Videóval pályázhatsz, a legjobb 40 mehet táborozni.

Nincs részvételi díj a Hello Wood kamaszoknak meghirdetett öko designtáborába, helyette pályázni lehet: a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány segítségével 40 pályázó mehet táborozni, pályázni bemutatkozó videóval tudsz.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és a Hello Wood zöld designtábort hirdet a 15-20 éves korosztály számára. A részvételhez a koronavírus időszak tapasztalataira reflektáló videóval kell jelentkezni, a pályázók közül pedig egy 3 tagból álló szakmai zsűri választja ki azt a 40 fiatalt, akik ingyenesen táborozhatnak.  A workshopok az építészet, klímatudatosság, fenntartható fejlődés, formatervezés, textil- és divattervezés, fotó, animáció, grafika, kisfilm és ékszertervezés területét érintik. Az augusztus elején megrendezett táborban a résztvevő fiatalok kipróbálhatják, mivel foglalkozik egy designer; a vizuális és tárgyi-, valamint  épített környezeti kultúra ismereteire alapozva játékos, ugyanakkor tényleges cselekvésre ösztönző programokon vesznek részt. Lehetőséget kapnak, hogy művészeti és kreatív képességeiket felfedezzék, használják, fejlesszék, ezáltal önmagukat is jobban megismerjék.

A július 19-ig benyújtható pályázati kisfilmnek reflektálnia kell az utóbbi nehéz időszakra, amely rávilágított arra, hogy milyen törékeny is az emberi élet egyensúlya. A szervezők szeretnék, ha a fiatalok saját megoldást mutatnának arra, hogy az otthoni bezártság után hogyan térhetünk vissza az élő közösségekbe, hogyan óvjuk meg azokat az együttlétre koncentrálva, a környezetünk, a természetvédelem értékeit szem előtt tartva.

További információk és jelentkezés a Hello Wood oldalán.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megújul a Westend ételudvara | Hello Wood

Megújul a Westend ételudvara | Hello Wood

Elindult az eddigi legnagyobb átalakulás a Westend történelmében, melynek kapcsán a közösség, a természetes környezet, a fenntartható és digitális megoldások kerülnek középpontba.

Repülő kabin

Repülő kabin

Öveket bekapcsolni, a Hello Wood készen áll a felszállásra legújabb designkabinjával.

Öt cikk, amit a legjobban szerettetek | BEST OF OCTOGON ONLINE 2022

Öt cikk, amit a legjobban szerettetek | BEST OF OCTOGON ONLINE 2022

Legolvasottabb online szerkesztőségi anyagaink.

Hirdetés