Az épületet egy nyomtatókarral ellátott robot készíti.

A napokban vízre bocsátják Csehország első, 3D nyomtatással készült házát. A Prvok névre keresztelt lebegő otthon felépítése 48 órát vesz igénybe, és megalkotói az innovatív, megfizethető lakhatási modell másolandó példájának szánják. 

"Nem félünk olyan ösvényen járni, amelyen előttünk még nem járt senki, egy olyan ösvényen, amely új dimenzióba helyezi azt, amit eddig a lakhatásról gondoltunk" - ad útbaigazítást a Prvok weboldala. Kifundálói egy olyan, bárhol a világon hasznosítható lakhatási koncepcióban gondolkodnak, amelynek ökológiai lábnyoma sokkal kisebb, mint a tradicionális házaké. 

A Michal Trpak szobrász és a Stavebni sporitelna Ceske sporitelny építkezési közösség együttműködésében megvalósuló házát részben önfenntartó, zöld technológiával nyomtatják, helyet kap benne egy, a víz újrakeringetését elvégző rendszer, zöld tető és egy víztározó is. 

A számok lenyűgözőek: nagyjából hétszer gyorsabban felépíthető, mint egy hagyományos otthon,

így az építési költségek akár 50%-a is megspórolható, miközben a keletkező építési hulladék mennyisége és a szén-dioxid emisszió 20%-kal csökken.

Az épületet egy nyomtatókarral ellátott robot készíti, amely nanopropilén rostokkal dúsított betonkeverékkel dolgozik. A 43 négyzetméteres úszó konstrukcióban van egy hálószoba, fürdőszoba és egy nappali-konyha, České Budějovice ad otthont neki. Az ötletgazdák azt mondják, hogy az elkövetkezendő időkben tovább dolgoznak a modellen, ugyanis szeretnék újrahasznosíthatóvá tenni oly módon, hogy a megunt otthont ledarálnák, anyagából pedig újat építenének.

Forrás: Prvok




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Best of Deco 2021 | A felkelő nap háza
  • 2022-01-04 11:00
  • Deco

Best of Deco 2021 | A felkelő nap háza

Visszatekintve az elmúlt évre Szász Kati, a Deco magazin főszerkesztője kiemelt 10 meghatározó belsőépítészeti projektet a 2021-ben megjelent lapszámokból. Ezúttal a Furtenbacher Adrienn és Szén Molnár Tamás, valamint Szűcs Ildikó stylist által tervezett törökbálinti otthont idézzük fel az OCTOGON DECO 2021/6 számában megjelent cikkünk újraközlésével.

Kizárólag fából

Kizárólag fából

5280 House, Bozeman (Montana, USA)

Best of Deco 2021 | Határtalan invenciók
  • 2022-01-03 11:00
  • Deco

Best of Deco 2021 | Határtalan invenciók

Visszatekintve az elmúlt évre Szász Kati, a Deco magazin főszerkesztője kiemelt 10 meghatározó belsőépítészeti projektet a 2021-ben megjelent lapszámokból. Ezúttal a MYD II, Finta Csaba által tervezett hegyoldalba épült lakóházat idézzük fel az OCTOGON DECO 2021/6 számában megjelent cikkünk újraközlésével.

Hirdetés