Minőségi anyagok, elegáns design, visszafogott szín- és formavilág jellemzi az Essential Beauty Salon belső tereit.

A női szépség nehezen meghatározható fogalom, sokszor nagy eltérések mutatkoznak a különböző történelmi korok ideáljai között is. Elég csak Kleopátrát említeni, akinek egykori szépségtrükkjei a mai napig ámulatba ejtik a világot. A 21. század kozmetikai szentélyei azonban esztétikus körülményeket teremtve, korszerűbb technológiai ismeretek birtokában várnak ránk. A cikk eredetileg a Deco magazin 2018/1-es számában jelent meg.

Tökéletesebb helyszínt nem is találhattak volna egy kozmetikai szalonnak a pesti Belvárosnál. A Fashion Streetnek is nevezett Deák Ferenc utca egyik elegánsan felújított lakóházának első emeletén, egy nagypolgári lakásból lecsípett, utcai frontra néző ingatlan szolgált az építkezés kiindulópontjául. A tulajdonos, Hollós Dóra és a belsőépítész Hábenczius Manna régóta ismerik egymást (a projektben szintén részt vett Simon Balázs látványtervező). Egy korábbi, sikeres munkával a hátuk mögött, határozott elképzelésekkel vágtak bele új projektjük megvalósításába.

Minden bizonnyal a kölcsönös bizalomnak és a hatékony együttműködésnek köszönhető, hogy a különböző kivitelezőkkel folytatott kemény küzdelmek ellenére is nagyon rövid idő alatt, mindössze három hónap múltán megnyílhatott a szalon.

Minőségi anyagok, elegáns design, visszafogott szín- és formavilág jellemzi az Essential Beauty Salon belső tereit, ahol a simogató fények, a finom háttérzene, az illóolajok mindent betöltő illata megnyugtatóan hat a szépülni vágyókra, a lüktető külvilág kirekesztése pedig hozzásegít a tökéletes ellazuláshoz – miközben a rendelkezésre álló térben sok fontos funkciónak kellett helyet szorítani. A csőszerű előtér leglátványosabb attrakciója a helyiség végében elhelyezett, ívelt vonalvezetésű, akril recepciós pult, mögötte a cég logójával, fölötte impozáns lámpatestekkel.

A falak mentén, kényelmes ülőbútorok sorakoznak, az előtérből pedig folyosórendszer vezet a kezelések helyszínét jelentő kabinokhoz, amelyekben a tiszta szépséget megjelenítő fehér felületet csak néhány színfolt, vagy egy-egy karakteres tapéta mozgatja meg.

De a szalon életéhez az is hozzátartozik, hogy hétvégeken szakmai továbbképzéseket tartanak. Ilyenkor az előadásokhoz, bemutatókhoz nélkülözhetetlen, nagyobb összefüggő területet a kezelőhelyiség speciálisan kialakított, tipográfiával dekorált üvegfalainak elhúzásával biztosítják.

 

A cikk az OCTOGON Deco 2018/1-es lapszámában jelent meg. A lapot itt tudod letölteni teljes egészében.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A szépség esszenciája

A szépség esszenciája

Minőségi anyagok, elegáns design, visszafogott szín- és formavilág jellemzi az Essential Beauty Salon belső tereit.

Debütál Magyarországon az Autograph Collection Hotels márka (X)

Debütál Magyarországon az Autograph Collection Hotels márka (X)

A Dorothea Hotel egy páratlan belvárosi utazásra invitálja vendégeit, ahol a múlt és a jelen finoman összefonódik

A tér lélektana | Fülszöveg by Hello Wood

A tér lélektana | Fülszöveg by Hello Wood

Lengyel Luca, a Hello Wood építész gyakornokának könyvajánlója

Hirdetés