A MOME Építészeti Intézet kiállítása a FUGÁban.

Lakhatás címmel október 21-én nyitott meg, és november 14-ig látogatható a MOME építészhallgatóinak munkáiból összeállított kiállítás, amely az otthon témáját sok nézőpontból járja körül.

A lakhatás és az építészet kapcsolata a szakma megjelenésével egyidős, nem véletlen, hogy a téma mindig előkerül az építészetoktatásban is.  A lakhatás kapcsán sokaknak komplex problémacsomag jut az eszébe: napjainkban széleskörű társadalmi problémát okoz az elérhető és egészséges lakhely előteremtése és megtartása is, amely mára már nem csak a perifériára kiszoruló csoportokat érinti. A MOME Építészeti Intézetében is időről időre foglalkoznak a lakhatás kérdéskörével, a hallgatók és az oktatók egyaránt. A kiállítás azokat az elmúlt évben készült hallgatói munkákat mutatja be, amelyek a lakóhelyek tervezésére fókuszálnak.

Évek óta tartó hagyomány, hogy a másodéves alapszakos hallgatók egy évet foglalkoznak lakóépületek tervezésével. Elsőként családi ház tervezésével birkóznak meg, a következő félévben pedig társasház tervezéssel foglalkoznak. A 2020/2021-es évben a hallgatók Getto Tamás és Göde András vezetésével folytatták tanulmányaikat, mindkét félévben a Wekerle-telepre terveztek a hallgatók.

Mesterszakon minden év egy hívószó köré szerveződik, 2020/2021 a lakhatás éve volt a képzésben. Az elsőéves mesterszakos hallgatók a Habitat for Humanity Magyarország javaslatára 30-60-90 négyzetméteres modulházakat terveztek, amelyek egyrészt olcsón és akár önkéntesekkel is megépíthetők. Fontos kikötés volt, hogy ne csökkent értékű lakóhelyek jöjjenek létre mélyszegénységben élők számára, hanem olyan tervek , amelyek akár piaci alapon is vonzó alternatívát tudnak nyújtani többféle társadalmi csoport számára is.

A projekt sikerességét mutatja, hogy a hallgatók, a szervezettel és oktatóikkal együttműködésben az idei évben egy prototípus előkészítésén és megvalósításán fognak dolgozni.

A mesterszakon diplomát szerző hallgatók is a lakhatás témáját járták körül diplomamunkájukban, amelyet sokszínűen értelmeztek: készült például javaslat pszichoterápiás létesítményre, kórházi kezelésekre szoruló gyermekek és családjuk befogadására alkalmas intézményre, erdélyi romatelep típusházára vagy éppen a hajléktalanok reintegrációját magába foglaló szállóra.

A kiállításon tablók és makettek, illetve a wekerlei feladat kapcsán útirajzok és festmények is láthatók.

Kiállítók:

Balogh Enikő, Bocska Beáta, Bús Bianka,Czigány Lilla, Domokos Kázmér, Farkas Sára, Füleky Dorottya, Gárdos Lili, Gunther Júlia, Háló Veronika Róza, Horváth Krisztina, Kaderják Eszter, Kéry Dorottya, Király Csenge, Kopacz Hanna, Kovács Áron, Kubinyi Hanna, Laki Ábel, Lipótzy Kristóf, Manhertz Albert, Matl Szilárd, Monti Elvira, Offra Flóra, Pintér Sára, Pongrácz Anna, Répás Janka, Réti Eszter, Rudolf Vince, Soóki-Tóth Anna, Suba-Faluvégi Szilárd, Szelevényi Oszkár, Técsi Zita Mária, Véghelyi Borbála,Veres Dóra

megtekinthető: 2021. 11. 14-ig

helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ,  1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.

forrás: FUGA honlapja

címlpakép: Köztér és típusház az őrkői cigánytelepen – Kopacz Hanna diplomaterve




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hogyan javíthat a design vállalkozásunk versenyképességén?

Hogyan javíthat a design vállalkozásunk versenyképességén?

Nagy siker a MOME Design az üzletben 1.0 képzésének folytatása.

Itt a MOME – Veszprém-Balaton 2023 partnerség

Itt a MOME – Veszprém-Balaton 2023 partnerség

Stratégiai partner lesznek.

Az üzleti életből igazol HR-vezetőt a MOME

Az üzleti életből igazol HR-vezetőt a MOME

Nagy László korábban a Nielsen és a MOL nemzetközi csapatát is erősítette.

Hirdetés