Együttműködési megállapodás született a Járműipari Tesztpálya és a Pécsi Tudományegyetem közt.

Az építészet, a drónok és a mesterséges intelligencia területén alakulhat ki leginkább együttműködés – amelyet a két fél az innovációs és technológiai miniszter jelenlétében írt alá – a Pécsi Tudományegyetem és a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpálya között.

A ZalaZone járműipari tesztpálya fogadóépületét (Madzin Attila – M-Teampannon és Kovács Attila – KTN. Narthex) High-tech a pusztában címmel mutattuk be az OCTOGON 159-es (2020/3-as) lapszámában.

Zalaegerszeg, bár nem klasszikus egyetemi város, az ország egyik tudásközpontja, ami az épülő járműipari tesztpályának, illetve az alakuló tudományos-innovációs parknak köszönhető – mondta Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter. – Noha nincs önálló egyeteme, de több felsőoktatási intézmény, köztük a Pécsi Tudományegyetem (PTE) is jelen van a városban egészségtudományi képzéssel – ugyanakkor a mostani együttműködésnek köszönhetően a ZalaZone-nal is együttműködhet majd: elsősorban a mesterséges intelligencia, illetve az építészet kutatási területeivel tud kapcsolódni a tesztpályához.

Miseta Attila, a PTE rektora szerint a „nagyon erősen digitális kommunikációs világban” a tudományos információk és a valódi innovációk sokszor rejtve maradnak.

Ezért szorgalmazták, hogy a pécsi egyetem műszaki és informatikai tudásbázisára építve működjenek együtt a ZalaZone-nal és annak partnereivel, ami a gyakorlatban használható innovációkat jelenthet.

Medvegy Gabriella, a műszaki és informatikai kar dékánja kérdésre elmondta: a drónokkal kapcsolatos fejlesztések, az önvezető járművek, illetve a szenzorok kutatásában látják leginkább a kapcsolódási lehetőséget. 

Fontosnak nevezte, hogy a tesztpályán kialakított okos város közlekedési és építészeti kutatási-fejlesztési lehetőségeihez is kapcsolódjanak. 

A jövőben a duális képzés keretében érkeznek is hallgatók Zalaegerszegre, informatikai, gépész és villamossági területről – jelezte a dékán.

Miseta Attila, a PTE rektora és Háry András, a ZalaZone ügyvezető igazgatója aláírja a megállapodást – mellettük Palkovics László innovációs és technológiai miniszter

Háry András, a ZalaZone ügyvezető igazgatója közölte: a tesztpálya megvalósítása már az utolsó szakaszához közeledik, miközben a már elkészült elemeken most is zajlanak tesztek.

Ez a környezet azonban nemcsak az ipari szereplőknek, hanem a kutatás-fejlesztési projekteknek is széles lehetőséget kínál magyar és külföldi érdeklődőknek egyaránt. Ezt bizonyítja, hogy tavaly szeptemberben a pálya szomszédságában kutatóközpont nyílt, illetve szakmailag és földrajzilag is egyre szélesebb a kapcsolatrendszer az egyetemekkel.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A drónok jól alkalmazhatók a parlagfű kiszűrésére is

A drónok jól alkalmazhatók a parlagfű kiszűrésére is

Hamarosan a zalaegerszegi járműipari tesztpályán repülnek a pécsi egyetem drónjai.

Külföldi piacra lépést segítő kormánytámogatást kapott a BIM Design

Külföldi piacra lépést segítő kormánytámogatást kapott a BIM Design

54 millió forint költhet nemzetközi terjeszkedésre az ország egyik legnagyobb tervezőirodája.

Építészettel kapcsolatos kutatások is lesznek majd a ZalaZone-on

Építészettel kapcsolatos kutatások is lesznek majd a ZalaZone-on

Együttműködési megállapodás született a Járműipari Tesztpálya és a Pécsi Tudományegyetem közt.

Hirdetés