A Gutowski Robert és a Hello Wood is ott van az esélyesek között. 

A világ 85 országából összesen 4300 pályamű érkezett az idei Deezen Awards 2020 kiírásra, a longlistre 302 projekt került fel. Az elkövetkezendő időben a szakma 75 elismert képviselője fogja kiválasztani azokat az alkotásokat, amelyek továbbjutnak a neves építészeti portál versenyének következő fordulójába, avagy a shorlistre, októberben pedig kihirdetik a győzteseket. Van kikért szorítanunk, ugyanis Gutowski Robert és a Hello Wood is ott van az esélyesek között. 

Szent II. János Pál pápa templom

A pátyi templomot Gutowski Robert építész saját lakhelyére tervezte, ez a személyes, közeli, bensőséges viszony érződik a léptéken, a téralakításban és a belső terek átgondolt hangoltságában. A templom megérkezéskor kibontakozó sziluettje az ölelés körkörösségében tárulkozik elénk.

A központi épülettömb mintegy kinyújtott kézként kulcsolódik össze a megemelt belső udvart körülvevő körítőfalban, amely egyszerre védelmezi és tartja egyben a közösséget.

Fotó: Bujnovszky TamásFotó: Bujnovszky Tamás

Védelmező gesztusa egyszerre lokális és egyetemes szinten is kifejezi a közösségteremtés igényét és lehetőségét, amelyre a templom mint épület lehetőséget teremt. 

A bravúros megoldásokkal vezetett természetes fény keresztül-kasul bejárja a szentélyt és a hajót, vagyis a középkori templomépítészeti hagyományt követően a fény teremti, rajzolja körül a szakrális teret, a fal csak másodlagos kiegészítő objektum.

A merészen virtuóz belső megoldások közül a feljárók rejtett, magánáhítatra szánt, meghitt kápolnát is magába foglaló struktúrája említendő. A félköríves elrendezés miatt a templom minden napszakban, szinte óráról órára követi az idő múlását, mintha egy hatalmas napóra számlapján vándorolna körbe a napsugár.

A Hello Wood Vörösmarty téri pavilonja

A formabontó ideiglenes építészeti munkáiról ismert Hello Wood stúdió friss szemlélettel nyúlt a Vörösmarty téren álló emlékmű téliesítéséhez. Budapest egyik leglátogatottabb tere nemrégiben esett át felújításon és a nemzet ébresztőjének emléket állító szoborcsoport is megújult, az építészcsapat pedig ideiglenes teret alkotott a téli időszakban a fagyás-olvadás rongáló hatásának kitett mű fölé.

Forrás: Hello WoodForrás: Hello Wood

A Vörösmarty-tér és a november elején megnyílt Karácsonyi Vásár ékköve a szobor és pavilon együttese, amely példaként szolgálhat más európai közterek számára is. Budapest egyik kiemelt látványossága a Vörösmarty téren minden évben megrendezett Adventi- és Karácsonyi Vásár. A forgatag középpontjában a carrarai márványból készült Vörösmarty Mihály-emlékmű áll, mely anyaghasználatából adódóan érzékeny a nedvesség és fagy okozta károkra. Az eddigi állagmegóvó megoldás ismerős lehet, a szoborcsoport az előző teleken fóliával volt letakarva, mely esztétikailag és műszakilag sem megfelelő megoldás.

A BFTK Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ szívügye az emlékmű védelme, az ő megrendelésükre tervezte és építette fel a Hello Wood a pavilont, amely az eddigi évek gyakorlatával szemben egyszerre véd és kiemel, így a szoborcsoport egész évben a tér dísze lesz.

Az építmény ideiglenes, a téli szezon végén szétszedett elemei a következő télen újra összeállíthatók a téren. A hatalmas, íves szerkezet könnyedségét a környezeti hatásoknak jól ellenálló acéllemezek biztosítják, a csapóesőtől védelmet nyújtó homlokzat alapanyaga átlátszó plexi.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Építőipari bravúr a Telekom székház

Építőipari bravúr a Telekom székház

Az Év Ingatlanfejlesztése a Telekom székház. Összeszedtük, hogy mi minden teszi azzá. 

Mőcsényi Mihály-díj

Mőcsényi Mihály-díj

A tájépítészről elnevezett díj célja az innovatív,  szakmában jelentős múlttal rendelkező tájépítészek kitüntetése.

Design díjakkal büszkélkedhet a Canon

Design díjakkal büszkélkedhet a Canon

25. éve a Canon minden évben kiérdemli az IF Design díjat, több kategóriában is.

Hirdetés