Az Amplio székháza az ArchDaily Building of the Year szavazására is bekerült.

Az Amplio HQ-t a napokban a legnagyobb nemzetközi építészeti portál, az ArchDaily beválasztotta a Building of the Year idei döntős projektjei közé. A fehérvári épületre február 10-ig lehet szavazni. Addig is ismerjük meg alaposabban, az OCTOGON 160-as lapszámábólBotzheim Bálint szavaival.

Az eszközkészítés az emberi elme alapvető tulajdonságainak, az absztrakciónak, a modellalkotásnak és az intuíciónak köszönhető. A történelem kezdetei óta az ember egyik alapvető vágya, hogy munkájának megkönnyítése érdekében eszközöket fabrikáljon magának. Az első eszköz születésének mítoszát oly lényegre törően ragadja meg Arthur C. Clarke az Űrodüsszeiában. A csont mint eszköz végtelen egyszerűségét az egyre bonyolultabb eszközök, később gépek megépítése követte.

Az építészek gépek iránti lelkesedése sem ma kezdődött, gondoljunk csak Leonardo gépezeteire, vagy később a futuristák gépek iránti rajongására. Le Corbusier-nél jelent meg talán először az a gondolat, hogy magára az épületre is tekintsünk gépként. Meglátása szerint a célszerűségből kiinduló tervezés esztétikus megjelenéshez vezet. Az épület így önazonossá válik, szép álarc helyett saját funkcióinak megmutatását vállalja fel.

Az Amplio Kft. ipari automatikával foglalkozik, elsősorban az autóipar számára dolgozik. Tevékenysége komplex, célgépeket fejleszt automatizált gyártósorokhoz. Dinamikus fejlődésük során megérett a helyzet egy új, minden igényt kielégítő cégközpont építésére. Szerencsés együttállás, hogy az Amplio és a tervezéssel megbízott T2.a stúdió cégfilozófiája hasonló alapokon nyugszik. Innovatív megoldások, maximális hatékonyság: röviden így lehetne jellemezni nemrég elkészült cégközpontjukat, mely ötvözi azt a sokféle funkciót, amelyre szükségük van. Turányi Bence vezető tervező vallja, hogy a forma mindig a rendeltetésből születik meg. Az épület működése egy óriási gépezetéhez hasonlatos, a belső funkciók olajozott együttdolgozása biztosítja a cég egészének működését.

Az épületben az „agy” a mérnökök stúdiója, amely az emeleti részen található. Itt születik meg a gondolat, itt történik a tervezés.

Nagyvonalú, egybenyitott tér jellemzi, egy légtérben dolgozhatnak a robotok mechanikus részét megtervező mérnökök és a működésüket biztosító szoftverek fejlesztői. Ide kapcsolódik a szerviz zóna tárgyalókkal, konyhával. Az előrenyúló, konzolos részen pedig egy multifunkciós tér is helyett kapott. A belső hangulatot az ipari esztétika jellemzi, amely nagyon pontos kivitelezéssel volt elérhető. (A kiviteli tervezést és a kivitelezés teljes körű bonyolítását Papp Mátyás építész tervező, a Crecon Építő Kft. tulajdonosa vitte végig.)

Az egyik leglátványosabb elem az emeleti vasbeton rácsostartó, hisz nem csupán rendkívül esztétikus, hanem funkcionális szerepet is betölt: ez tartja ugyanis az épület bejárata feletti hatméteres kinyúlású épületkonzolt. A beton szürkéje, az antracitszürke árnyalataival játszó külső burkolat és a fehér bútorok egységes téri világot hoznak létre. A mérnök részlegen megszületett know-how megvalósításához szükséges alapalkatrészeket a földszinten található raktárból viszik át az összeszerelő csarnokba. Ez az épület legnagyobb egysége, az egész folyamat motorja.

A kereskedelemben beszerezhető alkatrészeket is felhasználnak, de túlsúlyban vannak az egyedi darabok, melyeket a cég egy másik telephelyén, szintén Székesfehérvárott, különböző automata megmunkáló központokon állítanak elő. A nagy belmagasságú csarnok igazi ipari karakter: vasbeton keretszerkezetekkel, futómacskával. Az elkészült gépek a bemutatóterembe kerülnek át, itt történik a tesztelés és a gép átadás, melyre mint bemutatótérre néz rá a fogadótér nagy üvegfelületeken keresztül. Ugyanakkor ebben a helyiségben zajlanak az ügyfelekkel történő egyeztetések is. Előtte található a fogadótér.

Összeségében az épület külső megjelenése is egy hatalmas, megmunkálandó öntvényre emlékeztet. Egységes forma, amelyből mintha egy marógép marta volna ki a bejárati beharapott részt. Ipari jellegét tovább erősíti az antracitszürke acél trapézlemez burkolat, a bejárati részt pedig egy alumínium színű kompozit burkolat jelöli ki.

Nemcsak a cég működését képezi le gépezetként az épület, hanem maga is szinte teljesen automatizált berendezésként működik. Az épületautomatika is az Amplio saját fejlesztése. Megannyi érzékelő figyeli a komfort-paramétereket, többek között a hőmérsékletet, fényt, majd a rendszer ezek alapján működteti az aktív gépészetet: a szellőzést, világítást, árnyékolást, illetve a betonszerkezetbe integrált hűtés-fűtést. A munka végeztével pedig automata porszívók bújnak elő és a helyiségek tisztításával készítik elő az épületet a másnapra.

Amikor Archimédesz kiugrott abból a bizonyos fürdőkádból, egyetlen egy szót kiáltott: heuréka! A korabeli felfedezéseket az egyszerűség jellemezte, a gondolati konstrukció néhány mondatban leírható volt. Mára az életünket szolgáló tárgyak, szerkezetek nagy komplexitást mutatnak. Az Amplio által fejlesztett automatizált gépezeteket általában több tízezernyi programsor vezérli. Nem csak az automatizált rendszerek, de az épületek tervezése is komplex feladattá vált. Az Amplio HQ tervezését kezdettől fogva digitális BIM-modell kísérte, amellyel az egymást követő tervfázisokban is követhetőek voltak a változások. A sikeres együttműködés eredményeként megszülető épület akár építészeti, de műszaki színvonalát tekintve is bármely külföldi fejlesztési campussal felvenné a versenyt.

Tervezés: 2015-2017
Kivitelezés: 2017-2018
Nettó terület: 1700 m2
Generáltervező: T2.A építésziroda
Építészek: Turányi Bence (T2.A) és Papp Mátyás (Crecon Építő)




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Dunánál a FOKA-öbölben

A Dunánál a FOKA-öbölben

A Danubio lakópark I. üteme

Best of Octogon 2021 | T2.a Építésziroda Kft.

Best of Octogon 2021 | T2.a Építésziroda Kft.

Az év végéhez közeledve Martinkó József, az Octogon magazin főszerkesztője kiemelt 10 építészeti projektet a 2021-ben megjelent lapszámokból. Ezúttal íme a T2.a Építésziroda Kft. által tervezett IN Budapest Rottenbiller, amelyet korábbi cikkünk újraközlésével idézünk fel.

A Piatnik kártyagyárból lett formabontó diákapartmanok

A Piatnik kártyagyárból lett formabontó diákapartmanok

A T2. a Építésziroda épületrehabilitációja a Rottenbiller utcában.

Hirdetés