A MOL-csoport a mai napon ünnepélyes keretek között letette a vállalat beruházásában megvalósuló MOL Campus székház alapkövét. A MOL-csoport a BudaPart- Kopaszi-gáton épülő, 28 emeletes irodaházában 2500 munkavállaló számára alkalmas munkakörnyezet kerül kialakításra modern, 21. századi körülmények között.

Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója elmondta: „Budapesten építjük meg a régió legmodernebb irodaházát, a MOL Campus-t. Ez a Magyarországon példa nélküli épület jelképezi az elmúlt húsz év változását a MOL helyzetében, piaci erejében és kultúrájában. De ennél sokkal több, mert a jövőt alapozza meg. Egyértelművé teszi, hogy a MOL szimbiózisban él a környezetével, a jövőbe fektet és a munkavállalók számára megfelelő munkakörnyezetet biztosít, hiszen a MOL 2030-as stratégia megvalósításában ők fognak oroszlánrészt vállalni.”

A MOL 2030-as stratégiájával összhangban döntött úgy, hogy megépít egy olyan inspiráló, a MOL-csoport eredményeit és ambiciózus terveit megfelelően kifejező, a dolgozókat középpontba állító székházat, amely – hasonlóan a cég immár két évtizedes úttörő tevékenységéhez – kilép a tradicionális keretekből és a leginnovatívabb munkakörnyezetet hozza Magyarországra. Az új épülettel lehetőség nyílik arra, hogy az eddig 5 kerületben számos épületben dolgozó munkatársak egy térben kapjanak helyet. Az irodaház tervezése során a MOL törekszik arra, hogy az épület a XXI. század elvárásainak megfelelő szintű megoldásokat felvonultató kétszeres környezetvédelmi minősítéssel (LEED és BREEAM)* rendelkezzen, így energiatakarékossági, környezettudatossági és fenntarthatósági szempontból is a legmagasabb szintet képviselje.

A MOL a berlini székhelyű belsőépítész céget, a KINZO-t bízta meg a MOL Campus belső irodatereinek belsőépítészeti tervezésére.  A KINZO korábban olyan nagyívű irodaépületek belsőépítészeti terveit készítette el, mint a bécsi ERSTE Campus, a Herzogenaurach-ban található Adidas székház, valamint a berlini SoundCloud irodaháza. A KINZO helyi partnere a Minusplus.

A MOL Campus terveit híres londoni építészcég, a Foster + Partners készítette, az épület arculata mellett pedig felel bizonyos belső közösségi terek belsőépítészeti tervének elkészítésért, mindezt összhangban a KINZO-val. Az épület tervének kidolgozásában az építésziroda magyarországi partnere a FintaStúdió.

A MOL tulajdonában álló telken épülő irodaház előreláthatólag 2021-re készül el.

További információ a MOL Campusról: www.molcampus.hu   

*LEED: (Leadership in Energy and Environmental Design). A minősítő rendszer az Egyesült Államokból indult útjára. A LEED rendszer új és meglévő épületek minősítésére is használható. A környezetbarát épületeket értékelő rendszer a piac által működtetett, közös egyezségen alapuló önkéntes megoldás, amely a már meglévő és működő technológiákra támaszkodik. Az egyes projektek az alábbi minősítést érhetik el: „Certified”, „Silver”, „Gold”, „Platinum”. Öt környezeti kategóriát vettek figyelembe az értékelési rendszer kidolgozásánál (környezeti szempontból előnyös elhelyezkedés, vízfelhasználás hatékonysága, energia és légkör, anyagok és anyagi eszközök, belső környezet minősége).

 

*BREEAM: (Building Research Establishment Environmental Assessment Method) A BREEAM a legelsőként kifejlesztett környezettudatos épületminősítő rendszer, amely az Egyesült Királyságban született. Az értékelési rendszer célja az épített környezet minőségének javítása a kereskedelmi, az iroda- és ipari épületek minősítésén keresztül.  A BREEAM pártolja a csökkentett energiafogyasztású épületeket, valamint támogatja a különféle vízfelhasználás-csökkentési megoldásokat, emellett olyan beruházásokat is, amelyek barnamezős projektként valósulnak meg és nem érintenek zöldterületet, így kisebb hatást gyakorolnak a környezetre. A BREEAM az épületeket a következő osztályokba sorolja: megfelelt (pass), jó (good), nagyon jó (very good), kitűnő (excellent) és kiemelkedő (outstanding).




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Új székházba költözött a Market

Új székházba költözött a Market

Az innovatív irodaház egyben referenciamunka is.

Ütemterv szerint épül a MOL Campus, a MOL-csoport új székháza

Ütemterv szerint épül a MOL Campus, a MOL-csoport új székháza

A LEED és a BREEAM minősítés megszerzése is cél.

A Telekom székház ötletgazdája lett az év fejlesztője

A Telekom székház ötletgazdája lett az év fejlesztője

A díjjal a WING kiemelkedő fejlesztéseit, ingatlanpiaci szerepvállalását ismerték el.

Hirdetés