Kazi Zsolt diplomamunkája

Silver Diploma-díjat nyert diplomamunkájával az Eurasian Prize nemzetközi versenyen Kazi Zsolt, a BME hallgatója. Az idei kiírására huszonkét országból több, mint 450 projekt érkezett. Kazi a Gergely-bánya megújításának tervével pályázott, fenntartható jövő témakörben. A fiatal mérnök áramot, illetve hőt termelne a bánya feltöltéséhez használt hulladékból keletkező biogázból, az erőmű köré pedig környezetbarát, közösségi térként is hasznosítható látogatóközpontot tervezett. A munkát a tervező mutatja be.

A terv célja a Budapest X. kerületében elhelyezkedő egykori Magnezitipari Művek agyagbányájának területén felhalmozott nagy mennyiségű hulladékból származó biogáz környezettudatos módon történő hasznosítása, illetve koncepció kidolgozása a teljes terület rekultivációjára. A terv fő részeként biogáz-feldolgozó, és hozzá tartozó növényház, közösségi tér készül.

A terv a teljes életciklusban történő környezettudatos rekultivációra épül, a lehető legnagyobb mértékig önellátó épületekkel. A gondolat szerint a terület képes a meglévő parkhálózat részévé válni, a sűrű beépítésű városon belül zöld szigeteket teremtve.

A terv – szem előtt tartva a fokozatos megvalósulást – három képzeletbeli gyűrű mentén szervezett. A kérdés, hogy miért érdemes foglalkozni a területtel.

A belső gyűrű a park központi eleme, a biogáz-feldolgozó a hozzá kapcsolt növényház-közösségi térrel. A terület egy húszéves ciklusgörbe felső szakaszán jár, így körülbelül 85 százalékos hatásfokkal termelhető ki a biogáz. Ez évenként nagyjából 4500 MWh villamos energiát jelent, ami ellátja a park épületeit, valamint a környező háztartásokba visszatáplálva megközelítőleg 2200 háztartás teljes éves villamosenergia-igényét fedezi. A terv fontos része a keletkező hőenergia hasznosítása is: ez téli időszakban a feldolgozóhoz kapcsolt növényházat fűti, ahol a park beültetésére és eladásra szánt növényeket egyaránt termelnek. Nyári időszakban a környező lakó- és ipari beépítések használati melegvíz-igényét segíti, évenként 16,2 millió MJ energiával.

A teljes életciklust vizsgálva 25 éves időtartamban hasznosítható a gáz, ezután az épület képes átállni a kiépített szívókutakba telepített geotermikus energia kinyerésére. A területen 3000 négyzetméter napelem kerül elhelyezésre, az épületek mindegyikében aktív, ózonnal történő eső- és szürkevíz-kezelés zajlik.

A közbenső gyűrűbe a parkhasználatot segítő fedett, nyitott pavilonok kerülnek. A külső gyűrűbe a park peremein meghatározott funkciójú kiszolgáló épületek készülnek, a bevezető irányokra illesztve.

Pufferzónaként a terület szélein intenzívebb zöldesítés történik, a faiskolával együtt több mint 2500 új fa telepítésével.

Az épület egy három sávra osztott, 30x30 méteres raszterbe van illesztve. A tömeg meglévő domborzatba helyezésével energetikailag kedvezőbb, építészetileg a környezetbe illeszkedőbb, finomabb viszonyulást kapunk.


Az egyes szintek eltolásával a terepre fekvő lépcsős forma alakul ki, melynek déli irányba való megnyitása lehetővé teszi a növények és a belső terek számára szükséges fény bejutását. A shed-tető szerű felnyitás a külső tér és az ég felé nyitja a belső tereket, egyben reagál az erős ipari múltra. 

Alaprajzilag az elsődleges és másodlagos terek hosszanti irányban elkülönülnek egymástól, a fő funkcióterei a déli irányú megnyitásra szervezettek, a kiszolgáló funkciók a belső zártabb vonal mentén sorolva biztosítottak. A két zóna között két oldalra működő szekrényezés és gépészeti sáv kapott helyet.

A park fokozatos zöldesítésében lényeges szerepet játszik az épületen belüli növénytermesztés, mely biztosítja a magasabb igényekkel bíró növények előnevelését; emellett a telepített faiskolával párhuzamban – egyfajta kertészetként – eladásra kínálható növényeket is nevelnek.

A mobil növénytárolók áthelyezésével szintenként több, mint 220 négyzetméteres közösségi tér jön létre, mely alkalmas előadások, kihelyezett tanórák, kiállítások, kisebb rendezvények lebonyolítására. Ez a felső szinten látványgépészettel egészül ki, ahol nyomon követhető az energiatermelési folyamat.

Az épület önellátó – energiaszükségletét a feldolgozó biztosítja. A teljes életciklust vizsgálva 25 éves időtartamban hasznosítható a gáz. A kimerülés után a kiépített méretezett szívókutakba hővisszanyerős rendszer telepíthető, amely a geotermikus energiát hasznosítja, továbbá a meglévő közműbetáp vezetékei is rendelkezésre állnak.

Tömegformálásából adódóan az épület gravitációs módon átszellőztethető, a funkció megkívánta gépi rásegítés a talajban bevezetett – természetes úton előhűtött – levegővel zajlik. A belső vízelvezetés elősegíti az épületben működő aktív vízgyűjtést.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Szőlőszemek Kínában

Szőlőszemek Kínában

Újabb magyar siker egy kínai pályázaton.

Biogázfeldolgozó és látogatóközpont – az Eurasian Prize-on díjnyertes magyar diplomaterv

Biogázfeldolgozó és látogatóközpont – az Eurasian Prize-on díjnyertes magyar diplomaterv

Bemutatjuk Kazi Zsolt tervét, amelyért Silver Diploma díjat kapott az Eurasian Prize nemzetközi versenyen.

Hirdetés