A cég a világ élvonalába tartozó építészeti stúdióknak készít látványterveket.

Második irodáját nyitotta meg a Brick Visual építészeti látványtervező cég, Budapest után Kolozsvárott. Az október 7-én hivatalosan is megnyílt Brick Visual Clujban – hasonlóan a hazaihoz – a világ élvonalába tartozó építészeti stúdiók számára készítenek látványterveket.

Nehéz ma már olyan építészeti pályázatot elképzelni, főleg nagyobb beruházások esetén, ahol ne lenne szükség illusztratív vizualizációkra, melyek nem egyszerűen egy épület puszta kinézetét mutatják meg. A jól komponált látványtervek képesek szemléltetni a ház kontextusát, életét, akár jövőbeni használatát is, humanizálva a kevesek számára egyértelmű tervrajzokat.

A történetmesélés eszközeivel élve ezek a képek, animációk és akár VR/AR projektek képesek rá, hogy meggyőzzék az ügyfeleket és egyfajta rapid prototyping-ként lehetővé tegyék a terv változtatását a valódi kivitelezés előtt, töredék áron.

A digitális építészeti látványtervezés kifejezetten új szakma, ami azonban exponenciálisan növekszik, és hatással van magára az építészet alakulására is.

Nagyon gyorsan változó, a technikai trendeket nem követő, inkább megelőző stúdiók vonzzák és keresik a tehetséges vizuális szakembereket, ahogyan a Brick Visual is.

A Kecskefarm c. projekt a Smith Dalia Architects számára - Látványterv: Brick Visual

A cég hamisítatlan start up-álom, hiszen 2012-es alapítása óta háromfős garázsvállalkozásból több mint 70 főssé növekedett, ami világszinten is egyedülálló az iparágban. Egy átlagos hónapban 100-120 kép készül, méghozzá olyan építészeti irodáknak, mint a Bjarke Ingels Group, a Snøhetta vagy a Zaha Hadid Architects.

A Brick Visual 2019 elején döntött úgy, hogy szatelit irodát nyit a román városban.

„Kolozsvárt nagyon izgalmas, kreatív városnak ismertük meg, ami gyorsan fejlődik, ugyanúgy, mint az iparágunk. Szeretnénk kényelmesebbé tenni a munkavállalást a román és nemzetközi kollégáinknak, hogy hazai pályán maradhassanak vagy éppen egy új, inspiratív várost próbáljanak ki. Az új iroda jó kiindulópont lesz ehhez” – mondta Káldos András, a Brick Visual ügyvezető igazgatója.

A kolozsvári iroda vezetője Ciprian Colda lesz, aki szinte a kezdetektől a Brick Visual production managere. A két helyszín szorosan együttműködik majd, a budapesti központ irányításával.
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Miyazaki szelleme egy óbudai látványterven

Miyazaki szelleme egy óbudai látványterven

Az Arch-Studiót megihlette Miyazaki Hayao csodálatos világa. 

Amikor a látványterv túl jól sikerül

Amikor a látványterv túl jól sikerül

Sokakat megzavartak egy új budapesti étterem képei, amiket egy orosz belsőépítész készített.

Budapesten készült látványterv Zaha Hadidéknak

Budapesten készült látványterv Zaha Hadidéknak

Észtország fővárosába tervezett vasútállomást a Zaha Hadid Architects, a látványterveket a budapesti ZOA Stúdió készítette. 

Hirdetés