Az iskolát Wright a feleségével hozta létre, az oktatás nem korlátozódott csak az építészetre és a szerkezettervezésre.

Az arizonai sivatagban felépített Taliesin West egy kísérleti projekt volt, amelyet Frank Lloyd Wright a tanítványaival közösen épített fel. Az iskolát júniusban bezárják, mivel nem sikerült megállapodni a folytatásról a Frank Lloyd Wright örökséget kezelő alapítvánnyal. 
Fotó: Frank Eltman/AP

Az építész 1909-ben kezdte meg új otthonának felépítését az Egyesült Államokban, amelynek walesi nyelven a Taliesin nevet adta. Erre a célra egy olyan helyet szemelt ki, ahol Wright az anyai rokonsága révén már gyermekkorában is sok időt töltött. Az építészre jellemző természet-tisztelő szemlélet jegyében a helyi építőanyagokból épült ház a dombnak nem a tetejére, hanem a peremére került, ahonnan gyönyörű a látkép a közeli tóra és a környező hegyekre. Az épület aztán tragikus véget ért, hiszen 1914 augusztusában egy alkalmazott felgyújtotta a házat, a gyújtogatásban a Taliesin túlnyomó része elpusztult. 

A most bezárásra kerülő építészeti iskolát 1932-ben indította el Wright és felesége, Olga Lazovich Taliesin Fellowship néven, ahol az oktatás nem korlátozódott csak az építészetre és a szerkezettervezésre, hanem hozzátartozott a mezőgazdaság, a kertészet, a főzés, valamint a természet tanulmányozása, a zene, a művészetek, a tánc is.

Ez az építészeti iskola kapta meg később a School of Architecture at Taliesin nevet. Egy idő után Wright elhatározta, hogy egy állandó téli kampuszt hoz létre az építészeti iskolájának, és ehhez megszerzett egy sivatagos területet Scottsdale-ben, a McDowell hegység lábánál. Az arizonai sivatagban felépített Taliesin West egy kísérleti projekt volt, amelyet Frank Lloyd Wright a tanítványaival közösen épített fel. Wright 1959-ben bekövetkezett haláláig Taliesin West volt egyben az építész téli otthona és laboratóriuma is. A leégett Taliesin, Wright első otthona ragyogó homlokot jelent, mindkét épület ott van a nyolc Wright épület között, amelyet az UNESCO a világörökség részeként ismer el.

Az iskolának jelenleg is van 30 hallgatója, a tavaszi szemeszterben még nyitva marad, miközben az iskola munkatársai azon dolgoznak, hogy a tanulókat átvegye az Arizónai Állami Egyetem tervezőiskolája. Hogy mi okozta a bonyodalmat az iskola és az alapítvány között, arról nem közöltek részleteket. 

Frank Lloyd Wright életéről és munkásságól itt olvashatsz bővebben. Borítókép: Beth J Harpaz/AP




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Életre kelnek Frank Lloyd Wright meg nem valósult tervei

Életre kelnek Frank Lloyd Wright meg nem valósult tervei

Egy spanyol építész valósághű fotókat készít a klasszikus építész tervei alapján. 

Frank Lloyd Wright, az utolsó igazi amerikai

Frank Lloyd Wright, az utolsó igazi amerikai

A hatvan éve elhunyt építész saját missziójáról azt mondta, segíteni akar az embereknek megérteni, hogyan lehet a világot egy jobb hellyé tenni.

Költözik a bécsi mobiliskola

Költözik a bécsi mobiliskola

A mobilsuli kis energiabefektetéssel bárhogy bővíthető és alakítható.

Hirdetés