Asszociatív ügyességi játékot készítettek a MOME hallgatói: a papírpingvineket előbb össze kell hajtani, majd utána a lehető legmagasabb tornyot kell építeni belőlük.

Penguin Package néven készített társasjátékot három MOME-s hallgató, Kisgyörgy Balázs, Timári Blanka és Kasia Kulik. Azon túl, hogy mechanikusan össze lehet szerelni a játékot, a designerek egy kis legendát is kitaláltak hozzá.

A Déli-sark pingvinjei nem tudnak repülni, de szeretnék beutazni a világot. Levélként adják fel magukat, csak pár jégtáblát visznek magukkal, hogy azokon megpihenhessenek.

Csak úgy férnek el a táblákon, ha magas tornyokat építenek magukból.

A fentiekre szépen rájátszik a tetszetős csomagolás is, amelyben a sarki állatok érkeznek, így kapásból megjön a hangulat egy partihoz. Ezen még az sem ront semmit, hogy a pingvinek papírból vannak, és eleinte kiterítve jönnek. Tehát először össze kell őket szerelni, majd a boríték-csomagolás kihajtogatásával összehajtogatva is tárolhatók.

A tervezéskor egy asszociatív ügyességi játék létrehozása volt a célunk – írják a hallgatók –, az  hogy minél több pingvint felhasználva, minél magasabb tornyot építsünk.

Ami viszont igazán megkapó a játékban, az a design, a kerettörténet és a szükséges ügyesség együttes jelenléte.  


Penguin Package társasjáték
Formatervezők: Kisgyörgy Balázs, Timári Blanka, Kasia Kulik
Témavezető: Lakos Dániel
Fotók: Timári Blanka

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A mentális felfrissülés ideális helyszíne

A mentális felfrissülés ideális helyszíne

A sportolás utáni test igényeit szem előtt tartva tervezett formás széket Kovács Alexandra, a MOME Design Intézet hallgatója. Az ülés még belsőépítészeti megoldásokra is reflektál. 

Magyar társasjátékot dicsértek a Design That Educates Awardon

Magyar társasjátékot dicsértek a Design That Educates Awardon

A Histheory nevű fejlesztőjátékot több gimnáziumban is kipróbáltak már, és most a sorozatgyártását tervezik.

Medvét láttak Kelenföldön!

Medvét láttak Kelenföldön!

Hatalmas piros macikkal újít az Etele Plaza.

Hirdetés