A hazai munkakultúra fejlődéséhez hozzájáruló irodákat és közösségi tereket díjazták, immár 11. alkalommal.

Az Év Irodája versenyen a független szakmai zsűri már 11. alkalommal hirdette ki az év legjobb irodáit és közösségi tereit, amelyek teljesítményükkel hozzájárulnak a hazai munkakultúra fejlődéséhez, miközben új értékeket teremtve példaként szolgálhatnak a vállalati szféra számára. A szervező ingatlan.com csoport örömmel tapasztalta, hogy a magunk mögött hagyott rendkívüli esztendőben is rekord számú, több mint 200 nevezés érkezett. Vagyis a koronavírus-járvány ellenére sem állt meg az élet az irodapiacon, amely már mutatja az új trendeket, így az érintésmentes megoldásokat, az új alaprajzi elrendezéseket, a home office növekvő szerepét, a rugalmas tereket és a hibrid modellek térhódítását illetve a környezetbarát munkahelyi megoldásokat.

A Különdíjat elnyerő Market 6.0 székház - Fotó: Bujnovszky Tamás

A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő megmérettetés eredményhirdetésére Az Év Irodája piknik & díjátadó keretében került sor a Kopaszi-gáton. A szabadtéri rendezvényen számos programon vehettek részt a látogatók, így kültéri lounge irodákban dolgozhattak, inspiráló színpadi előadásokat hallgathattak, sportolhattak az újrakezdés jegyében, majd a nap zárásaként az élő koncerttel egybekötött díjátadót követhették, ahol a független szakmai zsűri kihirdette a győzteseket és a helyezetteket.

A nagyszínpadon indították el hivatalosan is Az Év Irodája Akadémiát, ami a verseny több mint 10 éves tapasztalataira építve indít képzést azok számára, akik irodakialakítás előtt állnak vagy csak újra akarják gondolni irodai működésüket; az érdeklődők irodapiaci szakértőktől tanulhatják meg a folyamat felépítését. Az Akadémia jelenleg online formában nyújt támogatást, ősztől pedig a hallgatók már személyesen is részt vehetnek a képzésen, amelynek elvégzése után hivatalos oklevelet és Office Branding Manager titulust kaphatnak. Az Év Irodája Akadémia egy új edukációs plaftorm, ahol forgatókönyvet adnak az irodai élethez. 

Az Év Fenntartható Irodája, az Agora - Fotó: HB Reavis

A verseny ebben a különleges évben is, amikor a pandémia határozta meg a mindennapjainkat, hatalmas érdeklődésnek örvendett, sőt, a járvány miatt drasztikusan átalakuló irodapiacon vadonatúj megoldások születtek, amelyek megjelentek a pályázatokban is. A szervezők a különleges szabadtéri rendezvénnyel szimbolikusan is választ adtak az elmúlt esztendő változásaira, hiszen a Kopaszi-gát a dolgozói jóllétet, a lelki és fizikai egészséget jelképezi, miközben eljött a flexibilis munka korszaka, az iroda mellett távmunkában vagy akár az irodaházak parkjaiban, közösségi tereiben is dolgozhatunk rugalmasan, ha rendelkezésre állnak a technológiai feltételek.

Az Év Irodája díjat a BioTechUSA irodaház nyerte el, ahol családias, inspiratív és kreatív munkahelyet hoztak létre, miközben a fenntartható megoldásokat ötvözték az emberközpontú belső terekkel. Az Év Irodája Kisvállalati Díj győztese az IncepTech SpaceGarden munkahelye a BudaPart Gate irodaházban, ahol a Kopaszi-gát természetközelisége egyesült a Szilícium-völgyre jellemző magas high-tech tartalmú, otthonos légkörrel. Az Év Irodája Nagyvállalati Díjat az RSM Hungary nyerte el, amely a Balance Hall irodaházban a dolgozói jóllétre és a kollaborációra fókuszálva egy innovatív cégközpontot hozott létre.

