Itt van a teljes lista!

A magyar építészek tiszteletben tartják a hagyományokat, de értik a modern élet igényeit is”.

Az elmúlt év legjobb magyar épületei és tervei nyilvános díjkiosztó gálán mutatkoznak be november 8-án a Müpában.

14. alkalommal rendezi meg a Média Építészeti Díját  (MÉD) az Építészfórum, Magyarország vezető online szakmai napilapja. Az idei év finalistáit a nemzetközi előzsűri képviseletében Z. Halmágyi Judit építész, a Magyar Építőművészek Szövetségének delegáltja jelentette be. A nyilvánossá vált lista azokból az épületekből és tervekből áll, amelyeket ismert nemzetközi szaktekintélyek választottak ki a több mint 140 jelentkező közül. A döntőbe került tervezők a Média Építészeti Díjának november 8-i nyilvános gálaeseményén a vezető magyar sajtóorgánumok újságíróiból álló médiazsűri, illetve az átadón megjelenő közönség előtt egy rövid prezentációban mutatják be az általuk tervezett projektet. Ezen az estén fogják első alkalommal átadni a Perika-díjat, amit az Építészfórum társalapítója és egykori főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina emlékére hozott létre az Építészfórum. A szakmai elismerés az ő művésznevét viseli. A MÉD sokszínűségének bizonyítékaként az ÉPÜLET kategória 5 finalistája között találunk kikötőt, családi házat, piacot, erdei hidat és reprezentatív fogadóépületet, míg a TERV kategória 6 döntőbe jutott projektje egy téglagyár, hospice-ház, búvárbázis, dohányfeldolgozó tanüzem, ifjúsági műhely és malom vízióit tárja elénk. Az előzsűri a szelekció során megtekintett összesen 76 épület és 69 terv alapján idén is átfogó véleményt fogalmazott meg az elmúlt év hazai építészeti tendenciáival kapcsolatban. Úgy látják, hogy „a magyar építészek tiszteletben tartják a hagyományokat, de értik a modern élet igényeit is.”

A nemzetközi előzsűri 76 megvalósult épület közül választotta ki a legjobb ötöt. Olyan épületeket kerestek, amelyek illeszkednek, beleolvadnak épített vagy természetes környezetükbe, ugyanakkor jellemző rájuk az aprólékos tervezés, a formai innováció és a környezettudatosság. Az elmúlt egy év magyar építészetét a tervezés és a megvalósítás szintjén is magas színvonalúnak találták. Az Indira van’t Klooster által vezetett előzsűri üdvözölte az új irodaterek minőségi belsőépítészeti megoldásait, fontosnak tartják, hogy az építészek „feladatuknak érzik jobbá tenni a dolgozók munkakörnyezetét.” Örömmel konstatálták, hogy a helyreállításoknak köszönhetően megannyi építészeti értéket sikerült megmenteni, habár a felújított külsőn tetten érhető odaadó munkához képest a belső terek anyaghasznátukban és berendezésükben gyakran másodlagosnak, egyszerűnek tűntek.

A Média Építészeti Díjáért versengő ÉPÜLETEK

Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő – építészek, alkotók: Hatvani Ádám, Korompay Attila, Dékány Tibor

http://epiteszforum.hu/kikoto-valtozo-kontosben

Budaörsi duplex villa – építész, alkotó: Horváth Dénes (déBert Építészek Kft.)

http://epiteszforum.hu/sulytalan-kapaszkodas

Újpesti Új Vásárcsarnok és Kulturális Rendezvényközpont – építészek, alkotók: Bun Zoltán, Bikki István (Firka Építész Stúdió)

http://epiteszforum.hu/ujpesti-uj-vasarcsarnok-es-kulturalis-rendezvenykozpont

Kőzúgó HÍD.ON – építészek, alkotók: Bíró Árpád, Kovács Károly Lehel, Nagy Mercédesz Erika, Szilágyi Norbert, Szökő Kristóf István

http://epiteszforum.hu/vagjad-huzzad-epitem-hidepites-kalakaban

Graphisoft Park fogadóépület – építészek, alkotók: Sugár Péter DLA, Ilyés-Fekete Zsuzsa, Kun Tamás

http://epiteszforum.hu/reflexio-es-refrakcio-a-graphisoft-park-fogadoepulete

Tervek szintjén a zsűri a hallgatói projekteket részesítette előnyben, ezzel is motiválva a fiatalabb generációt. Pozitívumnak tartják, hogy a beérkezett 69 pályamunka jelentős része sugároz szociális érzékenységet olyan problémák iránt, mint a családon belüli erőszak, az idősek vagy a halálos betegek helyzete, vagy épp a környezetvédelem. Emellett gyakran éreztek egyfajta normativitást a terveken, mintha a hallgatók nem mernének kitörni a hagyományos keretek közül. Arra szeretnék bátorítani a pályakezdő építészeket, hogy tervezés közben igyekezzenek „a funkcionalitás mellett az élet szimbolikus, elvont dimenzióinak kibontására is időt szánni.”

