Iskola a határon, amely valójában nemcsak iskola, hanem a fenntarthatósági szempontok alapján létrejött közösségi helyszín is. 

A Henning Larsen Architects nyerte el Dánia első, Nordic Swan öko-címkével ellátott általános iskolájának tervezését. Az építészirodát a SKALA Architects, a BO-HUS, az ETN Arkitekter, az Autens és a MOE is segítették a munkában, a cél az volt, hogy egy olyan oktatási helyszínt hozzanak létre, amely több, mint iskola: egy olyan produktív tanulási környezet, amelyben a gyerekek úgy érzik magukat, mintha otthon lennének, és emellett kiemelt helyszíne lesz a közösségi programoknak is.

Nagy lépésre szánta rá magát 1989 őszén a skandináv államokban működő Nordic Council of Ministers, amikor bevezette az összes északi országra érvényes Nordic Swan, vagyis Északi Hattyú elnevezésű, a világon az első öko-címkézési rendszert. A védjegyet 63 termékkategóriában ítélik oda, köztük olyanokban, mint az éttermek, a lakóházak vagy éppen az iskolák. Az odaítélés előtt megnézik a termék

teljes életciklusát a nyersanyagok beszerzésétől kezdve egészen az energia- és vízfelhasználásig, de ugyanilyen fontos szempont a károsanyag-emisszió, a hulladékkezelés és az újrahasznosítás is.

A projekt Koppenhága Sundby városnegyedében valósul meg és egyfajta híd szerepet szánnak neki, amely szorosabbra fogja az oktatás, a helyi közösségek, a sport és a kulturális események közötti kapcsolatot. Ennek megfelelően az iskolában lesz könyvtár, kávézó, zeneiskola és sportközpont is. A kétemeletes iskolát 580 gyermek és 100 fős oktatási személyzet veheti majd birtokba, a tanulás befejezése után pedig kulturális és társadalmi események helyszínévé válik. A fent említett infrastrukturális elemeken kívül a homlokzati hőszigetelő anyagok, a felhasznált burkolatok, a belső panelek mind megfelelnek a Nordic Swan követelményeinek. 

Eva Ravnborg, a Henning Larsen projektigazgatója elmondta, hogy az alkotói folyamat elején úgy döntöttek, hogy az új iskolának funkciói révén integrálódni kell a tájba és a társadalomba. 

Nemcsak egy edukációs teret akartak létrehozni, hanem az iskolába vezető teljes útvonalat a tervezés középpontjába állították, mert szerintük csak ilyen szemlélettel lehet összekötni egy épületet a helyi közösségekkel.

Az iskola, vagy ahogy a missziójának megfelelően a Henning Larsen nevezi, "House of the city" a város szélén található. A természet közelsége oktatási szempontból is nagy lehetőséget rejthet, a gyerekek tanulhatnak akár a szabadban is és úgy szívhatják magukba a tananyagot, hogy közben eggyé válnak a természettel. Az iskola úgy néz ki valójában, mint egy domb, amelyről jó kilátás nyílik a környező erdős területre. Az épület szerkezetének megtervezésekor nagy figyelmet fordítottak a rugalmasságra, ennek megfelelően a belső funkciók változtatásával az elrendezés is "mozgatható".

Henning Larsen Architects építésziroda alapítójának nevét viseli, aki 1959-ben nyitotta meg a saját praxisát. Az egyik legrégebbi skandináv építészirodáról beszélünk, amely kezdetben kulturális és oktatási projektjeiről volt híres, az elmúlt években viszont erősen rákapcsoltak a fenntarthatósági kérdésekre is. A közelmúltban egy olyan lakónegyedet terveztek, amelyben gyakorlatilag minden fából készülne, az egész koncepció középpontjába a természet közelségét állították. A helyszín egy régi szeméttelep Koppenhága külvárosában, és úgy tervezik, hogy a negyed 7000 lakos befogadására lenne alkalmas. A Fælledby fejlesztés ötletével megnyertek egy hazai tervpályázatot, amelynek kiírója a By & Havn ingatlanvállalat volt, az elkövetkezendő időkben a terv részleteinek finomítására koncentrálnak.

Forrás: Henning Larsen Architects




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mi jobb, mint egy energiatakarékos épület?

Mi jobb, mint egy energiatakarékos épület?

Nemzetközi Passzívház Konferencia szeptemberben, off- és online.

Hirdetés