Fennmaradásukat a háborúk, a természet és a túlzott urbanizáció veszélyezteti. 

Tele vagyunk olyan ember alkotta építészeti maradványokkal vagy épületromokkal, amelyek nemcsak az országuk, hanem az egész világ pontos értelmezéséhez szükségesek. Némelyek azonban már olyannyira elöregedtek, hogy nehéz elképzelni, hogyan nézhettek ki eredeti, dicsőséges állapotukban. A Neomam Studios animált GIF-ek formájában 6, a világörökség részét képező épületet "renovált", amellyel arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy ha nem vigyázunk rájuk, akkor könnyen eltűnhet a történelmünk egy darabkája.

Az épített örökségünket elsősorban olyan tényezők veszélyeztetik, mint a lokális háborúk, a földrengések, a túlzott urbanizáció és a természet. Vannak olyan világörökségi helyszínek, amelyek már most nagy veszélyben vannak, 

ezeket a Líbiában, Szíriában, Panamában, Mikronéziában, Izraelben és Irakban található műemlékeket rekonstruálta a Neomam animációkkal.

Hatra - Irak

Az első arab királyság fővárosa, amely kezdetben erődítmény volt, de aztán az Arab királyság virágzó fővárosa lett, fontos kereskedelmi és katonai központ, míg 241-ben le nem rombolta az iráni Szasszanida Birodalom. A város maradványai 1985 óta képezik az UNESCO világörökségi helyszíneinek részét. A kettős erődrendszerrel rendelkező, árkokkal körbefont város nagy részét 2015-ben az ISIS felrobbantotta.

Leptis Magna - Líbia

A várost a föníciaiak rakták fel a térképre, ez volt az első kereskedelmi területük, a Római Birodalom részeként pedig tovább gyarapodott és gazdagodott. Elsősorban az itt gazdát cserélő, egzotikus afrikai állatokról volt híres, az oroszlánokat és az elefántokat innen vitték a Birodalom cirkuszaiba. A fejlődésnek aztán Tripoli felemelkedése vetett véget, a lakosság szinte teljesen elvándorolt a városból. A legnagyobb veszélyt a polgárháború és az annak következtében kialakult fosztogatás jelentette.

Palmüra - Szíria

 A város a karavánoknak köszönhetően jelentős kereskedelmi központtá fejlődött, az Ószövetség szerint Salamon király építtette. Palmüra két legnagyobb látványossága a diadalív és Bél temploma, előbbit Septimius Severus római császár emelte a harmadik században. Az ISIS ámokfutásának egyik legnagyobb áldozata a diadalív, a híres oszlopok útja kisebb sérülésekkel megúszta. A terroristák hónapokig vallatták itt Szíria főrégészét, aki 50 évig felügyelte Palmüra ásatásait, majd az egyik oszlopra felakasztották.

Portobelo - San Lorenzo erőd - Panama

Portobelo a spanyol hódítás időszakába kalauzol vissza bennünket, a gyarmattartók számos tengerparti erődöt építettek a környékén a 17. és 18. században a kalózok és más támadók elleni védekezésül. Az UNESCO Világörökségi Bizottsága a környezeti tényezők, a karbantartás és a városi fejlesztések ellenőrizhetetlensége miatt védelem alá helyezte a várost és a mellette lévő San Lorenzo erődöt.

Nan Madol - Mikronézia

A Csendes-óceán Velencéjének is nevezik Nan Mandol városát, amely a Saudeleur-dinasztia szertartásközpontjának maradványa. Az épületegyüttes palotákból, templomokból, temetkezési helyekből és lakóépületekből állt, fénykorát 1200 és 1500 között élte. Fennmaradását a trópusi viharok, a gyorsan növő trópusi növények és a talajbeomlások veszélyeztetik.

Jeruzsálem óvárosa - Izrael

Jeruzsálem óvárosának 0,9 négyzetkilométernyi területét fal veszi körül, a történelem során többször elpusztították és újraépítették a várost, a városfalakkal együtt. Jeruzsálem óvárosának négy negyedében különböző népek élnek együtt évszázadok óta, kapcsolatuk és viszonyuk feszült és törékeny, de Jeruzsálem óvárosára ugyanekkora veszélyt jelent a túlzott városiasodás, amely miatt az egyik legsérülékenyebb kulturális örökségként tartják számon.

A kreatív stúdió 2018-ban készített már egy hasonló gyűjtést, benne a Parthenónnal, a Luxor templommal és Hadriánus falával, ha pedig az egyiptomi piramisok között tennétek egy virtuális sétát, kattintsatok ide

Fotók: BudgetDirect




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Eredeti állapotukban mutatja meg egy GIF a legveszélyeztetettebb építészeti örökségeket

Eredeti állapotukban mutatja meg egy GIF a legveszélyeztetettebb építészeti örökségeket

Fennmaradásukat a háborúk, a természet és a túlzott urbanizáció veszélyezteti. 

Az épített örökségünk jövője - A műemlékektől a gyárépületekig

Az épített örökségünk jövője - A műemlékektől a gyárépületekig

Világszerte hatalmas vitákat váltanak ki a rekonstrukciók, az építész feladata a műszaki, építészeti és spirituális szempontok között az arany középút megtalálása.

Lebontják a turai Dora-malmot

Lebontják a turai Dora-malmot

Hiába a helyi lakosok petíciója, az ipartörténeti emléket lerombolják.

Hirdetés