Egy kedd esti törvényjavaslat lehetővé tenné az önkormányzati bérlakások felvásárlását az értékük 30 százalékáért.

A Habitat for Humanity Magyarország határozottan elutasítja azt a kedden késő este benyújtott törvényjavaslatot, ami lehetővé tenné, hogy az önkormányzati bérlakásokat a lakás értékének legfeljebb 30 százalékáért fel lehessen vásárolni. A törvény elfogadása a hazai bérlakásszektor kegyelemdöfését, és a szociálisan rászoruló bérlők lehetőségeinek további drasztikus szűkülését jelentené – írja a szervezet közleménye.

Böröcz László fideszes képviselő május 11-én késő este benyújtott, T/16223-as számú törvényjavaslata szerint azok az önkormányzati bérlők, akiknek 2020. december 31-én már fennállt a bérleti jogviszonyuk, kedvezményesen, a lakás értékének 15-30 százalékáért megvásárolhatnák a lakásukat.

A Habitat for Humanity Magyarország határozottan elutasítja ezt a törvényjavaslatot, mivel az szöges ellentétben áll a méltányos lakáspolitika elveivel és a felelősségteljes közvagyon-gazdálkodással.

A Habitat álságosnak tartja, hogy a javaslat szövegezése szerint „azok is saját tulajdonú lakáshoz juthassanak, akiknek arra egyébként nem lenne lehetőségük, tekintettel a lakáspiacon az utóbbi években bekövetkezett rendkívüli áremelkedésre is”. Holott az áremelkedéshez nagyban hozzájárultak a kormány lakáspolitikai intézkedései, melyek a rászoruló háztartások helyett elsősorban a felső- és középosztály javait szolgálják.

Ellehetetlenülő lakáspolitika

Amennyiben ez a javaslat életbe lép, az eleve elégtelen bérlakásállomány mérete tovább zsugorodik, ellehetetlenítve az érdemi szociális lakáspolitikát a következő évtizedekben is – folytatódik a Habitat for Humanity közleménye. Az önkormányzati bérlakások gyakran a szociálisan rászoruló emberek, családok egyik utolsó mentsvárát jelentik, ezek privatizációjával a leginkább kitett rétegek lakhatása kerülne veszélybe. Ahhoz, hogy mind a szociálisan rászorulók, mind a középosztály számára megfizethetőbbé váljon a lakásbérlés, éppen hogy több önkormányzati és szociális bérlakás építésére lenne szükség.

A közvagyon felelőtlen elherdálása, az önkormányzatok forrásainak további korlátozása és a szociális háló gyengítése helyett - főleg egy gazdasági és lakhatási válság közepén - egy demokratikus folyamaton alapuló, átgondolt szociális lakáspolitikára van égető szükség!

Ezért a Habitat for Humanity Magyarország határozottan felszólítja az országgyűlési képviselőket, hogy utasítsák el ezt a javaslatot, és fékezzék meg a beláthatatlan méretű lakhatási katasztrófát!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Álomlakás miniben

Álomlakás miniben

17 négyzetméteres fotólabort alakított valódi otthonná a Zestilo vezető tervezője. 

Demenciában szenvedőknek fejleszt otthont az IKEA

Demenciában szenvedőknek fejleszt otthont az IKEA

Terápiás kertek és tükör nélküli fürdőszobák lesznek a megfizethető lakásokban.

A Google az ingatlanpiacon is terjeszkedik

A Google az ingatlanpiacon is terjeszkedik

Lakásokat, kampuszt és komplett városnegyedet is épít az internetes óriáscég.

Hirdetés