A kerékpáros pumpapálya az Albertfalvai felüljáró melletti, jelenleg elhanyagolt területen valósul meg.

Az Országos Bringapark Program keretében különleges bringapark épül a Budafoki elágazásnál – írta meg a budafokteteny.hu. Az önkormányzat az államtól elnyert 40 millió forintos támogatásból, valamint az Önkormányzat saját forrásából hozza létre az Elágazás park nevű bringaparkot, melynek most első üteme valósul meg.

A pumpapálya használói és sportszakági igényeket figyelembe véve épül, ahol mind az amatőr mind pedig a profi szinten biciklizők megtalálják a kihívást.

A pályával szemközti területen illemhely-épület kap helyet, egy-egy női és férfi mosdóval, valamint pelenkázóval, így közösségi térként pihenési, kikapcsolódási lehetőséget biztosít a családosok számára is.

A parkon keresztül széles sétány vezet majd, így az Ady Endre út - Anna utca kereszteződés felől érkezők könnyedén juthatnak el a 41-es és a 47-es villamosok megállójához.

Padok várják majd a pihenni vágyókat, ahol a forró nyári napokon is kellemesen tölthetik szabadidejüket, terebélyes fák árnyékában. Biztonságuk érdekében a sétány, a területen található kisebb teresedések és maga a pálya köré is kiépítjük a közvilágítást.

A kerületi önkormányzat saját beruházásaként megvalósuló sportlétesítmény biztosítja a fiatalok hasznos szabadidő eltöltését, és egyben a terület rendezését és folyamatos karbantartását is jelenti.
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tarka teniszközponttól a zöld szőlészetig

Tarka teniszközponttól a zöld szőlészetig

A magyar építészet üde színfoltjai. 

Sárga, akár a villamos

Sárga, akár a villamos

Elkészült a budafoki kocsiszín új épülete.

Mamutmaradványokat találtak magyar régészek egy osztrák autópálya építésénél

Mamutmaradványokat találtak magyar régészek egy osztrák autópálya építésénél

És az első Homo sapiens vadászokról is előkerültek részletek az A5-ös autópálya építésénél.

Hirdetés