Új korszak következhet az építészetben. 

Gyökeres fordulat Kínában: a kormány kiadott egy rendeletet, amely szerint a jövőben szigorúan tilos a világ épületeinek lemásolása, és elrendelik a "szupermagas" (super tall) felhőkarcolók építésének korlátozását is. Ezzel Kína több évtizedes építészeti tendenciáknak vethet véget, a jogalkotók szerint itt az ideje visszatérni a tradicionális kínai építészethez.

Kínánál nagyobb másoló nincs a világon, ha az ember arrafelé jár, az épületeket elnézve megelevenedik a világ: a Tower Bridge, a Diadalív, a Sydney-i OperaházLe Corbusier Ronchamp kápolnája vagy az Eiffel-torony tökéletes vagy tökéletlen mása mind megtalálható az országban.

Az új szabályozás ennek most véget vet, ugyanis kimondja a plagizálás teljes tilalmát, amely meglepő fordulat az eddigiekhez képest, hiszen Kína úgy vonult be a köztudatba, hogy mindent lemásol, amit ér.

A másik fontos lépés a magasépületek számának korlátozása. Bár Kínának 1985-ig egyetlen felhőkarcolója sem volt, ez nem gátolta meg abban, hogy gyorsan felzárkózzon az USA mellé, majd aztán hamar le is hagyja. Az azóta eltelt 35 évben a Kínában épített felhőkarcolók száma meghaladta az ezernyolcszázat, több mint a duplája annak, amit az Egyesült Államoknak egy évszázad alatt sikerült megalkotnia.
A Shanghai Tower, Kína legmagasabb épülete - Fotó: Shutterstock

A tavalyi év rekordnak számít, 2019-ben összesen 50, 200 méternél magasabb épületet húztak fel, amelynek most megálljt parancsolnak.

A Lakásügyi és Városfejlesztési Minisztérium közleménye szerint az ország építészeti kultúrájának megerősítése céljából újfajta iránymutatásra lesz szükség. Ennek értelmében nem engedélyezik az 500 méternél magasabb épületek megépítését, a többinél pedig korlátozni fogják a kiadható építési engedélyek számát. A rendelet kiemeli, hogy a jövő magas épületeinél jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni a tűzvédelemre, a földrengésekkel szembeni ellenállásra, valamint az energiatakarékosságra.

A kínai hatóságok szerint az építészeti terveknek a jövőben összhangban kell lenniük a városokra jellemző sajátosságokkal, egy új épület megtervezésekor figyelembe kell venni a környezet adottságait, az épületek formája és magassága nem üthet el ettől.  A „furcsa épületeket” felül kell vizsgálni, az újak építésekor pedig a kínai építészeti tradíciókat is figyelembe kell venni.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Építészet 2020: Felhőkarcoló Budapest szívében

Építészet 2020: Felhőkarcoló Budapest szívében

Magyar projekt a Skyhive 2020 nemzetközi verseny shortlistesei közt.

Bemutatták a 305 méteres londoni Tulipán új látványterveit

Bemutatták a 305 méteres londoni Tulipán új látványterveit

Közben novemberben elindul a vizsgálat, ami eldöntheti, hogy végül megkapják-e rá az építési engedélyt.

A hongkongi orchideafa ihlette meg a Zaha Hadid Architects-t

A hongkongi orchideafa ihlette meg a Zaha Hadid Architects-t

A világ legdrágább építési helyszínére tervezett felhőkarcolót a ZHA.

Hirdetés