A Média Építészeti Díjáért versengő TERVEK

Városi rendezvénytér és ifjúsági élményközpont - adaptív újrahasznosítás és rehabilitáció – építész, alkotó: Nagy Károly

http://epiteszforum.hu/minosegi-kikapcsolodast-a-torokbalinti-teglagyarba

Méltóság háza – Hospice, Flór Ferenc Kórház – építész, alkotó: Oravecz Péter

http://epiteszforum.hu/meltosag-haza-hospice

Búvárbázis – építész, alkotó: Krajnyák Nándor Bence

http://epiteszforum.hu/buvarbazis-rudabanyan

Dohányfeldolgozó tanüzem – építész, alkotó: Frajka Botond Félix

http://epiteszforum.hu/forma-es-technologia-kez-a-kezben

Kecskeméti Ifjúsági Műhely – építész, alkotó: Nyul Dávid

http://epiteszforum.hu/civil-learning-center-kecskemeti-ifjusagi-muhely

Az Öreg-tó malma (Tájlabor és Ökoturisztikai Központ) – építész, alkotó: Nagy Mercédesz Erika

http://epiteszforum.hu/visszafele-forgo-kerek

A MÉD gálán idén első alkalommal adják át a Perika-díjat is, az Építészfórum társalapítója és egykori főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina, művésznevén Perika emlékét őrző szakmai elismerést. –  Ez a díj olyan kiválóságok eredményeinek méltatására szolgál, akik Erika polihisztori személyiségéhez hasonlóan az építészet és más diszciplínák közötti mezőben, párhuzamosan több tudományos és/vagy művészeti ágban is innovatív módon kiemelkedő, társadalmi hatású értéket teremtettek. A Perika-díjra egyszerre válhat méltóvá olyan személy, aki egész életművével, vagy akár egyetlen rendkívül kiemelkedő alkotással képviseli a művészeti és tudományágak közötti kölcsönhatás termékenyítő gondolatát – fogalmazott Pásztor János, az Építészfórum ügyvezető igazgatója. A díjazottat az Építészfórum által felkért szakmai zsűri választja ki évente, az elismerést a MÉD gálaesten az Építészfórum adja át.

Az Építészfórum egy katedrális - hagyta örökül ránk a hasonlatot a lap egy éve elment egykori főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina – mutatott rá Bojár Iván András, az Építészfórum főszerkesztője. – Mindannyiunk egészségesebb, nyitottabb, sikeresebb és boldogabb életlehetőségének katedrálisa. Erika a lényegre tapintott: az önmagáért való, mégoly lenyűgöző puszta műszaki teljesítmény, ha nem az ember vágyainak szolgálatába áll, hiábavaló és öncélú. Távol tartja magát a létezés valódi programjától, attól, hogy a hétközi és ünnepnapokban egyaránt megélhetővé tegye a csodát. Örömünneppé a tervezés folyamatát. Erika katedrálisa a tudatos és megélt létezés temploma. E megélés eszköze pedig az építészet.

Média Építészeti Díja gálaesemény

Helyszín: Művészetek Palotája, Fesztivál Színház (1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.)

Időpont: 2018. november 8., 17:00

A rendezvény házigazdája: Winkler Nóra műsorvezető, művészeti újságíró és Rózsa Péter, a Klub Rádió főszerkesztő-helyettese   

Jegyek a díjkiosztó gálára

Média Építészeti Díja weboldala


Az előzsűri tagjai a nemzetközi építészet kiemelkedő alkotói és kritikusai voltak: Indira van’t Klooster (az A10 építészeti magazin alapítója és főszerkesztője, 2014 óta a Média Építészeti Díja nemzetközi előzsűrijnek elnöke), Omer Kanipak (építész, építészeti fotográfus), Olga Ioannou (építész), illetve a Magyar Építőművészek Szövetsége képviseletében Z. Halmágyi Judit (építész)

Az idei médiazsűri tagjai: Bagi László (Forbes), Csatlós Hanna (HVG), Ficsor Benedek (Magyar Hang), Földes András (Index), Rajcsányi Gellért (Mandiner), Sümegi Noémi (Magyar Konyha), Vincze Miklós (24.hu)

Szakmai bírálók: Beleznay Éva (urbanista, építész), Dúll Andrea (környezetpszichológus), Somogyi Krisztina (vizuáliskörnyezet-kutató, építészkritikus, egyetemi docens)

A MÉD Magyarország egyik legrangosabb, látványos prezentációkkal, filmekkel és fogadással színesített kulturális eseménye, amely közérthetően és szórakoztatóan mutatja be a kortárs magyar építészet csúcsteljesítményeit. A díjak egy részéről döntő zsűri a hazai vezető sajtóorgánumok újságíróiból áll. A közönségdíjat az eseményen résztvevők helyben szavazzák meg, valamint az Index.hu is átadja a hírportálon szavazó olvasók által legjobbnak értékelt épületnek járó közönségdíjat. A kiemelkedő teljesítményeket tematikus különdíjakkal ismerik el: Austrotherm Energiahatékonysági Különdíj és Kovács Zoltán Emlékdíj, Europa Design Belsőépítészeti Különdíj, Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíj, míg a Gránit Pólus a Nagyberuházások Különdíjat adja át. Az idei gála különlegessége, hogy első alkalommal kerül átadásra a kiemelkedő fejlesztőket díjazó Fejlesztői Szakmai Nagydíj.

Az esemény támogatói: Austrotherm, Dornbracht, Europa Design, Gránit Pólus, Lafarge, Lechner Tudásközpont, Müpa, NKA, PERI, Streamnet, VPI Betonmanufaktúra


Partnereink: A mi otthonunk, Artportal, Építészklub, ibuild.info, Magyar Építőművészek Szövetsége, ingatlan.com, Kortárs Építészeti Központ, Magyar Építéstechnika, Magyar Építész Kamara, Magyar Építőművészet, Octogon, Otthon Neked, Proidea

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Új köztér megkapó ötödik homlokzattal

Új köztér megkapó ötödik homlokzattal

A békásmegyeri piac teljes metamorfózisa.

Nagykőrös piaca, ahol pulzál az élet

Nagykőrös piaca, ahol pulzál az élet

Új piaccsarnok épült az alföldi mezővárosban.

Hirdetés