A MOME Doktori Iskola Építőművész DLA-képzésének vezetője 72 éves volt.

Pénteken, életének 72. évében elhunyt Turányi Gábor Ybl Miklós-díjas, Pro Architectura-díjas építész, a MOME Doktori Iskola Építőművész DLA-képzésének vezetője és a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karának tanára – közölte a Magyar Építőművészek Szövetsége.

Turányi Gábor 1948. április. 22-én született Kadarkúton. Ahogy egy interjúban elmondta: „Felmenőim között nem voltak mérnökök és építészek. Ennek ellenére szüleim támogatták a mérnöki vonalat, a biztos kenyér reményében. Nagyanyám műkedvelő festő volt, akitől némi rajzkészséget örökölhettem. Nagyjából így kezdődött sodródásom az építészet világa felé, amely elég hamar vonzódássá, majd szerelemmé alakult.”

1975-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, majd a LAKÓTERV építésze volt, ahol Jurcsik Károly mellett dolgozott, őt tekintette mesterének is.

1979-től az Általános Épülettervező Vállalat tervezője lett, négy évvel később a tervei szerint valósult meg a badacsonytomaji oktatási és üdülési központ, amiért 1984-ben Ybl Miklós-díjban is részesült. 1980-82 között elvégezte a MÉSZ Mesteriskoláját, később – szívbetegségéből felgyógyulva – magántervezőként tevékenykedett.

1995-2006 között a Turányi és Simon Építész Iroda vezető tervezője, 2003-tól a T2a Építész Iroda vezetője. Megvalósult és építészetileg kiemelt műveinek többsége erre az időszakra esik: budai villáinak sora a II. és XII. kerületben, a Herendi Porcelánmúzeum, a Zsámbéki Ostyaüzem, a Vass gyűjtemény Veszprémben. Ebben az időben már többnyire fiával, Bencével együtt tervezett. A tervezőtársaival együtt jegyzik a Csörsz utca 14-16. alatti Sportközpontot, és a 2009 decemberében elkészült Simplon Udvart a XI. kerület Bercsényi utcában.

1987-1989-ig a Magyar Építőművészet című folyóirat főszerkesztője volt. Kurátorként részt vett a Nemzeti Kulturális Alap munkájában.

Évtizedeken át oktatott is: 1975-től a BME Építész Kar Középülettervezési Tanszékén, 1984 és 2002 között mester a MÉSZ (majd ÉME) Mesteriskoláján, 1989-ben adjunktus az Iparművészeti Egyetemen. A Moholy - Nagy Művészeti Egyetem Építész Tanszékén 2002 óta tanított, előbb doncens, tanszékvezető volt, majd egyetemi professzor, illetve 2009-től haláláig a MOME Doktori Iskola Építőművész DLA-képzésének vezetője, és a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karának tanára.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Lenyűgöző képek készültek a MOME új campusáról

Lenyűgöző képek készültek a MOME új campusáról

Több mint ezer fotó érkezett a MOME Campus építészeti fotópályázatra. 

Építőipari Nívódíjat kapott a Telekom Székház

Építőipari Nívódíjat kapott a Telekom Székház

A MOME campusfejlesztése pedig elismerő oklevelet kapott az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségétől.

Új utak az autonóm autózás világában

Új utak az autonóm autózás világában

A Mercedes designere, a MOME-ról indult Filczer Balázs beszél a kezdetekről és a mostani munkájáról.

Hirdetés