatás-fejlesztési tevékenységét a MOME.

Miért fontos a networking a régiónk fiatal építészeinek?

Miért fontos a networking a régiónk fiatal építészeinek?

A Paradigma Ariadné előadása Pozsonyban.

Hirdetés