A különdíjas Market-székház belülről – Fotó: Bujnovszky Tamás

Az Év Irodája Különdíjat a Market 6.0 irodaháznak ítélte a szakmai zsűri, hiszen hazánk vezető építőipari vállalata a saját szaktudására, kreativitására és a negyedévszázados know-how-ra alapozva a mai kor összes vívmányát egyesítő székházat épített. Az Év Fenntartható Irodája címet az Agora - bp iroda érdemelte ki: a globális üzleti szolgáltatóközpontban az otthonosság, sokszínűség és közösségi élmény kiegészült a cég modernizációs és fenntarthatósági céljaival. Az Év Irodája Design Díjat idén a Tiba Építész Stúdió irodája nyerte el, amely ezúttal nem mások számára, hanem saját kollégáinak alakított ki egy organikus, loftos miliőt sugárzó letisztult munkahelyet a Gellérthegy oldalában.

Az Office Brand Különdíjat a myhive prime flexible offices érdemelte ki, amely az Immofinanz rugalmas iroda márkájának erőfeszítéseit tükrözi, vagyis a sikeres közösségépítés és magas szintű szolgáltatások megteremtését az irodaházi dolgozók mindennapjainak megkönnyítésére. Az Év Közösségi Irodaháza a Loffice új HQ, amely a budapesti bohém negyed centrumában egy olyan urbánus oázis lett, ahol a már megszokott magas minőséget, egyedi kreativitást és fiatalos vitalitást láthatjuk. Az Év Közösségi Irodája díjat a Szeglet nyerte el, amely egy különleges metamorfózis során egy valaha volt gyógyszertárból egy életteli, közösségi célokat szolgáló műhelyházat alakított ki.

A Loffice homlokzata belülről kifelé – Fotó: Bujnovszky Tamás

Az Év Belsőépítész Cége idén a DVM group, amely irodabelsők mellett nagyberuházások építészeti tervezésével is foglalkozik, és ahol az ügyfélorientált megközelítés a legújabb innovatív megoldásokkal párosul. Az Év Irodája Szakmai Díj nyertese a Dessin Design, amely az irodai és közösségi terekben magas vizuális minőségű munkakörnyezetet teremt, miközben kiemelt hangsúlyt fektet az employer brandingre. 

„A pályázatok ezúttal is magasra tették a mércét, hiszen a látványos design mellett számos olyan iroda szállt versenybe, ahol az alkalmazott megoldások hűen tükrözik az irodapiac változásait és reagálnak az új trendekre. Így előtérbe kerültek az érintésmentes technológiák, a fenntartható megoldások, a rugalmasan alakítható terek, a hibrid módszerek, a távmunka miatt változó munkakultúrák, valamint az irodaterek átalakuló funkciói is jól nyomon követhetők a pályázatokban. Örömmel tapasztaltuk, hogy Az Év Irodája verseny idén is nagyszerű lenyomatát adta a nemzetközi és hazai irodakultúra változásainak, átalakulásának és a megjelenő új trendeknek” – mondta Fodor Dániel, Az Év Irodája és a Real Estate Awards verseny főszervezője, az ingatlan.com events ügyvezetője.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A biztonságos visszatérés jegyében új irodai koncepciót hoz létre a Skanska

A biztonságos visszatérés jegyében új irodai koncepciót hoz létre a Skanska

A vállalat a saját irodái mellett a bérlőit is segíteni szeretné.

Multifunkciós terek: a HubHub co-working irodája a Király utcában

Multifunkciós terek: a HubHub co-working irodája a Király utcában

A jó érzékkel kialakított terek elősegítik a jól működő innovatív közösség fejlődését, ezáltal pedig olyan munkakörnyezetet teremtenek, amelyben mindenki otthonosan érezheti magát.

Amikor a cég és az építész egy hullámhosszon van

Amikor a cég és az építész egy hullámhosszon van

A Hortonworks irodája.

Hirdetés